Normális dolog, hogy egy olyan családban, ahol nincsenek anyagi gondok a család azon van, hogy minél előbb "kirúgja" a 19 éves lányt a nagybetűs életbe?

"Egyke" (van egy tizenhét évvel idősebb féltestvérem, de apukánkkal nincs jóban) vagyok értelmiségi, de idősebb (50-es anyuka, 60-as apuka) szülőkkel. Nem arról van szó, hogy otthon akarok ülni és a szüleim nyakán élősködni, de 18 éves korom óta, amióta megvan az első komolyabb barátom, a nagymamám a gyűrűsujjamat nézegeti és folyton kérdezgeti, hogy "Megkért már?" "Mikor mész már végre férjhez?"

Imádom a biológiát és a kémiát, és biológia BsC-re, (MsC majd PhD) akartam menni, de anyukám nem engedett, mondván "több ideig lennék egyetem", és ő minél hamarabb szeretné, hogy diploma legyen a kezemben és dolgozzak, így gyógytornásznak tanulok, pedig nem akarok betegekkel foglalkozni, nem bírom elviselni a beteg emberek látványát (tudom, gonosz vagyok, de mit csináljak, ha így van). Még a biológia-kémia/angol/testnevelés tanár is jobban feküdt volna nekem, de az "is túl sok idő".

Mostanában mondja, hogy hiba volt, hogy harminc felett szült, ha újra csinálná, huszonévesen szülne (amúgy ő évekig "könyörgött" apának, hogy vállaljanak gyereket, de apukám idősnek tartotta magát egy gyerekhez), és azt szeretné, hogy egyetem (csúszás nélkül!) után férjhez menjek és szüljek gyereket. Azt mondta, hogy ötvenévesen ő már inkább unokázna, nem pedig egy kamaszlányt/egyetemistát támogasson. Szerinte 23 évesen így is "késésben" leszek, és nagyon irigyli egy kollégáját, aki húszévesen szült, és a lánya már húszévesen "kirepült". Pedig annyi "vágyam" van: Erasmus, CampLeaders/ResortLeaders, de a barátom egyikre sem enged el. Ő már a közös jövőnkre spórol, és anyukám is félretesz mindig egy bizonyos összeget az esküvőnkre. Dolgozni nincs időm meg energiám évközben, mert a barátom "nem enged", anyukám szerint meg a tanulás rovására fog menni. A nyári munkával keresett pénzt is csak a "párkapcsolatomra" költhetem (közös nyaralás, gyerekekre/lakásra/esküvőre való spórolás)

Ami apukámat illeti, szeret engem, de inkább úgy viszonyul hozzám, mint egy nagypapa, nem mint egy apuka. Levitt a játszótérre, játszott velem, elvitt kirándulni, anyagilag támogat, de mindig lepasszolt anyának, ha baj volt a suliban vagy beteg voltam vagy "szerelmi bánatom" volt. Egyszer tanácsot kértem tőle, ő meg azt mondta, hogy ő ehhez már öreg, és ha bajom van anyukámmal meg a nagymamámmal, akkor oldjam meg magam.