Téged vertek időnként gyerekkorodban a szüleid büntetésképpen?

"Milyen gyakran illetve miért kaptad? Mivel kaptál ki?"

Elég rendszeresen úgy 15 éven át. Oka az apám egy idegbeteg neonáci pszichopata állat volt.

"És Te, ha már vannak gyerekeid, ma hogyan fegyelmezed őket?"

Nem kívánok gyereket vállalni soha.

Minket vertek. Hárman vagyunk vér szerinti tesó, amúgy nyolcan vagyounk, de kb tizenhárman lennénk. Szóval. Anyám első házasságából származik a bátyám és nővérem. Az ő apjuk meghalt. Ezt követően anyám összejött apámmal, tehetős vagyonos családba. Megszülettünk mi hárman. Már a legkisebb tesóm megvolt, amikor anyám összejött nevelőapánkkal, majd apám meghalt. Apám halálát nagyapám nem tudta feldolgozni, egy éven belül utánahalt.

Ekkor kezdődött a pokol. Anyám és nevelőapám sz.rták a gyerekeket, így lett három hugom. A vagyont öt éven belül elhárdálták (lakások, nyaraló) apám halála után. A nevelőapám mindig is piás volt és agresszív. Nem lacafacázott. Ha kell, ha nem mindenért vert. Nem kikaptunk, hanem vertek. Máig a testünkön és a lelkünkön viseljük ezek nyomait. Egész nap térdelni kellett az előszobában és amikor elment mellettünk olyan sallereket lekurt, hogy a fal adta a másikat. Nem kellett indok. Elég volt neki, hogy épp anyámmal fasirban voltak. Az éheztetések is rendszeresek voltak. Minden reggel nyitásra suliban voltunk és amíg lehetett napközisek voltunk. Imádtuk a sulit, de rossz tanulók voltunk. Máig az iskolai menü az etalon életemben. Szóval minden nap kín volt otthon. Öcsémen életreszoló nyomot hagyott, hogy műanyag porolóvan verték meg, nővérem homlokán hat centis heg tátong. Senki az égegyadta világon nem segített. Az emberek elfordultak, mintha nem is látnák. Nekem két fogam is kiverték otthon a szám szélén örökre ott lesz a heg. Egyik hugom (velük jól bántak) szülinapján bevittem teát a szobába, hátha csurran cseppen valami finomság. Csurrant. Nevelőapám meglstott az ajtóban és a kést hozzámvágta. A lábfejembe állt. Orvos, semmi. Begyógyilt. Aztán egy nap hétvégén mentem ki a szobából az ajtóban összecsuklottam. A korházban kiderült, hogy perforált a vakbelem. Az orvosok annó leszidták anyám, hogy miféle bánámód ez egy gyerekkel. Hosszan tudnàm folytatni.

Apukám sosem bántott, csak ordított meg csapkodott (asztalt, ajtót), ha nagyon kiakasztottam, feleseltem, tönkretettem valamit, ilyesmi. Anyukám néha odasuhintott, vagy lekevert egy pofont, ha visszaszájaltam vagy pimaszkodtam. 16-18 éves koromtól kezdve szerintem nem értek hozzám egy ujjal sem, inkább kiabáltak vagy büntetéssel/támogatás megvonásával fenyegettek.

A tanulmányi eredményeimért sosem kaptam verést, bár lelkiismeretes voltam mindig, látszott rajtam, hogy engem is bánt a rossz jegy. Inkább csak korlátoztak ilyenkor, hogy a tanulásra figyeljek.

Ha valamit tönkretettem, elrontottam, azért inkább apa tudott nagyon lecseszni, anya legyintett, hogy "majd kiböjtölöd", ha nem volt szándékos, nagyobb értéknél szörnyülködött csak.

A fiúügyeim miatt sosem kaptam verést szintén, bár elég későn kezdtem komolyabban pasizni (17 voltam), de nem volt verés vagy eltiltás semmitől, amíg a jegyeim jók voltak mellette.

Inkább a modoromért vertek, vagy ha megfutamodtam a kötelességeim elől (nem volt kedvem edzésre menni pl, pedig amúgy szerettem), ilyesmi.

Én egyetértek velük. Tudom, nagy ez a verés elleni harc és valahol én is egyetértek azzal, hogy idegen ne verje a gyerekem, büntesse máshogy, de ne üsse vagy alázza meg. Viszont mikor a gyermeknek nincs fogalmi szinten ismerete arról, hogy mi az, hogy "nem szabad" vagy "kötelesség", a fizikai nyelv az egyetlen nyelv. Egy csecsemőnél a fejlődés része a próbálkozások és hibázások sorozata, az odáig oké. Meg kell érteni, hogy a fejlődés része az, ha földhöz vágja a cumit, amit negyedszerre mosol le, mert abban a korban van, mikor a hatásgyakorlás ad neki élvezetet. Ennyi. De idővel el kell kezdeni nevelni és ehhez eleinte muszáj a büntetést/jutalmazást alkalmazni, beleértve a fizikai büntetés enyhébb formáját. Nem lilára verni, de igenis odasuhintani, ha kiköpködi szórakozásból a kaját még 6 évesen is. Van, amikor nálam is tisztázni kellett az erőviszonyokat gyerekként, mert a fejükre nőttem volna.

Kaptam pár pofont de emnyi (nagymamámnak szinte minden napos volt a szíj, apja bőrműves volt szóval abból nem volt hiány.

Öcsém js kapott pár pofont, pl mikor volt egy korszaka hogy odamegy hozzád és BELÉDHARAP,de úgy hogy napokig látszik a nyoma, na akkor kapott.

Amúgy az is közrejátszott hogy 1.osztálytól 13-ig végig volt legalább egy tanár aki egy besavanyodott gyeregyűlölő idegbeteg állat, az évek során üvöltöztek velem mert

Hozzászóltam

Nem dobtam el (szószerint) amit osztálytársammal cipeltünk hogy segítsek

A mögöttem ülő beszélgetett

Visszapofáztam (mert közölni hogy nem én voltam annak számít)

Az osztály többi része futkározott

Nem a padra fektetve olvastam a lapot

Ezek így csak amik eszembe jutnak

Ezek után szerintetek mennyit ér nálam a kiabálás ha MINDENÉRT azt kaptam?