Hogyan közöljem a szüleimmel, hogy plasztikai műtétem lesz?

Szia! Azt ugye tudod, hogy nem tudsz majd egyedül lábadozni?

Egy szimpla mellfelvarrás is annyira fájdalmas, hogy segítség kell utána, pláne, ha hasfelvarrással van kombinálva...

Ugye nem leszel egyedül?

Nagyon nem mindegy, hogy a "nem felhőtlen viszony" mennyire felhős valójában. Ha alapvetően szeretetteljes a kapcsolatotok, csak sokat vitáztok, mert nagyon másképp látjátok a világot, akkor nincs akkora gond. Ha nagyon súlyos, kibeszéletlen sérelmek húzódnak a háttérben, akkor lehet, hogy nem a legjobb ezzel a témával indítani.

De neked fontos, és - szerintem - igenis nekik is az, gondolom, bármennyire is másként gondolkodnak, azért szeretnek és a legjobbat akarják neked.

Szerintem a legjobb lenne onnan kezdeni egy ilyen beszélgetést, h elmondod, milyen nehéz volt a fogyás, mennyire örülsz, h sikerült (de ne beszélj arról, h "miattatok híztam úgy el"), viszont mekkora probléma a számodra, h a fogyás ellenére (ill pont azért) elég komoly esztétikai probléma maradt vissza. Mondd el, h nagyon sokáig hezitáltál, próbáltad elfogadni magad, esetleg próbáltál más megoldást (?), de úgy látod, h nincs más, mint a műtét.

Nekem az a tapasztalatom, h ilyen beszélgetésnél (ha a szülő rögtön jön az ellenérvekkel, kiakad stb) a legjobb, ha eleinte kedvesen bólogat az ember, hát igen, tudom, h drága, na igen, lakás is jó lenne, persze, arra is gyűjtök, erre külön - szóval, végig egyetérteni abban, ami miatt ő aggódik (akár a pénz, akár az egészséged), és közben szépen, csendben csepegtetni az infókat arra, h miért nem akkora probléma (igazából erre már régen elkezdtem gyűjteni... nem a teljes megtakarításom megy el rá, ne aggódj... stb). Nem ismerem a szüleidet, de a sajátjaimból kiindulva jól elmondanák az ellenérveiket, nagyon drukkolnának azon, h meggondoljam magam, de aztán amikor látnák, h nem fogom meggondolni magam, ugyan elmondogatnák, h jaj mennyire aggódnak, h megszívom, de utána azért aggódnának értem, és eljönnének segíteni...

A legfontosabb szerintem az, h ne próbálj meg mindenáron "győzni" a vitában, hagyd, h elmondják az ellenérveiket, te meg szépen csendben hallgasd végig őket. Egy szülőnek néha nagyon nehéz, mert alapvetően tényleg jót akar, és közben azt érzi, h kicsúszott a kezéből az irányítás, nem tud segíteni a gyerekének, mert az nem hallgat rá, miközben szétaggódja magát, h elszúrja az életét. Előbb-utóbb úgyis szembesülnek vele, h éled az életedet, de jobb ez úgy, ha nem folytattok késhegyre menő vitákat.

23 éves vagy. Ha a szülőkre nem számíthatsz, akkor egy lehetőség maradt: most dől el, hogy vannak-e IGAZ, vagyis VALÓDI,ŐSZINTE barátaid. Olyanok, akik nem csak akkor vannak melletted, amikor mojitot kell kortyolni egy napsütötte tengerparti csehóban, hanem akkor is, amikor BAJ van.

Ha ilyenek vannak, vagy van akár 1 is, akkor én nem aggódnék.

Az én szüleim nem ilyenek, bár apuval nem mindennapos a kapcsolatom, anyu viszont a legfőbb bizalmasom, de ha ilyen lenne a szitu, mint nálatok, biztos nem konferálnám be a szitut, sem in medias res a közepébe csapva, sem adagolva.