Megoldható hogy a mostoha nővérkék ne legyenek itthon aznapra?
Apámmal elköltöztünk mondván, hogy jót tenne a környezet váltás. Ez mind szép és jó, de csak addig, amíg meg nem tudtam a valódi okát. Apámnak lett egy nője és hozzá költöztünk. ÉS ÉN SEMMIRŐL SE TUDTAM. Neki van három gyereke, én meg konkrétan megőrülök tőlük. Világ életemben egyke gyerek voltam, erre most HÁROM gyerek?? Ezmiezmáár????? Na lényeg a lényeg. Van egy külön szobám, ami tényleg jó és magamban vagy hatszor, ezt meghálálom, mert velük nem lehet egy légtérben megférni (folyton veszekednek). És most jutottam el arra a pontra, hogy az új barátnőimet "haza" akartam hozni. Jó, apám örült is meg, az a nő is, de a három gyerek közül kettő már egyből húzták a szájukat, hogy ők majd nem birnak majd tanulni (lol szünetbe voltak nálunk) meg, hogy az ő barátaik is ekkor fognak jönni. Ebből lett is egy szócsata, aminek az öccsük vetett véget (a srác 15 éves velem egy idős a két lány meg 17 ikrek). Eljöttek tök jól szórakoztunk, de a végére olyan nagy balhé lett, hogy azt hittem már, hogy a barátnőim egy életre elkerülnek.
És most tetszik egy srác, kedves meg minden udvarol, és apámmal nem tudtam beszélni. Ezért azzal a nővel kellett és meglepően jó fej volt, és mondta, hogy nyugodtan jöjjön át filmezni, vagy bármi a lányokat majd ő elintézni. Viszont én most meg tökre parázok, mert azért mégis a srác tök helyes amúgy, vicces, és még okos is, és a lányok meg ezerszer szebbek nálam, és már több kapcsolaton is túl vannak hozzám képest (lol ő az első fiú akit haza hozok) és most tökre parázok a lányoktól.
"Menjenek el a saját otthonukból...?"
Csak pont annyira az ő otthonuk, mint a kérdezőé.
Kapcsolódó kérdések:
Minden jog fenntartva © 2024, www.gyakorikerdesek.hu
GYIK | Szabályzat | Jogi nyilatkozat | Adatvédelem | Cookie beállítások | WebMinute Kft. | Facebook | Kapcsolat: info(kukac)gyakorikerdesek.hu
Ha kifogással szeretne élni valamely tartalommal kapcsolatban, kérjük jelezze e-mailes elérhetőségünkön!