Hogy mondjam el neki, hogy miert nincs baratnom?

az a baj, hogy nem látom rajta és olyan mintha a családban mindenki elfelejtette volna, hogy miket művelt. ha 1x ideges lesz, akkor olyanokat képes mondani, ami már beteg elmére utal (pl. hogy ollóval szétvág engem jó lassan, aztán élve betesz egy koporsóba, ha nem lesz barátnőm 1 napon belül)(igen ilyenkor általában azt mondja, hogy most azonnal takarodjak el barátnőt keresni). aaztán persze bocsánatot kér és 2 hét múlva már kezdi, hogy nem érti, hogy nekem miért nincs barátnőm). és azért mondtam, hogy van önbizalmam, mert alapjába véve minden összejött az életben, ami ennyi évesen összetud jönni, de aztán rájövök, hogy mégsincs olyan életem mint egy fiatalé, aki bulizik, csajozik, jól érzi magát. így nem tudom, hogy érthetőbb lett e az önbizalmas rész.

pszichológusban egy kicsit kételkedem, hogy tudna e segíteni, mert szerintem csak akkor tudnék igazán megváltozni, ha elköltözöm itthonról, lehet szeptembertől megpróbálom a kollégiumot és ott megpróbálok kinyílni, nem szeretném az egész életemet így eltölteni