Ti elmennétek a temetésre a helyemben, ha rosszban vagyunk?

Dióhéjban az a lényeg, hogy nagyon rosszban vagyok a szüleimmel, anyám kb utál engem, gyerekként vert, idősebb koromban szinte elkergetett otthonról, hogy költözzek el, soha nem volt köztünk normális kapcsolat, még 5 percre sem. Állandóan másokhoz hasonlítgatott, ha a fejemre álltam se volt jó neki és elég semmi, meg hogy őt is verte az anyja, őt is elhanyagolták, neki se volt senkije, stb. Apám meg persze csöndben bólogatott csak, fülét-farkát behúzva.

A múlt héten viszont meghalt a nagyanyám (anyám anyja), és anya most jóságos, szent lélekké avanzsált erre az időre. Hosszú ideje nem beszéltünk, amikor elhordott minden utolsó büdös söpredéknek, még annyit sem lökött oda nekem, hogy "bocs". De hogy ugye elmegyek a temetésre, jaj miért nem adok neki puszit, jaj ő nem akarja hogy olyan legyen a kapcsolatunk mint közte meg az anyja között volt (hát olyan nem lett, hanem rosszabb). Aztán mikor elkezdett sírni, akkor azt mondtam neki, hogy majd meglátom.

De őszintén, minden porcikám tiltakozik az ellen, hogy elmenjek, nem tudnék bájologni, pláne nem a síró anyámat a "megértő kislányaként" támogatni, amikor egy rakás kaka a kapcsolatunk. Van vagy 20 fiatal lány, akiket világéletében fényezett mennyivel jobbak nálam, meg bárcsak az ő gyerekei lennének, stb, hívja akkor el őket.

De a lelkiismeretem meg mégis ott van, bár inkább csak a savazástól félek, amit majd kapnék, mert nem vagyok ott (mondjuk már lehet mindegy).

Ti mit tennétek a helyemben?