Kezdőoldal » Családi kapcsolatok » Szülő-gyermek kapcsolat » Amennyiben én már nem bírom...

Amennyiben én már nem bírom megoldani egyedül, "gáz" lenne szólni a szüleimnek? 15/l

Figyelt kérdés

Idén kezdtem el a középiskolát és már év eleje óta folyamatosan szekál az egyik srác. Kezdjük azzal, hogy mindennel felvág, hogy ilyen mobilja van, meg olyan cucca ami ennyibe meg annyiba került, meg hogy mennyi helyen járt már külföldön. Alapjában véve én eléggé csendes vagyok, ha olyanokkal vagyok körülvéve akiket nem ismerek,nehezen ismerkedem,de azért sikerült összebarátkoznom pár emberrel.

A srác pl valamelyik nap odajött hozzám és mondta, hogy látja milyen ósdi ruháim vannak, vehetnék már újakat, amik divatban is vannak. Vagy lett egy olyan dolgozatom, amiben csak 2-3 hiba volt és jött hozzám szünetben, hogy biztos puskáztam, mire mondtam neki hogy megesik, hogy én nem vagyok olyan hülye mint egyesek, erre fogta és széttörte a szemüvegemet és valami olyat mondott hogy legalább nem kell látnom az ocsmány fejemet. Igen, az is a baja, hogy ő csúnyának talál. Az egyik lány, akivel jóban vagyok megkérte, hogy had fonja be a hajam és elkezdte csinálni, aztán amikor a srác bejött leült mellém és vagy fél percig bámult mire mondta, hogy szebb már úgysem leszek.

Az egyik órán, amikor másik teremben vagyunk, mögöttem ül és volt, hogy elkezdett firkálni a hátamra, húzogatta a hajamat stb.

Szintén belekötött, hogy látja hogy nem nagyon megyek sehova, ő pedig 7 éve focizik, és az egyik legjobbnak számít, míg én arra sem vagyok képes, hogy a seggemet megemeljem.

Aztán facebookon a barátnője rám írt hogy nem tudja mit képzelek magamról de szálljak le a srácról, hallotta, hogy nagyon bejön nekem és próbálkozom nála, mire mondtam neki, hogy ebből semmi nem igaz, mert ő szekál, elmeséltem neki mindent. Erre azt kaptam hogy biztos csak kitalálom, ilyeneket ő nem csinál. Másnap mentem suliba, a srácot elkísérte a csaj, pont mellettük mentem el, erre a csaj meglökött,én pedig visszalöktem, errea csaj csak simán leköpött... A srác pedig elkezdett röhögni rajta. Ezután szóltam az osztályfőnökömnek, aki beszélt a sráccal, de nem történt semmi változás, ugyanúgy szekál. A szüleimnek nem mondtam el, mert azt hittem tudok rá megoldást találni, de az ofőm sincs rá hatással..


2017. dec. 3. 03:48
1 2 3 4
 11/34 anonim ***** válasza:
90%

Természetesen szólj a szüleidnek, bár azért ne várj tőle túl sokat:S - az iskolai kör szinte felesleges, bár egy próbát megér... A srác szüleivel meg lehet próbálni beszélni, talán ez a legjobb lehetőséged, bár ez sem biztos, hogy használ:(

Én is voltam hasonló helyzetben, az általánosból két ilyen év után elmentem 6 osztályos gimibe (mondjuk amúgy is elmentem volna), a másik esetben két év után egy nyári szünet szakította meg a sorozatot. Pedig sem előtte, sem utána nem volt bajom semmilyen közösséggel (nem változtattam semmin), de úgy látszik, abban a 4 évben mégis a homlokomra volt írva, hogy "ide lőjetek":S

2017. dec. 3. 08:20
Hasznos számodra ez a válasz?
 12/34 anonim ***** válasza:
95%

Csatlakozom az előttem szólóhoz, általánosban engem is kiszekáltak a világból, egyszer 7.-ben egy cigány csaj fejbe is vágott a tolltartóval és lefejeltem a falat. Hazamentem egyből és anyámmal mentem vissza, aki szólt az ofőnek és elbeszélgettek a cigánnyal.

Nekem is volt egy ilyen focista kis taknyász, aki folyton beszólt, piszkált. Úgy látszik ezeknek tényleg annyi eszük van amennyi látszik.

Alig vártam, hogy vége legyen a 8.-nak, gyűlöltem őket. Középiskolába úgy mentem, hogy ott biztosan ki fognak nyírni - erre basszus olyan közösségbe kerültem, ahol elsőre elfogadtak, és az ott töltött 6 évet a mai napig visszasírom, sosem lesz még egy olyan jó kis csapat.

35N

2017. dec. 3. 08:30
Hasznos számodra ez a válasz?
 13/34 anonim ***** válasza:
96%
Amikor összetörte a szemüvegedet, akkor mit mondtál a szüleidnek? Mert gondolom arról azért tudniuk kell.
2017. dec. 3. 09:04
Hasznos számodra ez a válasz?
 14/34 anonim ***** válasza:
100%
Egy barátnőmet is zaklatta egy majom, azt meselte h egyszer úgy képen tenyerelte visszakézből, h utána soha többet nem bántotta. Persze ezt nem javaslom, de ne hagyd magad. Legyen neked a nagyobb a pofád, állj ki magadert, mert az életben sajnos sok ilyen lesz még. Szólj a szüleidnek is, én is azt javaslom, hogy csináljátok pataliat, ne ússza meg a kis féreg egy ejnye bejnyèvel! Sztm is írd fel, amikor zaklat, gyűjts tanúkat, panaszkodj újra az ofőnek. Ha kell, minden eset után menj oda és mondd el neki, végre tegyen valamit. Majd a szülőkkel menjetek az igazgatóhoz, beszéljenek a srác szüleivel is. Az ilyen férgek takarodjanak a kisegitobe....csak bátran! Neked van igazad, legyél erős, kitartás! Ügyesen, akár előre ki is találhatsz dolgokat amikkel visszavagsz, ha újra piszkál! Az üdítő se rossz ötlet amúgy, de ha osszetörne rajtad valamit megint, akkor én a pofontol se riadnék vissza. Ügyesen!
2017. dec. 3. 09:23
Hasznos számodra ez a válasz?
 15/34 anonim ***** válasza:
100%
Melyik város? Elmegyek szivesen le bombázom a kis k*csögöt úgy, hogy ezután előre fog köszönni és ő fog bevédeni téged bárkivel szemben. Mert ha mást hallok akkor vége.
2017. dec. 3. 09:34
Hasznos számodra ez a válasz?
 16/34 anonim ***** válasza:
100%

Pont 15 éves az én lányom is. Természetes, hogy segíteni szeretnék neki ilyen helyzetben. Mindenképp szólj a szüleidnek, ezt a helyzetet rendezni kell.

A srác lehet szerelmes beléd, de egy idióta tuskó.

A szüleid beszéljenek az ő szüleivel is ha szükséges.

2017. dec. 3. 09:35
Hasznos számodra ez a válasz?
 17/34 anonim ***** válasza:
100%
Mindenképpen szólj a szüleidnek, ez már egyáltalán nem egy kis civakodásnak hangzik. Beszéljenek az osztályfőnököddel, hogy határozottabban lépjen fel, beszéljen a srác szüleivel stb.
2017. dec. 3. 09:44
Hasznos számodra ez a válasz?
 18/34 anonim ***** válasza:
86%
Szerintem megszállottan foglalkozik veled és ez már nem csak ilyen ovis szeretet kimutatás. Én szólnék a szüleinek és minden bizonyítékot össze gyűjtenék hogy ha történnek meg durvább esetek akkor legyen sok alapom a feljelentésre.
2017. dec. 3. 09:54
Hasznos számodra ez a válasz?
 19/34 anonim ***** válasza:
100%
*szüleidnek
2017. dec. 3. 09:55
Hasznos számodra ez a válasz?
 20/34 anonim ***** válasza:
100%

Persze, szólj a szüleidnek, azért ez a szemüveg összetörés, meg leköpködés durva.

Fizesse ki!!

Idióta focista, annyi esze van, amennyi látszik.

2017. dec. 3. 10:01
Hasznos számodra ez a válasz?
1 2 3 4

Kapcsolódó kérdések:




Minden jog fenntartva © 2024, www.gyakorikerdesek.hu
GYIK | Szabályzat | Jogi nyilatkozat | Adatvédelem | Cookie beállítások | WebMinute Kft. | Facebook | Kapcsolat: info(kukac)gyakorikerdesek.hu

A weboldalon megjelenő anyagok nem minősülnek szerkesztői tartalomnak, előzetes ellenőrzésen nem esnek át, az üzemeltető véleményét nem tükrözik.
Ha kifogással szeretne élni valamely tartalommal kapcsolatban, kérjük jelezze e-mailes elérhetőségünkön!