Mi legyen fontosabb: az hogy együtt legyek (éljek) a családommal, most messze dolgozó férjemmel, messze tanuló gyerekeimmel vagy hogy az idős szülőt (férjem édesapja) ne hagyjam magára (vagy másokra) 77 évesen?

Tökéletesen egyetértek a #30-as válaszolóval. Előfizettek egy menüre (pl Teletál, olcsó is, finom is), és hétvégente meglátogatjátok, akkor kicsit rendet raksz, áttörölsz pár dolgot, és ennyi. (Ha nagyon akarod, de ez sem lenne kötelező ám). A kocsmába is simán átmegy, teljesen feleslegesen ülsz a nyakán. Költözz fel Pestre, kettőtök fizetéséből telik a menüre, de talán egy takarítónőre is heti 1 alkalommal, és máris jóval többet segítettél,mint amennyit kellene.

Még annyi: Én ebben nem kérném ki a férjem véleményét, mert láthatóan neki tök mindegy, te hogy érzed magad. Fognám magam, megmondanám, hogy költöznék, hogy ez és ez a megoldás a papa problémájára, ha tetszik, így csináljátok, ha nem, akkor lehet külön folytatni. Tényleg így kívánod leélni az életed? Cselédként az apósod mellett, távol a családodtól?

Na ne. Az a kérdés, hogy normális-e, hogy a saját életedet akarod élni, a saját gyerekeid közelében, nem pedig az ő kocsmázni elég erős apját gondozni, messze, mert csak?

Ez komoly?

"Sőt inkább a 2 gyerekkel kezdenék új életet és elválnék." - végül is ez is egy javaslat, Kérdező az utcára a bedolgozásával meg a két gyerek után a 6 órás minimálbéres (?) bejelentésből számolt tartásdíjjal (ami sanszosan még a jelenlegi koleszt se fedezi, és az egyik pillanatokon belül le is jár)...

Nem az a kérdés, hogy a Kérdező férje mivel járna a legjobban... mert valszeg ezzel...

4 éve?

Nem akarok negatív lenni,de hogy még beszélni se hajlandó róla?

Félretenni sikerült legalább ezzel az életmóddal pénzt vagy csak a mindennapokat oldja meg?