Akiknek gyerekeik vannak, ti nem féltek attól mi lesz, ha a szüleitek idősek lesznek és egyszerre szakad rátok minden teher?
Sajnos nem minden idős ember éli meg egészségben az idős kort,és betegségek is kialakulhatnak.
Ilyenkor hogy tud a gyerek rajta segíteni,amikor még gyerekei is vannak?
Akik gyereket,esetleg több,sok gyereket vállalnak,ők bele sem gondolnak ebbe?Vagy nem is érdekli ez őket?
Előre okosnak lenni, olyan, mint utólag hulyének. Nincs értelme.
Nem tudsz minden opciót, lehetséges kimenetelt beleszámítva megtervezni az életedet.
Majd, ha a probléma ott lesz, akkor megoldod, ennyi.
És, ha veled , vagy férjeddel történeik valami....?
Felesleges ezt előre lezongorázni.
A legtöbb doglot elöre nem lehet tudni, a jövöben általában minden másképp lesz, mint ahogy eltervezed.
Ha minden jövöbeli elöfordulható rosszat figyelembe veszel, akkor az egyetlen logikus dolog az öngyilkosság. Ugyanis ha lesz párkapcsolatod, akkor megcsalhat, elöfordulhat, hogy nem lesz gyereketek, pedig akartok, illetve lesz, amikor nem passzol a helyzetbe, meghal/elhagy a párod, a gyerekek tartós betegek lehetnek, esetleg meghalnak balesetben, a szülök demensek lehetnek akár már 40 év körül is, és elélnek 90 ésev korig, stb.
Ha mindenilyen helyzetet elöre végigjátszol gondolatban, akkor nem is érdemes elkezdeni bármit is.
Értelmes ember a realitásoknál marad, azaz ha van egy megfelelö partner, akkor - a jövedelmektöl függöen - egy-négy gyerek reálisan felnevelhetö, és 20-30 éves kor között önállóak is lesznek. Az idösebbek általában sokkal kevésbé magatehetetlenek, mint ahoyg sokat elképzelik, anyósom most 84 éves és egyedül él a házában, azt rendben tartja minden külsö segítség nélkül, a kertet egyedül müveli - tavasszal az öcsém felássa a kertet, de ez az összes segítség, amire szüksége van.
De a szomszédai is hasonló korúak és ök is probléma nélkül megvannak, nem szorulnak rá a gyerekekre.
Ha egy probléma felmerül, AKKOR érdemes törni a fejét az embernek a megoldáson, elöre nem okos dolog elképzelt nehézségekkel nehezíteni az életet.
Mi hárman vagyunk testvérek, és a párom sem egyke.
Szóval szerintem a tesók segítségével menedzselni fogjuk, ha meg nem bírjuk, akkor keresünk egy jó idősek otthonát.
Mivel akkor ápolót fogadok, vagy otthonba adom apát, így nem szakad rám teher.
Végigcsináltam két évet a demens nagyapámmal, kis híján apám és én is belerokkantunk. Még egyszer nem élem át.
Egy barátom anyukája Alzheimeres. :(
Nincs testvére. Nincs gyereke. És az anyja állandó felügyeletre szorul.
Szerinted neki így könnyebb? Jobb valami?
A te logikádat követve biztosan.
Nekem van három gyerekem. Szerencsére anyám még jól tartja magát. Van egy nővérem. Neki is van két gyereke. Lassan mind felnőnek. Ha egyszer az anyánk ápolásra szorul, ők már hatalmas segítséget jelentenek. Akkor is, ha a nagyi ápolásából nem veszik ki a részüket, "csak" elmosogatnak, elmennek bevásárolni, feladják a csekket.
Kapcsolódó kérdések:
Minden jog fenntartva © 2025, www.gyakorikerdesek.hu
GYIK | Szabályzat | Jogi nyilatkozat | Adatvédelem | Cookie beállítások | WebMinute Kft. | Facebook | Kapcsolat: info(kukac)gyakorikerdesek.hu
Ha kifogással szeretne élni valamely tartalommal kapcsolatban, kérjük jelezze e-mailes elérhetőségünkön!