Nem tudom, hogy ez mitől van. Mitől alakulhat ez ki?

Nekem az a gondom, hogy amikor meghallom az apám hangját, legszívesebben rákiabálnék, hogy halgasson el.

Egyszerűen a hangjától a plafonon vagyok, attól függetlenül, hogy mit mond.

Nem tudom, hogy ez miért van, de nem bírok mellette megmaradni.

Lehet, hogy hülyeségnek tűnik, de nem az.

Nem tudom, hogy ez mitől alakult ki bennem, de egyszerűen nem tudok tenni ellene.

Lehet, hogy azért, mert kisebb koromban, mikor nagyon be volt rúgva, mindig szidott és csúnyákat mondott rám? Azt mondta, hogy egy büdös cigányqurva vagyok. Meg egy semmirekellő.

Kifejtette, hogy utál engem, és csak nyűg vagyok neki.

Pedig igazából ő a nyűg anyának és nekem is.

Nem dolgozik, csak eszik, iszik, alszik, cigizik stb... és mindig anya és én voltunk a rosszak. Pedig mindig nrkünk kellett hqllgatni, hogy ilyen meg olyan szarok vagyunk, meg a többi hülyeséget, amit részegen összehordott.

Ettől ki alakulhat egy ilyen "hangutálat"?

Nem értem ez mitől van, de egyszerűen, elég a hangját meghallanom, még ha nem is vagyunk egy szobában, akkor is annyira ideges leszek tőle, hogy azt leírni sem tudom.

Anyukámnál nem érzem ezt. Az ő hangja inkább megnyugtat.

Szóval én nem értem, hogy ez mitől van, vagy hogyan alakult ki, de nem tudok mit csinálni.

Szerintetek?

15L