Ti is mindig megbocsátotok a szüleiteknek, akármi szemétséget csinálnak?

Nem. 27 éve nem láttak,a gyerekeimet se,nem viszem őket alkoholista bántalmazó egymástól is lopkodó közegbe.

Egy példa a párod megüt te megbocsátaszt, legközelebb már beléd is fog rúgni mert megteheti..

3-as, ezt nagyon frankón megmondtad.

Az a sz*r az egészben (nálunk is hasonló volt), hogy én amikor anya lettem, utána jöttem rá, évről évre ,hogy velem anno milyen szemetek voltak a szüleim. És ahogy egyre "nagyobb" lesz a most 22 éves lányom, az idő előre haladtával még egyre inkább látom, hogy ők milyen r*hadékok voltak velem ennyi idősen, amikor én teljes mellszélességgel a gyerekem mellett állok. Szóval önkéntelenül is mindig az adott életkorban hasonlítgatok, hogy ők, (szüleim) velem hogy viselkedtek akkor, amikor én annyi idős voltam, mint adott élethelyzetben a lányom.

Így jövök rá, és sajnos 50 felé a megbocsátás helyett egyre inkább a harag és a meg nem bocsátás lesz úrrá rajtam, de nem tudok vele mit kezdeni (talán nem is akarok.)

(Nálunk nem fizikai, hanem lelki bántalmazás volt, lesz*rás, nem törődés, kritizálás, sárba döngölés lelkileg, önbizalom nullára redukálása, stb.) Ehhez jön még az egészségemre való oda nem figyelés (felnőtt vagy, oldd meg magad, kb. ez volt 16 éves koromtól, és van, ami ugye nem visszafordítható, pl. 16 évesen korona volt a fogaimon egy elk...rt fogászati műtét miatt. Amit, ha a szülő elkísér, vagy elvisz maszekhoz, akkor nem kellett volna elszenvednem.)

Az a baj, hogy pont a korral előre haladva vetem meg őket egyre jobban:(

Nem. Az egyik "szülőm" egyszer megrágalmazta a másikat. Többet nem álltam vele szóba. Mondjuk amúgy sem fizetett utánam soha egy fillért sem, miután 2 éves koromban anyám elvált tőle... De akkoriban még ezeket nem fogtam fel, csak azt, hogy az édesanyámat, aki szeret és nevel, igaztalanul bántja. Erre harapok.

Anyámnak megbocsátottam bármit, de nagyon-nagyon durvákat nem csinált s ő azért többet tett értem, ez is számít.

Nem.

16 voltam, mikor apám összejött mostohaanyámmal. Összeköltözés, stb.

A nő gyűlölt, minden percben azon volt, hogy takarodjak már el onnan.

Irigy volt rám, mert úgy nézek ki, mint anya, és hogy "mindig rá emlékeztetem apát, így nem tudja majd elfeljteni". Okés, idióta emberekkel nem foglalkozok, de amíg együtt éltünk minden nap megalázott, sértegetett, én voltam a szr szmét, aki kolonc a nyakukon...

Apa egyszer nem védett meg, sőt közölte velem egy év után, hogy kár, hogy nem fiúnak születtem, sokkal jobb lenne minden.

Elmentem 21 évesen, majd összeköltöztem exemmel, de 1,5 év után szakítottunk és nem volt hová mennem.

Mostohaanyám kijelentette, hogy oda nem mehetek lakni, apám meg simán bólogatott rá, oldjam meg a lakhatásomat, ahogyan tudom.

Két év múlva elköltöztem két országgal odébb.

Nemrég balesetet szenvedtem, és mikor megírtam neki, hogy mivan, válaszban közölte, hogy úgy törjem össze magam, hogy ő nem fog kijönni látogatni, mert "hosszú az út".

Szóval, ja, hagyjuk.

Néha-néha feltámad bennem a harag, amikor felfogom, hogy valójában mennyire is "szemetek voltak".

Nálunk volt csonttörés, molesztálás, rettegés. Egy igazi szülő nem ilyen, de most játsszák az eszüket és nyáladznak, hogy "miattunk vagy ott, ahol".

Most azt a szitut képzeld el, ahogy egy 8 éves kislány egy baromi nagy kést szorongat sírva, hogy ne közeledjen a "mostohája", mert beleszúrja. Köszönöm szépen.

Szóval most mosolyogva nézem végig, ahogy csúsznak lefelé önhibájukból a lejtőn, közben végig abban a hitben vannak, hogy én, mint egyetlen lányuk a védőháló vagyok, mert úgyse hagynám őket az utcára jutni. Mert mindig is olyan csendes, kihasználható és megalázható voltam, nem?