Ti is mindig megbocsátotok a szüleiteknek, akármi szemétséget csinálnak?

A betegen iskolába küldés nálunk is szokás volt, még a kulcsomat is elvette, hogy nehogy haza tudjak menni. Emiatt volt, hogy vagy 2-3 órát kint álltam a ház előtt télen, betegen, mert én hamarabb végeztem, de nem tudtam bemenni, amég haza nem értek. Ha hagyták volna, hogy iskola mellett emberi kapcsolataim is legyenek akkor biztos lett volna egy barátom, akihez elmehettem volna addig, de ugye a barátok fölöslegesek, csak zavarnak a tanulásban és belevisznek a rosszba. Aztán, ha kórházban kötöttem ki akkor az már az én hibám volt. De anyám még oda is hozta utánam a tankönyvet, hogy ha már úgyis csak itt ülök akkor tanuljak.

Volt, mikor a szeme előtt estem össze, ő meg csak cseszegetett, hogy miért nem tanulok, nem kifogás, hogy nem bírok ülve maradni, tanulni fekve is lehet, majd otthagyott. A szomszéd akart hozzám orvost hívni, de nem engedte.

Saját véleményem nem lehetett, csak ha megegyezik anyáméval. Ha nekem nem tetszett az új csili vili póló, amit kaptam akkor én voltam a minden hálátlan gyerek. Ha olyan ruhám volt, ami neki nem tetszik (pl. mert fekete) akkor kidobta, amég nem voltam otthon. Volt, hogy azt mondta nem ad pénzt ruhára, csak ha olyat veszek, ami neki tetszik és nem nekem. Ha nem fogadtam szót akkor állandóam kigúnyolt, beszólogatott, stb.

Rendszeresen hordott alkesz rokonhoz nyaralni, mikor tudta, hogy félek tőle és bántani is akart már, tehát nem ok nélkül. A rokonoknak azt hazudta, hogy én magamtól akarok menni és már alig várom, stb. Nekem meg azt hazudta, hogy máshova megyünk. Beszálltam a kocsiba, gyerekzár be, nekem meg csak akkor esett le, hogy hova megyünk, mikor nem ott fordultunk be. Persze ekkor már verhettem az ajtót meg sírhattam, nem tudtam kiszállni. Mikor odaértünk azt hazudta, hogy csak ebédre jöttünk. Persze ebéd után meg behozott egy szatyor ruhát, hogy ő indul haza nekem meg jó nyaralást. És ezek után nem érti, hogy miért nem bízok benne, mikor gyakorlatilag elrabolt.

És akkor ott a rengeteg "bezzeg xy.." Mert ő bezzeg szép, okos, szorgalmas. Bezzeg ő nyert a farsangon én meg nem, az ő szülei biztos büszkék, stb.

Sokat szekáltak suliban, volt hogy meg is vertek. Erre is csak azt mondta, hogy igaza van az osztálytársaimnak, biztos megérdemeltem. Meg ha nem az anyám lenne akkor ő sem lenne velem jóba, mert nem vagyok neki szimpatikus.

Én középsuli után elköltöztem az ország másik felébe. Akkor még nem is értettem, még bűntudatom is volt egész életemben, hogy úgy érzem nem szeretem az anyukámat, mikor "ő mindig csak nekem akart jót". Aztán már külön éltem, mikor találtam egy nárcisztikus szülőkről szóló cikket és ezer dolog jutott eszembe, amit én teljesen normálisnak hittem és nem az. Egyszer felhúztam magam és megmondtam anyumnak, hogy mi a bajom, mert kezdte a beszólogatást meg a gúnyolódást. Minden felhozott példára azt mondta, hogy "ilyen nem történt, én emlékszem rosszul, félreértettem, nem emlékszik ilyenre". De a világért nem mondta volna ki, hogy bocsánat. Nem tudom meg tudok e valaha bocsátani teljesen. Talán, ha el tudná fogadni, hogy felnőtt vagyok és nem viselkedne velem úgy, mint régen akkor igen, de láthatóan fel sem fogja, hogy hogy viselkedik és mennyire nem normális, amit csinál még most is.

13. vagyok. Vicces, hogy ezt írod. Nekem húgom van, vele teljesen normálisan viselkedett és a kapcsolatuk is teljesen jó, közvetlen. Ha akarta akkor 5x nézte meg vele a kedvenc filmjét. Én egyszer szerettem volna egy nekem tetsző filmet megnézni, de akkor már nem is ott laktam, csak mivel beszélgetni nem igazán akart, gondoltam nézzünk meg valamit. Erre annyit mondott, hogy nem érdekli, mert "ha nekem tetszik akkor biztos valami szar".

Azért nem is járok haza, mert mikor megyek ugyan azt csinája, mint régen. Le se szállok a vonatról, mégcsak nem is köszön, de már jön a "de nagy segged lett" és társai. (Anyum több, mint 90 kg, én max 60 és még magasabb is vagyok nála.) Volt, mikor hazamentem, ő meg átment a szomszédba, mert akkor jött haza a szomszéd lány németből és beszélgetni akar vele, mert olyan rég látta, én meg addig főzzem meg az ebédet. (Engem sem látott 3 hónapja, de mindegy.)

Mikor megtudta, hogy megkérték a kezem kiakadt meg minden hülyegyereknek elmondott minket. (Normális kapcsolatom van, együtt élünk, szóval nem valami futó kaland.) A költözéskor is ez volt, hogy nem sokáig fog tartani ez a "felnőttesdi" és sírva megyek majd haza. Azóta sem mentem.

Egyszer feljött hozzám és át akarta rendezni a lakásunkat, mert neki így nem tetszett.

Tegnap derült ki egy közös ismerős által, hogy anyum mai napig "titkolja", hogy én nem fogok már hazaköltözni és az eljegyzést sem mondta el senkinek. Anyum legjobb barátnője rámírt beszélgetni és meglepődött az eljegyzésen, mert rákérdezett a lagzira, de csak viccből, én meg azt hittem tudja mi van, mert anyummal napi szinten beszélnek meg érdeklődik felőlem, stb. És erre kérdezte, hogy akkor már nem fogok e hazaköltözni. Végülis, csak pár éve lakok külön, biztos csak nyaralok... :D (Anyum azt mondja mindenkinek, hogy egy rokonnál lakok nem tudom már mi miatt, de majd haza fogok költözni, stb.) Már csak nevetek rajta.