Anyum nem fogadja el a barátomat, mit tehetnénk?
27 évesen a neten ismerkedtem meg a párommal.
Fél évig csak cseteltünk, de az elsö igazi randiig NEM mondtuk hogy kapcsolatban vagyunk, noha már mindent! tudtunk egymásrol, és tényleg szr dolgokban is egymás mellett álltunk.
De addig csak "barátok" voltunk.
Amugy nyugi, gyerekszerelem, elöbb-utobb úgyis szakitotok, ha nem tudtok rendszeresen! együtt tölteni orákat is.
Más, a srác 20 éves, nagy valoszinüséggel van amott kapcsolata (de tuti dug csajokat), nem fog várno egy gyerekre éveket, akit tiltanak töle.
Ez NEM távkapcsolat, maximum valami haverság.
Távkapcsban rendszeresen! találkoznak a felek, itt a husz éves felnőtt szrik a fejedre, olyan nincs hogy 250 km-t nem tud utazni. :) Dehogynem tudna, egyszerüen nem akar energiát pazarolni rád.
Ami tehettek: felmegy szombat reggel, találkoztok,majd kivesz egy hotelszobát, majd vasárnap megint találkoztok és este/délután hazamegy.
Ez egy 19 évesnek szerintem ez eszébe kellene, hogy jusson.
Én megértem anyudat, de téged is. Ha anyud nem akarja elfogadni, akkor ez ellen nem tehettek most még semmit. Ha valóban bekövetkezik az, amiket itt leírtál és évek múlva is együtt lesztek, majd megenyhül.
(Egyébként -bár nem ismerem a srácot-, én is úgy gondolom, hogy biztos van olyan alkalom, akkor lányokkal találkozik szexuális célból. Az ő korában a szexualitás normális és egészséges.)
Kapcsolódó kérdések:
Minden jog fenntartva © 2025, www.gyakorikerdesek.hu
GYIK | Szabályzat | Jogi nyilatkozat | Adatvédelem | Cookie beállítások | WebMinute Kft. | Facebook | Kapcsolat: info(kukac)gyakorikerdesek.hu
Ha kifogással szeretne élni valamely tartalommal kapcsolatban, kérjük jelezze e-mailes elérhetőségünkön!