Honnan tudhatom meg, hogy a 20 éves gyerekem beiratkozott-e valahova esti gimnáziumban folytatott tanulmányai mellett nappali képzési rendszerű oktatási intézménybe bármilyen jellegű tanulmányok folytatására?
Figyelt kérdés
A gyermekem elmúlt 20 éves. Rengeteget pereskedtünk a volt férjemmel a válásunk után is a gyerekért, mivel neki nem lehetett több gyereke szerette volna ha nála helyezik el a fiúnk. Mivel a bíróság az évekig tartó perben az apa által felhozott újabb és újabb valótlan indokokat sosem találta valósnak, a gyerek természetesen nálam maradt, anyagiakban átlagos tartásban részesült, de érzelmekben átlagon felüli, sokkal ragaszkodóbb kapcsolatban voltunk (úgy hiszem). Az apával normális kapcsolatot ápoltunk, a bírósági végzésben meghatározattoktól teljesen eltérően, bármikor hagytam, hogy a gyereket elvigye. Bár ne tettem volna! Eközben is ment a per a gyerekért, melyért kicsit bután (már látom) nem haragudtam az apára, mivel nyílt titokként kezeltük, hogy a per hátterében nem is ő, hanem az ő anyja (tehát volt anyósom) állt. Mivel válásunkkor is ez volt a helyzet, nem is foglalkoztam ezzel, csak a tárgyalótermen belül. Gyakorlott tárgyalásokra járóként megtanultam kikapcsolni a hétköznapokban ezt az egészet, hátha nem teszi tönkre az életem. Pár évvel ezelőtt egy hosszabbra nyúló apánál való tartózkodást követően, azonban a gyermeket nem kaptam vissza, s az azt követő tárgyaláson, melyen nem tudtam részt venni (kórházban tartózkodás végett, amelyről előzetesen értesítettem telefonon a bíróságot, s halasztást is kértem, mégis megtartották a tárgyalást) a gyereket máig tisztázatlan módon a bíróság azon a tárgyaláson azonnali hatállyal az apa háztartásába helyezte. Természetesen beadtam a fellebezést, melynek tárgyalása viszont nem volt olyan gyors, mint a gyerek tőlem való elvétele. Nem értem vele semmit, mert a hónapokig az apjánál élő gyerek oly mértékben odaszokott a nálamnál sokkal jobb anyagi körülmények közt élő apához, hogy egy későbbi tárgyaláson gyerek nyilatkozott úgy (apai hatásra), hogy az apjánál maradna. Ezek után sosem láttam, el lett tiltva tőlem. A telefont sem vették fel, ha hozzájuk mentem, nem nyitottak ajtót. Nem pereskedtem tovább, pedig lehetett volna, rendőrt hívhattam volna, stb. Békén hagytam őket, tudtam, hogy a gyereknek csak akkor lesz nyugta, ha nem megyek tovább (talán a bíróságon is ezért nyilatkozott úgy, hogy az apjánál maradna) és megpróbáltam magamban feldolgozni a fájdalmam. Mai napig nem sikerült. Folyamatosan kerestem a gyereket, de elzárkózik a kapcsolattartástól még mindig. Az osztályfőnökénél érdeklődtem olykor tanulmányai iránt, és kaptam felvilágosítást fiamról egyéb tekintetben is tőle, aminek nagyon örültem. Most azonban megtudtam, hogy nem engedték érettségire, s az utolsó évfolyamot esti tagozaton járja újra. Nagyon meglepődtem, fogalmam sem volt róla, hogy ez a helyzet, hogy ennyire rosszul áll a szénája. Sem tőle, sem apjától nem számíthatok készségges válaszra kérdéseimre. Hol érdeklődhetek, hogy esetleg folytat-e még ezen az esti gimnáziumon kívül máshol legalább egy szakmai képesítést nyújtó tanfolyami tanulmányt? És egy kicsit előrébb menő kérdés: Ezek után nem szeretném a bérem bizonyos százalékát nekik utalni, mert nem igazán szeretném az amúgy is a jog szerint tartásra érdemtelen (kapcsolattartást megtagadó, és rosszul tanuló) gyerek után az eddig rendre 50 e ft körüli összegben tovább részesíteni őket. Beadhatom-e a bíróságra a megszüntetés iránti kérelmet, ha esetleg nem tudok utána járni, hogy folytat-e a gyerek egyéb nappali tanulmányt az esti gimnázium mellett, mondjuk egy okj-s nappali oktatási rendszerben működő szakmai képzést? Azon a bíróságon kell beadni a kérelmet, ahol anno a gyermektartásdíjra kötelezés határozata született (oda már nem tudnék még egyszer újra besétálni egy tárgyalásra sem) Vagy beadhatom bármelyik kerületire, esetleg az én lakcímem szerintire? Mit kell hozzá csatolni? Kérjek igazolást abból az esti suliból, ahova most jár? Nem az anyagiak volt az első gondolatom, amikor megtudtam, hogy nem tanul úgy ahogyan én szerettem volna. Sőt azt gondolom, így is lehet ember belőle, remélem estin leérettségizik, s lesz valami jó szakmája, amiben örömét leli. Az emberré válás tekintetében nem az iskolázottság, hanem inkább az a kérdés, milyen felnőtté válhat az, aki saját választására, vagy külső hatásra az anyja nélküli életet választotta, pedig oka nem volt rá! S 20 éves korára sem képes helyesen látni a dolgokat, s engedni az egyszerű normális emberi jóérzés általi lehetőségeknek. Én inkább a lelkét féltem, amire sajnos nem lehetek hatással. Már nem. Kérem, hogy se az ő döntését, se engem ne méltassanak! Bízom benne, hogy csak a kérdésemre válaszolnak és egyéb kommentekkel nem nehezítik az amúgy is (máig is) elviselhetetlen és visszafordíthatatlan helyzetet!#gyerek #oktatás #megszüntetés #rendszer #gyerektartás #nappali #tartásdíj #nagykorú #nyilvántartás #részvétel
2017. okt. 4. 19:54
11/14 anonim válasza:
Nagyon sajnálom, bár senki se kerülne ilyen helyzetbe!
Történt azóta valami?
12/14 anonim válasza:
Az apja koteles tajekoztatni arrol, hogy tanul e. Ezt hivjak tajekoztatasi kotelezettsegnek. Ha ennek hianyaban te tovabb fizetsz tartast, mint ameddig jarna, visszaperelheto. Ebben a korban mar erdemtelenseg miatt is beadhatod a megszuntetesre a kerelmet.
Bocsanat, de en amit csinalsz, ugy hivom tutyi-mutyisag.
14/14 anonim válasza:
Szánalmas ez a egész történet. Jól bevezeted, hogy jaj a szegény gyerek, aztán kiderül, hogy a pénzre megy ki a dolog.
Kapcsolódó kérdések:
Minden jog fenntartva © 2024, www.gyakorikerdesek.hu
GYIK | Szabályzat | Jogi nyilatkozat | Adatvédelem | Cookie beállítások | WebMinute Kft. | Facebook | Kapcsolat: info(kukac)gyakorikerdesek.hu
A weboldalon megjelenő anyagok nem minősülnek szerkesztői tartalomnak, előzetes ellenőrzésen nem esnek át, az üzemeltető véleményét nem tükrözik.
Ha kifogással szeretne élni valamely tartalommal kapcsolatban, kérjük jelezze e-mailes elérhetőségünkön!
Ha kifogással szeretne élni valamely tartalommal kapcsolatban, kérjük jelezze e-mailes elérhetőségünkön!