Miért érzem ezeket anyukám iránt?
Szülőnek lenni nagyon nehéz dolog. Sajnos van olyan helyzet, amikor nem azért nem foglalkozik egy anya a gyerekével, mert nem szereti, hanem mint ahogy írtad is, annyira magával rántja a depresszió, hogy hiába szereti a gyerekét, a depresszió erősebb, nem tudja kezelni a dolgokat, amitől állandóan ideges lesz és nem tudja kimutatni a szeretetét a gyereke iránt. Ez egy nagyon nagyon rossz dolog. Főleg neked. Egy életre téged is pszichésen megviselhet, amit teljesen érthető.
Sajnos anyukádnak szakemberre lett volna szüksége, aki kirántja ebből. De nem kért segítséget.
Most azért változott meg, mert nyilván ő is tisztában van a hibáival, már nem kell veled oly módon foglalkoznia, önellátó vagy, nincs min idegeskednie veled kapcsolatban, a teher is kevesebb rajta, ezért változott meg.
Szerintem neked is sokat segítene, ha ezeket te is megbeszélnéd egy szakemberrel. Mert bár lehet, hogy nem érzed ennek szükségessé, de dolgokat egy szakember segítségével tisztábban láthatsz és tud segíteni abban, hogy miként kezeld ezt a helyzetet.
2-es ezt miből szűrted le, azt nem tudom. Egy rossz kapcsolat két emberen múlik. Utálja, szégyelli a külseje miatt és megveti az anyját. És valószínű minden kudarcáért őt teszi felelőssé. Akkor azt mondom: a te életedért te vagy felelős, mert felnőtt vagy.
Legyél valóban jobb ember, ne rágódj a múlton, és hagyd békén anyádat, ő majd alakítja az életét, ahogy akarja, ő is felnőtt.
#1-essel értek egyet. Annyit hozzátennék, hogy anyukádnak is legalább annyira rossz lehet, ha belegondol, hogy egy egész gyerekkort szalasztott el ami soha nem jön vissza. Ezért ha felhozod csak a bűntudata elől akar menekülni. Egyikőtök sem hibás, vagy mindkettőtök ezt nem tudom, de ha a hiba az, hogy sosem kerültetek közel egymáshoz akkor ez még mindig orvosolható. Te fel fogsz nőni, le kell zárnod magadban a rossz gyerekkor emlékeit, anyud pedig idősödni fog és a lelkiismerete fel fogja emészteni ha úgy kell megöregedjen, hogy tudja hogy rossz szülő volt. Legyél jó ember, sikeres, és próbálj vele minél többet beszélni. Teljesen őszintén elmondani, hogy fáj, hogy nem volt ott, de hiányzik is neked.
Sok sikert:)
Lehet rosszul fogalmaztam. Mióta elköltöztem kedves vagyok vele, jóval kedvesebb mint előtte. Még ha nehéz is nekem ez, de ilyenkor nem érzem azt a valódi kedvességet, mikor a párommal, családjával és idegenekkel tapasztalok.
Másokkal mindig is az voltam. Az ölelést, a puszikat is én kezdeményeztem.
#3
"Egy rossz kapcsolat ket emberen mulik..."
Mar hogy mulna egy rossz kapcsolat ket emberen? En hiaba szeretlek teged ha te utalsz engem, akkor ha en a fejem tetejere allok sem lesz koztunk soha jo a kapcsolat.
A jo kapcsolat mulik ket emberen, mert mind a ket felnek tennie kell erte. Es ebben mar benne is van a valasz, mert ha a jo kapcsolathoz ket ember kell, akkor a rosszhoz mar miert kellene ketto? Eleg ha az egyik nem tesz a kapcsolatert semmit, vagy csak elhatarozza hogy gyoker lesz a masikkal es maris nem lesz jo a kapcsolat.
- akkor maradjunk abban, hogy egy kapcsolat két emberen múlik - mert két felnőttről van szó. A példád esetbéen csak az egyik akar kapcsolatot- a másik nem tehát NINCS kapcsolat. (Nyilván amíg gyerek, kiszolgáltatott, az más.) De a kérdező elhúzott anyjától (aki valószínűleg depressziós volt, azért hanyagolja el magát és dolgait), utálja, undorodik tőle, (csöves) megveti - és eljátssza, hogy bizony szeretettel közeledik... Hát nem. Undorodik - és még együtt enni sem bír vele.
"Miért érzem ezeket anyukám iránt?" - kérdezi tőlünk. Hát: nem tudjuk, miért utálod.
Próbálj te majd jobb lenni a gyerekeiddel, ennyit tehetsz - őt nem nagyon fogod tudni "megváltoztatni.
"(aki valószínűleg depressziós volt, azért hanyagolja el magát és dolgait)"
A gyerek nem egy dolog... Ha igy velekedsz a kerdezorol, akkor nem mennek at szamodra azok az erzesek, amiket az irasa kozvetit, ami nem baj, csak reszedrol ez a "nem erted" kategoria; vagy te magad is igazolast talalsz a depresszioban arra, hogy akar eldobd a gyereked (esetleg megtortent veled is).
Pedig csak bele kene gondolnod, hogy a kettejuk kozti (mostmar) athidalhatatlan szakadekot nem a gyerek alulszocializaltsaga hozta letre, hiszen o kozel a semmibol lett valaki azzal a jarulekos rosszal, amit az anyja kozvetitett fele.
Kapcsolódó kérdések:
Minden jog fenntartva © 2024, www.gyakorikerdesek.hu
GYIK | Szabályzat | Jogi nyilatkozat | Adatvédelem | Cookie beállítások | WebMinute Kft. | Facebook | Kapcsolat: info(kukac)gyakorikerdesek.hu
Ha kifogással szeretne élni valamely tartalommal kapcsolatban, kérjük jelezze e-mailes elérhetőségünkön!