Túl tudom tenni ezen magam?

Elég messzire nyúlnak vissza a dolgok,gyerekkoromig.Lelkisérült vagyok,azt hiszem.Nehezen tudom még mindig 34 évesen is feldolgozni amik engem értek.Gyerekkoromban(most így felnőttként visszatekintve)úgy gondolom,hogy anyám már akkor nem szeretett amikor én apámat magasztaltam.Súlykolta belénk,hogy ő mennyire rossz apa,ennek ellenére szerettem őt,jobban mint anyámat.Négyen vagyunk testvérek,később a testvéreim is ezzel szekáltak,hogy nekem mindig anyámat kell pártolnim,nem szabad apámat szeretni.Nem volt jó apa,igazából sokat nem töltött az életemben,mert hogy kb az életem felétt börtönben töltötte,nem túl pozitiv volt látni hogy apámat pórázon bilincsbe hozzák,beszélőre.De csak így láthattam,és akartam látni,pszchiólogushoz kellett járnom már akkoriban,,tizenegynéhány évesen,ott azt tanácsolták hogy találkozzam vele.Ma már tudom,hogy nem szeretett sosem igazán,csak kábitott.Ennek ellenére se tudok rá haragudni.Nagyon règen láttam,és már nem ez a központi dolog az életemben hogy lássam.Anyámmal a viszonyom nem tudom mikor romlott el ennyire,talán akkor amikor nem "csicskultam" elöszőr és szembe mertem vele szállni,és nem bólogattam mint a többi tesóm.Tudni kell hogy jó anyának tartottam,de amig éltek a nagyszüleim anyai részről,mondhatni gondtalan életünk volt,ők tényleg jó nagyszülők voltak.Intézetben is voltunk,ezt persze anyám apámra tolja de szerintem mindketten lúdassak,sajnos pontossan nem tudom mi lehetett mert kicsi voltam,de egy idegenre hagytak minket,onnan meg már intézetbe kerültünk,3 évre.Senkinek nem kivánom,bár nem az filmben szereplős,gyalázos hely volt,de lelkileg nyomott hagyott.Főleg mikor a tesóm(öcsémmel) voltam egy csoportban,és elvittrk.Könyörögtem a nevelőknek hogy hadd maradjak vele,de nem engedték,át kellett mennem máshova,mert iskolát kezdtem,ő meg maradt óvodás.Kint külföldön tartoztatták le anyámékat,anyám csak pár hónapot ült,de nem kapott vissza minket könnyen.

A hétvégéket a nagyszüleinknél töltöttük,ezek nagyon kedves emlékek nekem.Anyám szidja mindig a mamámat hogy tehetett ilyet,hogy intézetbe tett minket,mert betudott volna minket vállalni,hármunkat.Ezután többé-kevéssbé elvoltunk,a problémák inkább most kezdödtek pár éve.Elegem van abból hogy állandóan hánytorgatja,hogy felnevelt,ha én nem keresem ő nem keresne évekig,mert úgy szokás hogy a gyerek keresi a szülőt ő ezt mondja.Lett egy élettársa úgy tíz éve azóta még rosszabb minden,mindig valamelyikünk porondon van akivel harcolnak.A három lányomat sajnálom,anyámnak nincs igénye rájuk,teljesen másképp nevelem őket mint ô valaha is engem/minket.Soha nem akarok olyan lenni mint ő.Olyan gyönyörüek a lányaim,és olyan okosak/elnézést,talán elfogult vagyok/,és nekik nem lesz olyan élménye hogy ettek egy gombóc fagyit a mamával.Nagyon bánt ez az egész,és egyszerűen nem tudok túllépni rajta.Hogy lehet ilyen egy szülő?Csak a sajàt problémája érdekli,azt meg se emlitem hogy megkérdezné hogy az unokkákal minden rendben van e.Egy ideig harcoltam ez ellen,vele szemben de rájöttem felesleges,sosem lesz igazam vele szemben,mert el akar nyomni,és nem tudja elviselni ha valaki szembe száll vele.