Miért érzem magam kívülállónak ebben a "családban"?

Jövőre fogok érettségizni, eddig meg egész jól tanultam, minden évben 4.5-4.6os átlagom volt egy közepes nehézségű suliban

A lényeg hogy én érzem magam a családban a fekete báránynak, mivel mindkét szülőm szakmunkás, nővérem meg ápolónő. A családunk egyébként sosem tartott össze, én inkább kényszernek érzem azt mind a mai napig, hogy anyák napján fel kell anyámat köszöntenem, születésnapját sem tudom egyikőjüknek sem fejből, ajándékot se szoktam nekik venni sose, mert alig van zsebpénzem. Amit kapok, abból meg általában ruhákat szoktam venni. Szerintük én egész nap csak bent vagyok, nem csinálok nyáron semmit, stb. Próbáltam dolgozni egy gyárban, de nem bírtam fizikailag, így most itthon vagyok, az érettségire készülgetek, meg játszom. Szóval a miénk nem éppen egy összetartó család, anyám rendszeresen összeveszik apámmal, ami kimerül a verbalitásba, néha viszont annyira felbassza az apámat idegileg, hogy pl falhoz vág egy poharat, vagy például ma a kiskutyába rugott bele. (Nem védem apám, mert ő is egy.. idegbeteg tipus, de anyámtól mentsen meg mindenkit az úristen. A verbális, lelki terrort alkalmazza mindenkin, volt hogy azt vágta hozzám hogy miért szült ő meg engem, miért vagyok ilyen szerencsétlen, stb. Szóval a kiskutyás sztori miatt is én vagyok a "felbújtó", mivel kérdeztem valamit apámtól, amit anyám rögtön félreértett, összevesztek, és bumm, robbant a puskaporos hordó. Most anyám szemében én meg apám levegő vagyunk, úgy beszél velem (Ja bocs, a kutyájával jobban beszél) mintha valami néger rabszolga lennék a 19. századi USA-ban. Elegem van belőle, kollégiumba akarok költözni egyetem alatt, onnan meg albérletbe. Ha eljutnék addig, hogy a diplomámmal lenne majd egy normális állásom, haza nem mennék közéjük, azt a pénzt meg amit rám költöttek valahogy visszafizetném nekik, aztán au revoir.

Igazam van, vagy én is hibás vagyok?