Kezdőoldal » Családi kapcsolatok » Szülő-gyermek kapcsolat » Hogyan értessem meg a lányomma...

Hogyan értessem meg a lányommal, hogy attól, hogy fiatal szülei vagyunk, még nem igaz, hogy nem akartuk őt?

Figyelt kérdés
A lányunk 14 éves, most kezd tulajdonképpen ezek után a témák után jobban érdeklődni és gyakran felhozza, hogy mi őt nem is akartuk, csak úgy besikerült. Azt tudni kell, hogy én 35 éves vagyok az édesapja pedig 38. 21 évesen szültem a lányunkat, akkor mi már 3 éve együtt jártunk, komoly volt a kapcsolatunk, együtt is éltünk. Én épp az egyetem első évét jártam amikor terhes lettem vele. Valóban nem volt szándékos a teherbe esés, de a férjemmel mi már akkor is tudtuk, hogy nekünk egyszer úgyis lesz közös gyermekünk, hogy az életünket együtt akarjuk leélni, így miért vennénk el őt. Így hát megtartottuk, én az egyetem második évében levelező tagozatra váltottam, elvégezte, dipolmám van és ő egy nagyon kiegyensúlyozott, boldog családban nevelkedik. Az édesapjával mostmár 18. éve vagyunk egy pár, 14 éve házaspár. Minden szeretet és törődést megkap, nem hiszem, hogy tényleg úgy érzi, hogy ő csak egy plusz teher lett a mi életünkbe. Mindig azt monda, ő nem fog fiatalon szűlni, ő álni akar és nem egy gyerekkel bajlódni már huszon évesen. Lehet, hogy szégyelli is, hogy túl fiatalok a szülei másokéhoz képest?

2017. okt. 9. 08:41
1 2 3
 11/25 anonim ***** válasza:
38%
Rakd helyre egy kicsit és ne foglalkozz a hülyeségeivel. Az a legnagyobb baj ilyenkor, hogy a szülő is belemegy a kamasz játszadozásaiba. Megmondod neki, hogy nem besikerült gyerek és ennyi, gondolom nem feltételezi, hogy hazudsz, ha igen akkor elküldeném a fenébe, nehogy már meghazudtoljon. Egyébként én szerintem besikerült gyerek vagyok, attól még szeret az anyám, azért tartott meg, nekem ez semmi gondot nem okoz.
2017. okt. 9. 10:19
Hasznos számodra ez a válasz?
 12/25 anonim ***** válasza:
22%
Ne értess meg vele semmit, ismerd el, hogy igaza van. Nem akartátok őt, de mikor megtudtátok, hogy mégis lesz, elfogadtátok, és most nagyon szeretotek. Azért hozza fel újra meg újra, mert nem bírja elviselni, hogy nem mondhatja ki az igazat.
2017. okt. 9. 10:33
Hasznos számodra ez a válasz?
 13/25 anonim ***** válasza:
68%

"ő álni akar és nem egy gyerekkel bajlódni"


amig igy gondolja, addig valoban ne szuljon. Egy gyerek ugyanis nem "bajlodas", hanem maga az elet, az az elet csak igazan, mikor a gyereked mosolyog rad es vele jatszol, annak van ertelme, ezerszer tobb boldogsagot ad, mint hajnalig atmulatozott reszeg ejszakak.

2017. okt. 9. 10:45
Hasznos számodra ez a válasz?
 14/25 anonim ***** válasza:
43%
Nincs igaza, mert az nem igaz hogy ot nem akartak, mert akartak, csak egy picivel kesobb, de hogy akkor lett, az sem volt baj.
2017. okt. 9. 10:51
Hasznos számodra ez a válasz?
 15/25 anonim ***** válasza:
38%
13 persze, hogy ne szüljön, csak 14 éves! Ilyen korban nagyon komoly véleményük szokott lenni a gyerekvállalásrol, amit egyáltalán nem kell komolyan venni.
2017. okt. 9. 10:52
Hasznos számodra ez a válasz?
 16/25 A kérdező kommentje:
Lehetséges, hogy igazatok van és pont azt várja, hogy ismerjük végre be. Csak nem tudtam eddig miért nem jött elő ez a téma, miért most feszegeti rendszeresen. Most kezdte a gimnáziumot, 9.-es és az új osztálytársak, tanárok egy egy véletlen találkozásnál megkérdezik, hogy hány évesek a szülei. Mert nálunk az édesapja is nagyon fiatalos, belőle sem nézik ki, hogy 14 éves lánya van. A múltkor egy új tanárával találkotunk az Aldiba ( a 7 éves kisfiunk is velünk volt), és másnap megérdezte a lányunktól, hogy hány évesen szült az anyukád, vagy hány éves egyáltalán, mert ő 30-nak nézett. És azt el tudom képzelni, hogy kellemetlen neki, hogy azt hiszik, hogy az anyukája meg az apukája 16 évesen vállalta őt. Lehet a tanár még azt is gondolta, hogy rossz példát állítunk a gyerek elé azzal, hogy tizen évesen szültük. De hát teljesen független, önálló felnőtt pár voltunk amikor ő született. Igaz, hogy rá egy évre házasodtunk csak össze, de a boldogságunk azóta is töretlen. Szerintem ő egyébként büszke ránl, meg eddig mindig az volt, mert 8 éva alatt ezt az előző osztálytársak egszokták, meg az újak is amikor már tudják a tényeket, már el tudnak minket helyezni, mint az ő anyukája, csak elsőre kellemetlen talán neki. És én mindent szeretnék csak azt nem, hogy neki ebből kellemetlensége származzon.
2017. okt. 9. 10:52
 17/25 anonim ***** válasza:
6%
A kislány kamasz, életkorilag nem alkalmas arra, hogy csűrje-csavarja a dolgokat mások lelki békéje érdekében. Nem akarták és pont.
2017. okt. 9. 10:52
Hasznos számodra ez a válasz?
 18/25 anonim ***** válasza:
93%
Azért most jött elő, mert most kamasz. Most lett fogalma arról, mit jelent 21 évesnek lenni, mit jelent gyereket vállalni, és most alakítja ki a véleményét a világ dolgairól, tehát többek között erről is. Neki ez nem jön be. Készülj fel rá, hogy még sok döntésedről közölni fogja, hogy nem volt kóser.
2017. okt. 9. 10:55
Hasznos számodra ez a válasz?
 19/25 A kérdező kommentje:
Csak félek, hogy kellemetlen neki, de ezen most nem tudok segíteni. Ezt így kell elfogadnia. Azért 15 évvel ezelőtt már nem az volt az általános, hogy a lányok 20 évesen szülnek, hanem az, hogy 28-30. Így most egy szülőin pl. átlagban 10 évvel idősebbek a szülők mint mi. ...és valjuk be nem enged túl magas intelligenciára következtetni a fiatal szülőség, pedig az intelligenciának ehhez semmi köze, ez csak egy demagóg előítélet.
2017. okt. 9. 11:07
 20/25 anonim ***** válasza:
70%
Egyszerűen tulkattogod, van ismerősöm aki 17 évesen szült, de nem csinálja ezt, amit te, van aki korábban szül, van aki később, lényegében tök mindegy, szerintem a saját frusztráciodat nyomod rá a lányodra és ezért érdekli ennyire ez a téma, amúgy 21 évesen nem is korai szülni.
2017. okt. 9. 11:18
Hasznos számodra ez a válasz?
1 2 3

Kapcsolódó kérdések:




Minden jog fenntartva © 2024, www.gyakorikerdesek.hu
GYIK | Szabályzat | Jogi nyilatkozat | Adatvédelem | Cookie beállítások | WebMinute Kft. | Facebook | Kapcsolat: info(kukac)gyakorikerdesek.hu

A weboldalon megjelenő anyagok nem minősülnek szerkesztői tartalomnak, előzetes ellenőrzésen nem esnek át, az üzemeltető véleményét nem tükrözik.
Ha kifogással szeretne élni valamely tartalommal kapcsolatban, kérjük jelezze e-mailes elérhetőségünkön!