Kezdőoldal » Családi kapcsolatok » Szülő-gyermek kapcsolat » Ennyit azért adhatott volna...

Ennyit azért adhatott volna anyám, vagy sokat kértem? :/

Figyelt kérdés

Röviden az előzmények azok, hogy 12 évesen meghalt apukám, igy anyum nevelt tovább. Nem volt könnyü ,de nem is kellett nélkülöznünk, vidéken élünk, a ház már megvolt, kertben ami kellett termesztettünk szóval ezeken lehetett spórolni.

Aztán már lett egy párja, aki vállalkozó. Már tervezgeti, hogy oda fog költözni.

Én még tanulok, és néha találok valami alkalmi munkát, ennyi bevételem van.

Apum után kapok segélyt, ami anyám kártyájára jön, szóval ő kezeli. Ebbe nem is igazán szóltam bele, hisz tudom, hogy ő fizeti a számlákat és a kaját számomra is szóval nincs pofám azt követelni.


Viszont ami mostanában van az nekem eléggé fura és idegesit.

Mamámtól kaptam kb két fizetésnek megfelelő összeget(még sosem történt) és örültem, mert legalább lesz a tanulmányaimra pénz.

De ahogy ezt látta anyum, elkezdte azt csinálni, hogy az eddigi dolgokra már nem adott, mondván hogy"van neked is pénzed" szóval már alig van arra, amire akartam.

Ahogy itt mezőgazdasággal foglalkoztunk, volt pár gépünk is, amit nemrég eladtunk. A második gép 800 Euró volt és ebből szerettem volna kérni 100-at, hogy tudjak venni ruhát egy eseményre és a többit tegyem félre. Persze a válasz nem-volt, mert hogy ő azt nem akarja elkölteni. Esetleg majd megcsináltatja a kocsiját.


Ez azért bánt, mert kb másfél éve nem vett semmit nekem, csak magának, de azt eléggé sokat. Úgy gondolom, hogy minimum ennyit örököltem apum után,de igy mindent ő elad és annyi.


Szerinte nincs igazam, és tartja, hogy nem fog adni.

Ti mit gondoltok? Sokat kérek és hallgassak? Vagy ilyen helyzetben mit kellene tennem? Fogalmam sincs,de rosszul esik, hogy gyüjteni sem tudok mindenre, és ő sem ad, ami szerintem illetne engem. 19L


2017. aug. 11. 23:39
1 2
 11/15 anonim ***** válasza:
55%

Kérj jogi tanácsot. A kiskorú öröksége felett csak a gyámügy engedélyével rendelkezhet a szülő. Most hogy nagykorú vagy pedig te magad.

Az eladáshoz nem kérték az aláírásodat? Akkor kellett volna észen lenned, és a részedet a számládra küldetni.

Utána persze a rezsibe be kell szállnod felesben, de lehet hogy azzal is jobban jársz, mint így.

2017. aug. 12. 09:21
Hasznos számodra ez a válasz?
 12/15 anonim ***** válasza:
12%

Mint írtam:

Amíg Ő tart el; addig gyakorlatban nem nagyon van lehetőséged ugrálni.

Hiába van jogilag igazad.


Egyébként haszonélvezeti joga van az általad örökölt dolgokra is. Tehát azokat Te csak az Ő halála után kaphatnád meg. De el nem adhatná elvileg, csak használhatná.

2017. aug. 12. 11:07
Hasznos számodra ez a válasz?
 13/15 anonim ***** válasza:

Ha végrendelet van, akkor a haszonélvezeti jog sem törvényszerű, mert az csak a "hivatalos" verzió, amit a végrendelet minden esetben felülír.

Kérdező, én a helyedben felkeresnék egy családjogászt a megtalált papírokkal, hogy ilyen esetben mit tudsz tenni.

2017. aug. 12. 13:25
Hasznos számodra ez a válasz?
 14/15 anonim ***** válasza:

Azt kéne kiderítened, hogy ebből mi került ténylegesen a nevedre. Nem tud eladni nélküled olyat, ami a neveden van. Lehet, hogy több van a neveden a házból, vagy csak a házra vonatkozott a 3/4 és azt írták a nevedre minden más meg anyudé. Ezeknek azért is lenne értelme, mert kiskorú tulajdonát kb képtelenség eladni és senkinek sem hiányzik, hogy a gyámügy minden mezőgazdasági gépnél közbeszóljon.

A házat az illetékes földhivatalnál meg lehet tudni, csak asszem nem ingyen adják ki. Ha kiderül, hogy nincsen semmi a neveden, akkor olyan szempontból szarban vagy, hogy könnyen vége lehet a családi békének, mert gondolom nem szívesen perelnéd be...


Szerintem szépen csöndben járj utána, hogy mi van a neveden és mi nincs. Ha pedig kiderül, hogy tényleg nem kapod meg ami jár neked akkor szépen sunyiban csináltass magadnak elővigyázatosságból hiteles másolatot (közjegyző!) a papírokról. Erről ne tudjon anyukád, mert láttunk itt már sok mindent és legyen biztosítékod. Utána hozd fel neki a problémát és próbáld vele szépen megbeszélni, hogy mégis kinek mi jár, stb. Lehet, hogy el tudjátok majd intézni békésen, vagy legalább normálisan.

2017. aug. 12. 15:28
Hasznos számodra ez a válasz?
 15/15 anonim ***** válasza:

Hát ha nem,nem.... Amíg nála laksz az van ,amit ő mond...

Gondolom ő tart el,diák vagy...diák munkából nem tudnád eltartani magad.(de még minimálbérből sem).Másik Opció itt a nyár,még lehet bőven napszámos melókat találni,addig míg nem mész továbbtanulni.

2017. aug. 13. 08:14
Hasznos számodra ez a válasz?
1 2

Kapcsolódó kérdések:




Minden jog fenntartva © 2025, www.gyakorikerdesek.hu
GYIK | Szabályzat | Jogi nyilatkozat | Adatvédelem | Cookie beállítások | WebMinute Kft. | Facebook | Kapcsolat: info(kukac)gyakorikerdesek.hu

A weboldalon megjelenő anyagok nem minősülnek szerkesztői tartalomnak, előzetes ellenőrzésen nem esnek át, az üzemeltető véleményét nem tükrözik.
Ha kifogással szeretne élni valamely tartalommal kapcsolatban, kérjük jelezze e-mailes elérhetőségünkön!