Mihez kezdjek, ha az idős édesanyám egyedül marad?
Ha az édesanyám rendes lenne és idős korára (75 éves) egyedül maradna, akkor magamhoz költöztetném és gondoznám.
Sajnos, nem rendes. Elképesztően nehéz természete van.
Felnőtt korban is egy ideig egy háztartásban éltem vele, amikor elváltam. Pokollá tette az életemet.
A gyermekemet is kikészítette. Utálta az akkor még csak néhány éves fiamat, csak azért, mert külsőre hasonlít az édesapjára.
Édesanyám soha nem dolgozott. Most ketten élnek édesapám nyugdíjából. Édesapám nagyon beteg.
Ha édesanyám egyedül marad, özvegyi nyugdíjból fog élni. Ez az összeg nem elég ahhoz, hogy elhelyezzem az idősek otthonába. Ebből egyébként is nagy hiszti lenne, mert ő nem hajlandó akár hol és akár kivel élni...
Arra nincs pénzem, hogy fizessek valakit, hogy a saját otthonában gondozza, az özvegyi nyugdíj pedig erre szintén nem lesz elég.
Vele együtt élni pedig képtelen vagyok. Folyton hallgatózik, kémkedik, turkál a személyes tárgyaim között, pletykál a rokonoknak, szomszédoknak. Mindig ilyen volt, kislány koromban is.
Amikor elváltam, és egy ideig egy háztartásban éltünk, gyakran lopta a pénzemet és abból ajándékokat vásárolt a rokonoknak.
Egyszer, amikor otthon nem volt készpénz, a kisfiam megspórolt zsebpénzébe is bele akart nyúlni azzal, hogy "mit tud a gyerek, úgysem veszi észre!"
Mihez kezdjek vele, ha egyedül lesz, nem tudja ellátni magát és segítségre szorul? :-(
Napi szinten szaladgálni hozzá képtelenség, mert az út egy irányba min. 1,5 óra.
"...özvegyi nyugdíjból fog élni. Ez az összeg nem elég ahhoz, hogy elhelyezzem az idősek otthonába."
Arra elég lenne, hogy önállóan fenntartsa azt a lakást, ahol most lakik? Illetve ki tudnád egészíteni annyival, hogy ott maradhasson, ahol most lakik?
3-as hozzászóló: az egyedülálló emberek élnek a saját otthonukban 80-85 ezerből. Az édesanyámnak max. 10 ezret tudnék adni havonta.
A bevásárlásban is tudok segíteni, most is segítek, havi 2 alkalommal oda megyek és segítek, amiben tudok. Gyakran a TESCO-nál rendelek nekik olyan termékeket, amelyeket nehéz cipelni. Ásványvizet szoktak kérni, tisztítószereket, olajat, ecetet, lisztet cukrot, stb. a Tesco szállítói rendesek, beviszik nekik az udvarba, garázsba (ahova kérik).
Az Önkormányzat nagyon olcsón biztosít ebédet, amit napi szinten a címre kiszállítanak. A szüleim ezt még nem vették igénybe, de ez is egy lehetőség, ha az édesanyám úgy érzi, hogy már nehezére esik főzni.
Ha édesanyám el tudja látni magát, akkor nincs gond, de ha egyszer napi ápolásra szorul, akkor nem tudom mit tegyek, erről szólt a kérdésem.
Ilyen körülmények között én nem venném magamhoz. Ha 80-85ezer lesz az özvegyi nyugdíja, azt nagyon kevéssel kell kipótolni, ha önkormányzati fenntartású idősek otthonába megy. Ezzel csak az a gond, hogy neki is hozzá kell járulnia.
Ha van lakása, ennyi nyugdíjból szűkösen, de talán meg lehet valahogy élni. Sok nyugdíjas él sokkal kevesebből. Amíg egymaga el tudja látni magát, addig lakhat otthon és ha időnként besegítesz neki, meg kell tudnia élni, mint ahogy más nyugdíjasok is teszik. Ha leesik a lábáról, csak az idősek otthona marad, amiről már írtam. Ide viszont sokszor több év a várakozási idő.
Haxat lakasat eladod es abbol befizetet egy otthonba.
Orokseget elmegy de anyad jo helyen lesz
Kapcsolódó kérdések:
Minden jog fenntartva © 2024, www.gyakorikerdesek.hu
GYIK | Szabályzat | Jogi nyilatkozat | Adatvédelem | Cookie beállítások | WebMinute Kft. | Facebook | Kapcsolat: info(kukac)gyakorikerdesek.hu
Ha kifogással szeretne élni valamely tartalommal kapcsolatban, kérjük jelezze e-mailes elérhetőségünkön!