Ti "odaadnátok" a lakásotokat a szüleiteknek ilyen esetben?

Az anyagi segítségnyújtás inkább nekem derogál, mert többet keresnek mint mi a párommal, csak míg mi vezetjük mire, mikor, hol mennyit költünk, addig ők elszórják és csodálkoznak. Már felvetettem nekik óvatosan, hogy segítek megtervezni egy költségvetést (pl átlag havi rezsi + 10 ezret és az albérletdíj összegét tegyék félre) és utána a maradékot osszák el a napokkal, ami hónap végén megmarad az meg a megtakarításba mehet, de fel voltak háborodva, mert én ne szóljak bele.

Az első lakást igazából a nagyim örökölte a dédimtől, csak ő odaadta az anyumnak (mint egyetlen gyerekének) az életben való induláshoz. A másik apai ágról jött, ott nagyszülők haltak meg hirtelen.

Félig anyai nagyszülőkkel nevelkedtünk a tesómmal, félig otthon :)

Nem igazán értelek 19-es, hogy ezzel mire célzol.

Eléggé változó volt a pénzügy nálunk gyerekként. Az "apám" igazából a nevelőapám, mert a szüleim elváltak még ovis koromban, 2 hónap múlva már ő élt velünk állítólag. Eredeti apám 4 órára volt bejelentve minimálbéren, így a gyerektartás se volt valami eget rengető összeg. Nevelőapám vidékről költözött fel, nehezen talált munkát 8 általánossal, végül oda ment a szalag mellé, ahol anyám is dolgozott, de nem bírta elviselni, ha valaki (főleg egy nő) parancsolgatott neki, így kb 2-3 hónapig volt munkája, 5-6 hónapig meg nem, mert ő X forint alatt nem vállal el munkát és nem bírta elviselni, ha a főnökei voltak. Ez több évig tartott, valamikor ekkor kezdték el felhalmozni az adósságokat (vettek 2 kocsit is, egyet anyámnak, egyet neki). Voltak hosszabb szakaszok is, amikor dolgozott egyébként, de egyikük se kereste magát halálra, így minden hitelt felvettek amit csak tudtak, hogy javítsanak az életszínvonalukon. Általános iskolás voltam (már felsős), mikor kezdett összedőlni az egész, nem tudták visszafizetni, túl voltunk azon, hogy hitelt vettek fel arra, hogy a másik hitelt fizessék. Érdekes módon ekkor kezdett elhanyagolt lenni a lakás állapota is, csak én voltam az, aki a leghamarabb megtört és takarított. Addig bár nem lehetett enni a parkettáról, de bármikor fel lehetett hívni valakit és nem kellett szégyenkezni. Szóval nem mindig volt ez így.

Végül segítséget kértek anyai nagyszülőktől, ők szintén hitelt vettek fel, hogy ne vigyék el a lakást a fejünk felől, de ezzel csak fél évet nyertünk, mert egy másik bank is jelentkezett a felhalmozott adóssággal. Végül a zuglói lakást, ami 3 szobás volt eladták 9 millióért. Ekkor én és a bátyám nagyszülőkhöz mentünk, mert nehéz albérletet gyerekkel találni. Amikor megörökölték a másik lakást, akkor is maradtunk itt, illetve elköltöztünk lassacskán a bátyámmal külön-külön. Innentől kezdve nem nagyon láttunk rá a dolgokra, csak annyi, hogy mindig pénzt kértek tőlünk, megint valami hitelről hablatyolva. Én voltam ilyen szempontból a szigorúbb, tesóm meg az, aki kihúzta a csávából őket, így még kevesebb rálátásom volt. Majd segítettem bútorokat pakolni, amikor megint albérletbe mentek. Ekkor kezdte el apám az egyéni vállalkozását, amivel ma már jól keres (és nincs főnöke...), de nem tudják beosztani a pénzt. Anyám csak 4-6 órákat dolgozik kevés pénzért.