Egyetemisták és huszonéves fiatalok, ti a szüleiteket mennyi avatjátok be az életetekbe? Hogy mikor hová mentek, kikkel találkoztok, vagy a szerelmi életetek hogy áll? A szülők ilyen kérdéseit hogyan lehetne elkerülni?

Én is kollégista vagyok, de volt olyan időszak is, amikor otthon laktam. Sosem vontak kédőre, sosem kértek számon, sosem voltam kikérdezve. Mivel jó a kapcsolatunk ezért elég sok mindenről szoktunk beszélni, mindig elmeséljük egymásnak, hogy mi történt aznap. Tudják, hogy mit tanulok, milyen óráim vannak, milyen jegyeim vannak és nagyjából a barátaimat is ismerik. Ha otthon vagyok, akkor szólok, hogy kivel, mikor, hová megyek, hogy azért tudjanak róla és ennyi. Viszont ez már középiskolás koromban is így volt. Sosem tiltottak semmit, sosem akartak irányítani, sosem akartak parancsolgatni vagy ilyesmi. Értelemszerűen érdekelte őket, hogy mi van velem és ez természetes, de nem akartak beleszólni az életembe. Nekem ez így pont jó, szerintem ez így egészséges. Ők is eltartanak engem, rendben van, ennek én örülök is és hálás vagyok. Ugyanakkor szerintem az nem jogosítja fel őket arra, hogy hatalmaskodjanak felettem és megmondják, hogy mikor mit és hogyan, kivel szabad, mert ennyi idősen az már magára az emberre tartozik. Ha valaki úgy képzeli, hogy ezzel a helyzettel visszaélhet, parancsolgathat, irányítgathat, mert "amíg az én kenyeremet eszed" meg "amíg az én házamban laksz", akkor szerintem az ne vállaljon gyereket, hanem inkább vegyen egy kutyát, de szerintem annak sem tesz jót, ha az ember kénye-kedve szerint ráncigálja...

Nálunk is előfordul, hogy valamiben nem értünk egyet, nem tetszik nekik valami vagy ilyesmi, de ezt meg tudjuk normálisan beszélni és mondom, nincsen semmilyen komolyabb veszekedés, vita, kérdőre vonás stb...Mit jelent az, hogy kérdőre von téged? Kérdezget minden apró részletet, amit már nem szívesen osztanál meg vele? Ebben az esetben én szimplán megmondanám neki, hogy "ne haragudj, de ezt már nem szeretném veled megosztani, mert úgy érzem, hogy ez csak rám tartozik" vagy valami ilyesmi. Ha pedig esetleg durvább szokott lenni, kiabál vagy fenyegetőzik, zsarol vagy valami, akkor lehetséges, hogy én is elgondolkoznék a hazugságon...

Nem kell lepontozni, én a kérdésedre válaszoltam, mert egyetemista is vagyok és ellenőriznek is.

Nincs más megoldás, mint elköltözni... :(

Számomra legalábbis. Középsuliban 2 évig joleszos voltam, de kivettek. Sokkal jobb volt a helyzet, csak napi egyszer felhívtak és még normálisaknvoltak, után szidtak a hátam mögött, de azt már nem hallottam.

Elég sokat mesélek, de van egy határ, amin túl már nem avatom be őket a magánéletembe. Én albérletben élek, arról, hogy "itt" mi történik, szoktam anyának mesélni elég sokat, de nem mindent. Például arról mindig tud, ha bulizni megyek, szoktam neki képeket is küldeni, de nem tartok részletes beszámolót, arról, mi történt. Ugyanígy van a szerelmi életemmel is, ha van valaki, azt tudják, de nem mondok túl sokat róla sosem, amíg úgy nem érzem, hogy biztos a dolog. Ha tudom, hogy nem lenne szimpi az illető, akkor megpróbálom megoldani úgy,hogy ne hétvégén találkozzunk, ha nem megy, és mindenképp otthon "kell", akkor annyit mondok, mielőtt kilépek az ajtón, hogy "XYnal találkozom, majd jövök, ne aggódj, tudom mit csinálok". Mondjuk tény, hogy nálunk megvan az oka annak, hogy "megtanulta", hogy egyrészt tényleg tudom, mit csinálok, másrészt, hogy beszélek, ha akarok....

Én a helyedben nem hazudnék, de rövidre zárnám, hogy hova és kivel megyek. 20L