Változhat előnyére az anyámmal való kapcsolatom, vagy engedjem el? Voltatok már hasonló helyzetben, és ha igen, mit tettetek?
Sajnos anyám csak addig kedves velem, amíg az van, amit ő akar. Már kisiskolásként megfigyeltem, hogy bármelyik kis osztálytársamról is meséltem otthon, ő tudott ellene kifogást felhozni.
Aztán jött egy egész nyugodt tinikor, igaz én is megpróbáltam elmenni neten megismert barátokkal nyáron (azóta már többször is találkoztam velük, és még nem szedték ki a vesémet), de nem engedett el. Az viszont megvolt, hogy jól tanultam, és nem ittam, nem drogoztam, sőt még bulizni sem mentem el. Szóval igazi "jókislányként" tengettem az életem, és szerintem most sem vagyok maga az ördög.
Az a lényeg, hogy már az exemet sem szerette, igazából már akkor kifogása volt, amikor csak annyit mondtam még, hogy "van barátom." A jelenlegi barátom (több, mint 2 éve együtt vagyunk) ellen pedig...azt nem mondom, hogy kifogásokat hoz, de duzzog. Egyetlen észérvet sem tud felvonatkoztatni, cserébe persze passzív agresszívan viselkedik. A legfőbb "érvei":
- mert csak
- mert itt ez a szokás
- mert én azt mondtam
...ami szerintem elég sértő egy 22 évessel szemben.
Miután itt volt a barátom, láthatóan elkezd puffogni, ingerülten válaszol, de tegnap például már mindennek elmondta. (Semmi baj a barátommal, ő is inkább egy szolidabb típus, tehát nem issza le magát, nem drogozik, hanem egyetemre jár, mellette dolgozik, és közben folyamatosan igyekszik képezni magát. A barátom mindig nyit felé, például a buszmegállóban, ha én nem vagyok ott, akkor is odamegy vele beszélgetni, érdeklődik, amiről aztán elmeséli anyám itthon, hogy "kit érdekel", meg hogy "minek jött ide." )
Sosem lehet elhívni ebédelni vagy vacsorázni, mert jaj, "mert csak."
Na, barátom tesójának eljegyzése lesz. Amíg ezt nem tudtuk, addig sosem érvelt úgy az anyám, hogy ne menj el semmilyen családi programra a barátoddal, mert nem vagy a menyasszonya vagy a felesége, tehát senkije sem vagy még. Most meg ezt fújja, például le akar róla beszélni, hogy 26-án vele tartsak ebédre, pedig a 25-ei program ellen az volt a fő ellenérvem, hogy az én családomnál is töltsünk már egy napot.
Sokszor van az is, hogy kifiguráz, de sajnos nem csak engem. Az egyik barátját már vagy 10 éve ismeri, tudja, hogy könnyen kap dührohamot az ember, de mégis hergeli az általa viccesnek gondolt kis beszólásaival a mai napig. Aztán ha ez a barát ideges lesz, esetleg csúnyán rárivall, akkor ő van megsértődve, hogy miért nem tiszteli.
Amúgy nem aludhatunk együtt a barátommal, mert ha felhozom (lévén, hogy övé a lakás) már rögtön magas C-n van és végül elkezdi sajnáltatni magát, hogy mennyire megverte őt az "Isten", de ha én megyek át esetleg aludni, akkor is ugyanez a reakció. Mivel elmúltam 18, a tiltást már nem alkalmazhatja, ehelyett eljátssza az áldozat szerepét, hogy lehetőleg megsajnáljam... (Adalékinfo: igen, elég nagy a házunk ahhoz, hogy kényelmesen ellegyek a barátommal estére, és ne zavarjuk őt - sőt, van egy külön házrész, ami ÜRES.)
Folyamatban a lakástakarék, tehát 3-4 éven belül egy icipici garzont mindenképp venni akarunk, már ott tartok, hogy az se baj, ha lepukkant, és nem a legjobb környéken található. Addig viszont ki kell bírnom... Persze a legjobb lenne kibékülni, és élni, mint a normális emberek, mert mégiscsak az anyám.
Ti mit gondoltok erről az egészről, voltatok már ebben a helyzetben?
Ha igen, akkor hogyan oldottátok meg a problémát?
Szerintetek van rá esély, hogy bármit is meg tudunk normálisan beszélni a jövőben, higgadtan és észérveket használva, vagy inkább felejtsem el az egészet, és törődjek bele, hogy nekem ez jutott?
Köszönöm a válaszaitokat!
válasza:Az édesanyád szándékától függ...
Szerintem jó, hogy higgadtan és észérveket használva próbálod a felmerült dolgokat megbeszélni vele...
Nyilván -látván a nyiltságodat- sokszor viszakozik kifejteni az álláspontját vagy a szempontjait. Viszont nem könnyű eldönteni, hogy néha azért nem nyilt, mert nem gondolta még végig pontosan, milyen álláspontra helyezkedjen, esetleg hogyan oldja meg, hogy ne bántson meg téged, vagy valóban nem akar nyilt kártyákkal játszani....
Egy kis próba-félét ajánlok. Keress az Interneten egy mediátort (közvetítőt), aki közel lakik hozzátok, és vállaná-e ezt a segítséget? Ezután mondd meg édesanyádnak, hogy a kapcsolatotok őszintesége nagyon fontos Számodra, és szeretnéd, ha ezentúl minden tekinteben őszinték lehetnétek egymáshoz! Egyúttal kérdezd meg: elmenne-e Veled ehhez a mediátorhoz, hogy a közöttetek felmerült nézeteltérésekre -az ő segítségével- mindkettőtöknek megfelelő- megállapodásokat találjatok?
Ha igen a válasz, vagy legalábbis érdeklődik, vajon milyen lehetőségek adódhatnak az őszinteség fejlesztésére, akkor jó az esély... Ha teljesen elzárkózik (nem csak a mediátor meglátogatásától, de még az álláspontja és a szempontjai alaposabb kifejtésétől is ezentúl, akkor ennyi...
Ha mégis negatívan dönt, ne bántsd: mindenkinek joga van tévedni, ha ezzel nem okoz kárt... A további figyelmességed fogja őt meggyőzni arról, hogy Te tényleg komolyan veszed a vele való kapcsolatot, de arról is, hogy már kinőttél a gyerekkorból...
Ha több infóra van szükséged, nyugodtan írj magán-üzenetet...
Remélem, segítettem...
#1 Szia!
Nagyon szépen köszönöm a segítséged! :)
Igazából külső segítség igénybevételére én is gondoltam, mint ahogy pároknál/házastársaknál is el lehet menni párterápiára. Valószínűleg meg is próbálom ezt.
válasza: válasza:Nálunk hasonló volt a helyzet, én már beletörődtem, hogy anyám ilyen, mármint úgy általában a személyisége.
Mondanám, hogy pároddal kapcsolatban majd az idő segít, de hát ennyi idő után nem hiszem. Nálunk ez volt egyébként a megoldás: lassan három éve vagyunk együtt, mostanára eljutott odáig, hogy nem is szereti, de ezeket a minekjöttide jellegű hozzászólásokat mellőzi. Mondjuk nálunk szerintem az volt a vízválasztó, hogy összeköltöztünk, talán akkor fogta fel, hogy tök mindegy, mennyit morog, ez akkor is komoly. :) Azóta sokkal normálisabb vele.
Persze, ahogy írtad, nálatok ez pár évig még nem opció. Ahogy fentebb írták, meg lehet próbálni a mediációt (bár én inkább a családterápiát javaslom), de ha egyszer másokkal is ilyen édesanyád, akkor túl sok változás nem feltétlen lesz.
válasza:Anyukad ki akar sajatitani.
Vannak olyan emberek, akik azt hiszik, csak ok hole, ok tudnak mindenkinel jobban mindent, minden az o nyakukban esik, ok huzzak az igat, stb, aztan ok csinalnak legkevesebbet es igen csak kis butak. Ez is egy fajta mentalis betegseg.
válasza:Nekem (a hasonló felvetésekhez is írt) a hozzászólásokat olvasván a következő gondolataim támadtak:
A 'betegként' vagy 'önzőként' való megbélyegzés szerintem többet árt ilyenkor, mint használ... Lehet, hogy csak a következőkről van szó:
Egy gondolat-kísérlet:
Vajon mit írna ki a -szülőjétől elbúcsúzni készülő- fiatal érzéseiről a képzeletbeli 'érzés-közvetítő készülék'? Valami ilyesmit:
- Rettegek attól, hogyha folyton úgy döntök, ahogy te (apám / anyám) jónak látod, akkor hová lesznek az én tapasztalataim, az én személyiségem, és az én sikerélményeim?
- Rettegek attól, hogy a már régesrég terhessé váló túlgondoskodás elől még sokszáz kilóméterre sem menekülhetek el, mert utánam jössz, utánam telefonálgatsz...
- Rettegek attól, hogy a 'lelkizéseddel' képes vagy 'megpuhítani', pedig láthatod, mekkora elszántság szükséges az élet küzdelmeihez...
- Rettegek attól, hogy nem sikerül végre lezárnod a nevelésemet, és nem bírok neked nemet mondani még akkor sem, amikor kénytelen vagyok úgy dönteni, ahogyan te azt helytelenítenéd...
- És rettegek attól, hogy kimondjam a rettegéseimet, mert kiderül a sebezhetőségem, és nem fogsz tudni ellenálni a befolyásolási késztetéseidnek...
És vajon mit írna ki a gyermekét elbocsájtó szülők érzéseiről a képzeletbeli érzés-közvetítő készülék? Valami ilyesmit:
- Rettegek attól, hogy amíg (fiam / lányom) gyerek voltál, mindennél fontosabb lehettem a te számodra, és ha elmész, elveszítem az eddigi életem értelmét és célját, és nem találok újakat...
- Rettegek attól, hogy amíg neked egyre bővülnek a lehetőségeid, mert fiatal vagy, addig nekem egyre szűkülnek....
- Rettegek attól, hogy messzire mész, gyereket szülsz / nemzel, és három évig még karácsonykor sem látlak...
- Rettegek attól, hogy a kedvesed esetleg ellenem hangol, és a jó ég tudja, mikor látlak...
- Rettegek attól, hogy nem bocsájtod meg, amiket ellened hibáztam, és úgy elmész, hogy sohasem látlak...
- És rettegek attól, hogy ha elárulnám Neked a rettegéseimet, ezek kevés érv lennének ahhoz, hogy próbálj meg valamekkora figyelmet- és helyet szorítani nekem i, a most kibontakozó életedben...
Vajon lehetetlen megpróbálni megegyezni abban, hogyan alakítsák át a kapcsolatukat, hogy egyiküket se érje nagy veszteség...? Én ezt nem gondolom, még akkor sem, ha bizonyos szülők 'hisztije', és bizonyos fiatalok 'prüszkölése' (ahogy kívülről látjuk, úgy mondtam), hatalmas...
válasza:Az én anyám is ilyen volt. Olvass utána a nárcisztikus szülőknek, nekem az segített, na meg a költözés jó messzire középsuli után.
Amég azt csináltam, amit ő akart addig minden jó volt, szeretett, érdeklődött felőlem, de ha nem...akkor jött a "nekem ilyen gyerek nem kell", stb. Mindig fontosabb volt neki, hogy ő jó benyomást keltsen, mint az én biztonságom. (Simán otthagyott kisgyerekként az alkesz rokonunknál nyaralni egy hétre, csak mert mit fognak gondolni 5 faluval arrébb, ha nem megyek.) Bármit csináltam soha nem volt neki elég jó. Már kiskoromban egyértelmű volt, hogy valami nem stimmel. Gyűjtögető voltam, rágtam a körmöm, remegett a kezem, meg se mertem szólalni mások előtt, szorongtam, értelmetlen fóbiáim lettek, később nem tudtam aludni, már 7. osztályban őszülni kezdtem és evési zavaraim lettek. Ettől kb úgy néztem ki, mint egy horrorfilm szereplője, de úgy kell nekem, szerinte én ezt élvezem és direkt csinálom, mert feltűnési viszketegségem van. Meg amúgy is az én hibám, miért nem tudok normális gyerek lenni, mint XY? Felnőtt fejjel jöttem rá, hogy az összes problémáját rám vetítette ki. Ha nem tudott fogyni akkor én voltam a dagadt, ha csúnya lett a haja akkor az enyémet akarta levágni, ha látott egy ruhát, ami neki tetszett, de az alakja miatt nem vehette fel megvette nekem és vitt a munkahelyére mutogatni, dicsekedni. A személyiségemet nem ismeri, nem is érdekli. Ő kitalált nekem egyet még a születésem előtt és azt próbálta rám erőltetni egész életemben. Az egész életemet eltervezte az egyetemektől kezdve a munkahelyemig, de engem meg sem kérdezett, hogy mi érdekel egyáltalán, mert ő úgyis jobban tudja. Mikor megpróbáltam vele megbeszélni a dolgokat mondtam neki, hogy boldogtalan vagyok. Erre rávágta, hogy most nem az a fontos, hogy boldog legyek, arra ráérek, ha teljesítettem a tervet. (Itt jöttem rá igazán, hogy mennyire nem érdeklem, neki én csak egy trófea vagyok, akivel dicsekedhet meg kiélheti rajta a vágyait.)
Páromat, barátnőimet nem kedveli, mert úgy érzi elvesznek tőle. Nem bírja felfogni, hogy magamtól vagyok velük és nem a tulajdonuk vagyok. Költözéskor botrány volt, az egészségemet (rosszabb esetben az életemet) tette kockára, csak mert "nem fogadtam szót" aztán még neki állt feljebb. Teljesen kiakadt, mert "ez nem szerepelt a tervben". Próbáltam vele értelmes felnőtt emberek módjára megbeszélni, de úgy kezel mint egy fogyatékos gyereket. Bármit mondok kiröhög meg lehülyéz. Mikor mondtam, hogy én szeretnék majd családot, gyerekeket akkor is én voltam a nem normális, mert "ki akarna tőlem gyereket, párom is el fog hagyni, úgyis, mert rájön milyen elviselhetetlen vagyok." Bezzeg ő...őrá számíthatok, rajta kívül senki másra. Ja, persze...végig sem hallgatja, amit mondok, egyszerűen megmondja, hogy nem érdekli.
Középsuli után 200 km-re költöztem, lejátszottunk pár vitát vele (majdnem feljelentés is lett), aztán minimalizáltam a kapcsolatot, most valamivel jobb. Kb. 3 havonta lát pár órára, de még akkor is képes vitatkozni. Legutóbb azon akadt ki, hogy párommal össze szeretnénk házasodni az eljegyzés után 1-2 éven belül. Szerinte nem vagyunk normálisak és nem tudjuk mit akarunk, csak hülyék vagyunk, hogy felfogjuk.
Anyum soha nem fogja belátni, hogy miatta nem jó a viszonyunk. Bármit hozok fel példának, amiket csinált letagadja, szerinte ilyen nem történt, én meg így nem tudom vele megbeszélni a dolgokat, ha mindenre az a válasz, hogy "nem emlékszem". Sajnos ez van. Én már feladtam, hogy normális kapcsolatom legyen vele.
Köszönöm szépen mindenkinek, repültek a zöld kezek!
A kettesnek pedig válaszolom, hogy apámmal nem tartom a kapcsolatot, eddig sem sokat beszéltünk, de 2011 óta aztán meg egy szót sem.
Ketten élünk együtt anyámmal.
válasza:Itt a kettes.
Köszönöm a választ. Szerintem itt lesz a kutya elásva nagyrészt. Ahogy leírtad édesanyád milyen indokokat hoz fel, hogyan viselkedik, és miket mond a párodról, én egyértelműen azt látom, hogy az ő tönkrement kapcsolata mondatja ezeket vele. Ezt leginkább abból gondolom, hogy már a legelején ellenérzése volt, pedig még nem is ismerte a barátod, illetve nem tud egyetlen valós érvet sem felhozni ellene, mivel nincs ilyen. Helyette olyan dolgokkal takarózik, mint az általad említett "mert csak". Továbbá azt is említetted, hogy elhordja mindennek. Mintha csak édesapádról beszélne.
Érdemes lenne megpróbálnod beszélni vele erről, bár nem biztos, hogy bele fog menni, olvasván az eddigi reakcióit. Viszont ha legalább az kiderülne, hogy helyes-e az elmélet, már legalább azt tudnád biztosra, hogy miért viselkedik így.
Kapcsolódó kérdések:
Minden jog fenntartva © 2024, www.gyakorikerdesek.hu
GYIK | Szabályzat | Jogi nyilatkozat | Adatvédelem | Cookie beállítások | WebMinute Kft. | Facebook | Kapcsolat: info(kukac)gyakorikerdesek.hu
Ha kifogással szeretne élni valamely tartalommal kapcsolatban, kérjük jelezze e-mailes elérhetőségünkön!