Felnőtt gyerekek, ti mindig azt teszitek, ami a szüleitek kedvére való? Mi történik, ha véleménykülönbség van? Ki hogy reagál, ki kezdeményezi a véleménykülönbség megbeszélését?

Gyerekkoromban nem volt más lehetőségem, mint azt tenni, mert ha bármiben is ellentmondtam apámnak, összevert. Ma már erre nem adok neki esélyt. Mivel nő vagyok, így még mindig gyengább vagyok nála, így ha nézeteltérés van, egyszerűen fogom magam és eljövök onnan.

Amióta felnőtt vagyok, abszolút nem érdekel, hogy ők mit akarnak, úgy élem az életem, ahogy nekem jó. Apámmal keveset kommunikálok, anyámmal jó a viszonyom. Vele mindent megbeszélek, ha véleménykülönbség van, azt is, ha problémám van vele, simán elmondom. Semmit sem rejtegetünk, sunnyogunk. Nálunk mindenki temperamentumos személyiség, elképzelhetetlen a sunnyogás, rágódás, titkolózás.

"Felnőtt gyerekek, ti mindig azt teszitek, ami a szüleitek kedvére való?"

Na, szépen néznénk ám ki! Azt teszem, ami az ÉN kedvemre való!

"Mi történik, ha véleménykülönbség van?"

Attól függ, miben. Ha az életem dolgairól van szó, inkább nem beszélek róla, vagy csak vázlatosan. De ha konfliktus lesz, akkor sarkosan megmondom a véleményemet, és csöppet sem érdekel, ha megsértődnek.

Ha az ő életük dolgairól van szó, akkor finoman próbálom mondani, hogy szerintem miért nem szerencsés azt és úgy csinálni, de tiszteletben tartom, hogy ez az ő életük.

Ha elvi kérdés (pl. politikai véleménykülönbség), akkor inkább nem beszélek a magam véleményéről.

Hadd jegyezzem meg, hogy ezek leginkább akkor működnek, ha már külön laksz a szüleidtől.

Szüleim egyébként elég autokratikusak, azt képzelik, mindenkinek úgy kell élnie és gondolkodnia, ahogyan ők teszik. Én sok konfliktussal elértem, hogy nagyjából tiszteletben tartják, hogy az én életem dolgaiban én döntök, de néha azért még most is vannak csúnya megnyilvánulásaik. Most már egyre kevésbé csinálok konfliktust ebből, inkább nyelek. Arra gondolok, ki tudja, egy év múlva ilyenkor élnek-e még.

Sok dologban szeretnék ugyanúgy viselkedni a gyerekeimmel, mint ők énvelem, de ezekben a dolgokban egészen másképp fogok, az biztos.

Felnőtt gyerekek, ti mindig azt teszitek, ami a szüleitek kedvére való?

Vannak dolgok amikben nem hagyom, hogy beleszóljanak. Nem vagyok az a behódoló-típus, de persze szeretem őket és úgy viszonyulok hozzájuk.

Mi történik, ha véleménykülönbség van?

Akkor véleménykülönbség van.

Ki hogy reagál, ki kezdeményezi a véleménykülönbség megbeszélését?

Senki sem kezdeményez, ha olyan a helyzet akkor én.

Nem vagyok palotapincsi, hogy pitizzek a szüleimnek és állandóan a kedvükben járjak. Én magától értetődően szeretem őket, de ha gondom van, akkor azonnal elmondom. Ez abból adódik, mert mindkét szülőm hallgat mint a kuka ha baj van, amit én nem tudok elviselni.

Apám sajnos olyan, hogy nem bírja elviselni, ha nem ő az agytröszt és nem neki van igaza, emiatt gyakran veszekedünk, ha igazam van, akkor persze mindig megsértődik és utána bevágja a dedós hisztit "majd akkor szólok hozzád ha normális vagyok", "kussoljál már" és "mit képzelek magamról".

27/f