Én lennék a hülye, vagy ez természetes?
"Én lennék a hülye, vagy ez természetes?" - kérdező, az első állításod biztosan igaz, hülye vagy.
Az, hogy valaki szexuális életet él, az természetes, az, hogy ebből időnként terhesség majd gyerek lesz, az is természetes. Hogy a testvéred túlterheli a nagyszülőket, esetleg ki is használja őket, az nem természetes, az egy megoldható családi probléma.
Itt mindenki meghülyült?
Értem én, hogy a kérdező nem szépen beszélt a testvéréről és annak gyerekéről (bár egyes hozzászólók még undorítóbb stílusban írnak), nem is azt mondom, hogy ez egy helyes dolog, de szerintem neki van igaza.
Azzal semmi baj nincsen, hogy valakinek van párkapcsolata és gyerekük születik, mert ez egy természetes dolog, rendben van. Alapvetően azzal sincsen semmi baj, ha valakinek egy futó kalandból, egy kvázi vadidegentől születik gyereke. Én mondjuk eleve nem mennék bele egy ilyen "kapcsolatba", de ha mégis, akkor pedig tennék róla, hogy ne essek teherbe mert úgy gondolom, hogy gyereket vállalni nagy felelősség, át kell gondolni és sok szempontból fel kell rá készülni (meg kell rá érni, lelkileg is fel kell rá készülni és anyagi biztonságra is szükség van), éppen ezért én csak egy stabil kapcsolatban szülnék, ha a párom és én is egyetértünk a kérdésben, mert szerintem egy gyereknek ez a legjobb. Ettől függetlenül, nincsen vele probléma, ha valaki egyedül vállal gyereket, de akkor vállalja a vele járó dolgokat is és foglalkozzon, gondoskodjon a gyerekről, lássa el megfelelően és ne másoktól várja, hogy majd felnevelik a gyerekét. Itt sem azzal van a probléma, ha egy friss szülő segítséget kér, hanem azzal, hogy a kérdező leírta, hogy folyton a szüleik nyakába akassza a gyerekét, ami már nem normális, pláne úgy, hogy a nagyszülők ezt már túlzásnak érzik és nem örülnek neki. A kérdezőt is megértem, hiszen a szülei neki panaszkodnak...
Én a helyedben megmondanám a szüleimnek, hogy ez nem az én problémám, ha úgy érzik, hogy nekik ez sok és nem tartják helyesnek, akkor szóljanak és mondják meg ők személyesen a lányuknak, hogy kapja össze magát és ha már vállalta az a szegény kisgyereket, akkor tényleg foglalkozzon vele, ahogyan az egy anyától illik.
1. Az ő dolguk, ha vállalták.
2. Talán segíthetnél nekik ebben.
A fellépés a húgod ellen kicsinyes és gyerekes dolog volna, nyilván valóan az volna az oka, hogy "emberként se tudsz rá nézni".
Tesod élete,nem a tied!az h ő kivel mikor él nemi életet még mindig NEM tartozik SENKIRE,pláne nem h tesod olyan amilyenÁD!
Anyádék meg miaz h nem tudnak nemet mondani? Vagy nem mernek fellépni ellene?Mivan veri a tesod anyádékat,hogy nem merik kinyitni a szájukat?
Amúgy meg minden nevelés kérdése,az is
"Tesod élete,nem a tied!az h ő kivel mikor él nemi életet még mindig NEM tartozik SENKIRE"
Jaja de annak az "eredménye" sem tartozik senkire.
Ergo, oké hogy terhes lett, oké hogy megszülte, de miért is kellene folyton a kérdezőnek lepasszolni a gyereket? Van neki sajátja, gondolom van körülöttük elég dolog, miért is kéne még +1 gyereket pátyolgatni? Az övéket ki veszi le néha a válláról?
Azért nem semmi itt sok ember.
Ne szóljon bele a tesója életébe de ingyenes bébicsősznek már jó, sőőt, kötelező program?
Gyereket mindenki magának szül jobb esetben nem azért hogy aztán bárkinek a nyakába varrja, csak ne legyen vele.
Egyedül amibe egyetértek, hogy a gyerekről beszélhetne rendesen mert nem ő akart megszületni.
Kapcsolódó kérdések:
Minden jog fenntartva © 2025, www.gyakorikerdesek.hu
GYIK | Szabályzat | Jogi nyilatkozat | Adatvédelem | Cookie beállítások | WebMinute Kft. | Facebook | Kapcsolat: info(kukac)gyakorikerdesek.hu
Ha kifogással szeretne élni valamely tartalommal kapcsolatban, kérjük jelezze e-mailes elérhetőségünkön!