Hány éves koromig mondhatják meg a szüleim, hogy mit tehetek és mit nem?

33#

Ja. Aztán jön vissza sírni a gyakorira, hogy a pasija veri, pénze nincs, a szülei látni se akarják. Ha nem akar csövezni az utcán, akkor most mit csináljon?!

Ez a "mindegy, hogy kihez, csak otthonról el" szinte mindig így végződik.

Mennyivel jobb is megmérgezni a szülő-gyerek viszonyt, mint beszélni egymással!

Ez az elmélet nagyon jól hangzik, hogy 15 évesen ideje elkezdeni leválni a szülőkről és kivívni az önállóságot. Csak gyakorlatilag addig nem lesz önálló, amíg tanul és anyagilag a szülőktől függ. Gondolom, a kérdező 18 évesen főiskolás/egyetemista akar lenni. Márpedig azt nem a pasija fogja finanszírozni, hanem a szülei!

Még jó tíz évig rájuk fog szorulni. Sőt esetleg utána is, amikor jó lenne majd valakire rábízni a gyereket, meg lenne aki elhozza oviból, amíg dolgozik.

Nem olyan egyszerű visszacsinálni, ha most elkezd úgy viselkedni, mint a veszett kutya. Az marha jól hangzik, hogy a gyereked akkor is szereted, ha rossz. De a való életben pont olyan emberi kapcsolat, mint az összes többi, és ha valaki elkezd ellened lázadni, mikor te csak jót akarsz, akkor ez a szeretet megtörik. És nem is áll helyre.

Persze, értem én, hogy 15 évesen szerelmes, és ez a normális. Meg az is normális, ha a pasival akar lenni.

De tini szerelmek jönnek, mennek. A szülőkkel a harag és a szeretet hiánya viszont megmarad, és AZ nem normális!

Persze ha azt írja valaki, hogy szakadjon le a szüleiről, legyen önálló, de ÚGY, hogy anyagilag független lesz, diákmunkázik, 18 évesen elköltözik és nem támogatást, akkor micsoda szemét.

A szülei nem a rabszolgái, akiknek kötelessége a fenekét is kitörölni, ha úgy óhajtja, miközben cserébe leköpik őket. Ez sose fog úgy működni, hogy csak az előnyei kellenek a nagy önállóságnak, de a hátrányai már nem.

#34, senki sem azt mondta, hogy menjen neki tankkal a szüleinek, arra hívtuk fel a Kérdező figyelmét, hogy az embernek a szabadságáért meg kell harcolni, és ez törvényszerűen konfliktusokkal jár, ezeknek a konfliktusoknak a felvállalása a kamaszkor normális része.

Az általad leírt "rémségek" pont arra jellemzőek, ahol nem történik meg ezen konfliktusok folyamatos lemeccselése, gyűlnek-gyűlnek, majd robban az egész...

Pont ott nincs esély efféle pusztító robbanásra, ahol ezek a dolgok folyamatban működnek, ahol 15 meg 16 meg 17 évesen szépen tágulnak a határok, időnként pár napos-hetes "haragszomrád"-ok árán.