Szülői szemmel túl sokat vagyok a barátommal? Vagy ez ilyen korban normális?
Május óta vagyunk együtt.
Ő már egyetemista, és Pesten tanul, ott is van a lakása, ott él, stb. Mielőtt összejöttünk, havonta 1-2 alkalommal volt itthon (egy városban nőttünk fel). Végzős vagyok, péntekenként délben végzek a suliban, délután 3-4 körül már Pesten vagyok. Együtt vagyunk egész hétvégén, vagy nekem van ott több barátnőm, néha velük is találkozom, elmegyünk erre-arra. Hétfőn nincs első 3 órám, csak 10-re kell beérnem a suliba, ezért általában hétfő reggelente ő hoz haza. Hétfőnként is együtt alszunk általában, kedden meg visszamegy Pestre. Szóval a hétből 4 napot együtt töltünk. Mi ezt nem érezzük soknak, mert nem csak a hálószobában vagyunk, hanem megyünk moziba, színházba, barátokkal vagyunk, vagy bulizunk, stb. Viszont most beteg lettem és az anyám kiakadt, hogy miért kellett hétvégén megint Pesten lennem, tuti hogy ott lettem rosszabbul (már múlthét csütörtökön sem voltam jól). Meg hogy egész hétvégén elérhetetlen vagyok és hogy ebből már annyira elege van. De pl. volt, hogy olyanokat mondott, hogy alig várja már, hogy menjen itthonról, mert a plafonon van tőlem és hogy el nem tudom képzelni, mennyivel könnyebb, hogy egy gyerekkel kevesebb van otthon néha (van két öcsém, 3 és 1 évesek). Szóval teljesen értelmetlen, amit mond. Egyszer baj, ha megyek, máskor meg azt mondja, hogy alig várja...





Ha nektek jó így, akkor nincs vele gond. Pároktól függ, van, akinek sok, van, akinek kevés lenne az együtt töltött idő.
Ha nem hanyagolod el a barátaidat, és pláne a családodat, akkor nem probléma.
Az ambivalens megnyilvánulások meg természetesek. Igazat mond, hogy jó az, ha kevesebben vagytok otthon, gondolom ez neked is logikus, de ettől függetlenül még hiányozhatsz neki, ha velük sosem töltesz időt a hétköznap esti rutinidőn kívül. Klasszikus jelenség, ha "kirepülnek" a gyerekek: küldené is, vissza is tartaná. :)










Szerintem hiányzik neki, hogy hétvégén néha otthon legyél a családdal. Így szinte alig látnak. Ha otthon vagy, akkor suli, tanulás van.
De persze nyilván egyszerűbb a háztartás, ha eggyel kevesebb gyerek van.





Igen, talán "kissé" idegesíted őt ezzel a szokásoddal. Az én szüleim se örültek volna ha végzős gimisként hétköznap csak délután látnak, akkor is tanulok, hétvégén meg Pesten lófrálok, valszeg nem is engedték volna, vagy csak úgy hogy onnan finanszírozom ahonnan akarom.
Aggódik, talán bűntudatot is akar kelteni, lehet az is hogy direkt bánt. Ezt mi nem tudhatjuk.
Valszeg azért van a plafonon tőled, mert van két pici gyermeke, és akkor még utánad aggodalmaskodjon a hét nagy részében.
Nem értelmetlen amit mondd, csak olyan mint az anyák fele. :D
Nem azt mondom hogy egy héten sok együtt négy nap, de az hogy ingázol az már anyádnak lehet sok.
Amúgy te nem tanulsz még az érettségire? :D
Angolból és németből már van érettségim (előrehozott).
Töriből emeltezek, augusztus óta különórára járok belőle.
Magyarból mindig jó voltam, 4-esnél rosszabb jegyem sosem volt belőle.
A matekot pedig értem, de abból is járok különórára.
Nem 12.-ben kell elkezdeni tanuln. Aki egész gimi alatt folyamatosan készült, tanult, az nem fog feleslegesen pánikolni. Ráadásul az érettségi nem olyan nagy falat, nem kell úgy tenni, mintha ez lenne a tanulmányaim netovábbja. :D















Szerintem meg igen, az, hogy túl sok időt töltesz a barátodnál, enyhe kifejezés - lényegében csak akkor alszol otthon, ha onnan másnap kényelmesebb suliba menni.
Amit leírtál, hotelnek használod az otthonod és kiszolgálószemélyzetnek a családod, akik eltarthatnak, főzhetnek-moshatnak-adhatnak pénzt, de nem töltesz velük semmilyen időt - sem segítségről, sem minőségi együtt töltött időről nincs szó.
Unokahúgom is ezt csinálja az anyjával: amióta képben van a srác, azóta 2-3 naponta megy haza, és semmit nem lehet "kezdeni vele", legyen az háztartási segítség vagy egy közös program.
Ne csodáld, hogy ezek után alig várják, hogy elköltözz, mert ha már úgyis fél lábbal elmentél, és sz*rsz mindenkire, akkor tényleg jobb, ha nem vagy otthon, legalább egy gonddal kevesebb!
Egy érett, felnőtt ember képes egyensúlyban tartani az életét, és nem fordít hátat a családjának egy fickó miatt, akit alig pár hónapja ismer. Ha esetleg szétmentek (nem kívánom), akkor viszont azt mondanám, menj, ahova akarsz, de nem pazarolnék rád sem több pénzt, sem több érzelmet, sem több időt, és mélységesen csalódnék benned, hogy ennyit ér neked a családod!
Utolsó, kicsit vegyél vissza!
Nem írtam le, mert nem éreztem fontosnak. De otthon nem kell segítenem, anyának van fizetett segítsége. Nagyon sok közös program sincs a kicsik miatt, mivel anya már este 9-kor hulla fáradt, napközben sem igazán lehet programokat tervezni. Mert valamelyik pici alszik, éhes lesz, anya nem szeret velük elindulni amúgy sem. A férjével inkább otthonülő típusok, nem szeretnek menni. Náluk a program az éttermezés, vagy egy családi film a nappaliban.
Elég undorító jellemre vall, hogy te ennyi miatt teljesen elfordulnál a saját gyerekedtől. De gondolom még messze vagy attól, hogy családod legyen (vagyis remélem).





A "program" nem csak azt jelenti, hogy elmegyünk valahova, otthon is lehet minőségi időt együtt tölteni.
Amúgy te már elfordultál a szüleidtől, nekik már nem kell.
Kapcsolódó kérdések:
Minden jog fenntartva © 2025, www.gyakorikerdesek.hu
GYIK | Szabályzat | Jogi nyilatkozat | Adatvédelem | Cookie beállítások | WebMinute Kft. | Facebook | Kapcsolat: info(kukac)gyakorikerdesek.hu
Ha kifogással szeretne élni valamely tartalommal kapcsolatban, kérjük jelezze e-mailes elérhetőségünkön!