Kezdőoldal » Családi kapcsolatok » Szülő-gyermek kapcsolat » Anya még a suli kezdete előtt...

Anya még a suli kezdete előtt megakarja mondani öcsénknek (15/F), hogy nem ő az édesanyja és most kéri a támogatásunkat. Nagy dilemmában vagyunk a testvéreimmel, támogassuk vagy ne támogassuk az ötletét? Ti mit javasoltok?

Figyelt kérdés
Anya ismeri öcsénk édesanyját, azt is tudja hol lakik. A nő elég kétes hírű és féltjük öcsénket, hogy ez nagyon megfogja viselni. Öcsénk tehetséges úszó (versenyszerűen úszik) és talán még a karrierje is kettétörhet, ha anya most szembesíti Őt a tényekkel).
2017. aug. 10. 06:15
1 2 3 4 5 6
 31/53 anonim ***** válasza:
44%

kicsit el van vele késve.

Valóban, úgy kellett volna nevelni egészen kis korától, hogy tudja azt, hogy örökbe lett fogadva, de ugyanakkor ebből ne származzon semmi hátránya veletek, az édes gyerekekkel szemben. Tehát nem "éreztetni" vele, hogy "nem saját", hanem szimplán tudjon róla. Serdülő korban, amikor az ember amúgy is keresi önmagát, szinte minen téren, erre rárakódik a tanulmányok terhe, illetve ebben az esetben az élsport is, pont az az időszak, amikor kiszámíthatatlan, hogy mit okoz egy ilyen felismerés (lehet, hogy semmit, szimplán tudomásul veszi, és kész, de esélyes, hogy jön az "egész eddigi életem egy hazugság" jellegű trauma, aminek végzetes eredménye is lehet). Ha mégkésőbb tudja meg (esetleg a 30-as évei felé), akkor az érett(ebb) gondolkodás, esetleg nyitottság stb miatt, illetve, hogy túl van az "önmagát megismerős korszakon" lehet, hogy könnyebben veszi a dolgot (mondván "ettől én még ugyanaz vagyok", illetve "rá se b@$$zál anya, te neveltél fel, te adtál meg mindent, te vígasztaltál, te ápoltál, nekem te vagy az anyám"), de még ilyenkor is megvan az esélye egy komoly lelki törésnek.

Röviden: ezzel mindenképpen elkéstetek, de akkor már inkább várjatok vele még egy kicsit, szerintem.

2017. aug. 10. 10:31
Hasznos számodra ez a válasz?
 32/53 A kérdező kommentje:
Eddig minden olyan harmonikus volt, dehogy volt megkülönböztetés. Sőt, mi is csak a nyáron tudtuk meg (kb. 3 hete). Anyáék egyszerre mondták el nekünk az egészet (csak az öcsénk nem volt itthon). Nyilván, ha előállnánk valami megdönthetetlen érvvel, akkor elhalasztaná, de nem könnyen befolyásolható, de az észérvekre hallgat. Igen, az okozza anyának is a legnagyobb dilemmát, hogy milyen módon közöljük a megváltoztathatatlant. Volt ezerféle ötlet, mire ennél a kettőnél kötöttek ki. Öcsénk szereti a színjátszást, járt is a suliba egy kis színjátszó körbe, ezért is gondolta anya, hogy talán ez egy olyan közös pont, ami segíthet átlendíteni öcsénket a holtponton. Most, ha haza jön nehéz lesz a szemébe nézni. Én lehet elbőgöm magam.
2017. aug. 10. 10:35
 33/53 anonim ***** válasza:
92%

Mehet a színjátszás, de előtte tudja meg. Az ő döntése legyen. Gondolj bele: te jobban örültél volna, ha úgy tudod meg a dolgot, hogy az öcséd is ott van veletek? Nektek jobb volt így, mert van időtök felfogni kicsit az újbóli találkozás előtt.

Rá ez hatványozottan igaz lesz. Ha engem bemutatnának egy idegen nőnek, hogy ja amúgy ez az anyád, az sokkal durvább lenne, mint maga az örökbefogadás vagy apu hűtlenségének ténye.

2017. aug. 10. 10:39
Hasznos számodra ez a válasz?
 34/53 anonim ***** válasza:
37%

Valószínű keresni fogja az anyját, de ezt meg kell érteni. Ha találkozik vele, valószinű máskor nem fog akarni. Nyilván nagy sokk lesz neki, de ha továbbra is úgy állnak hozzá, akkor talán az anyukájának fogja tekinteni innentől kezdve is azt, aki felnevelte

Abba hogy középiskola előtt elmondják neki, abba egyetèrtek

Ez fordulópont az életèbe

De ne utolsó nap tegyétek

2017. aug. 10. 10:42
Hasznos számodra ez a válasz?
 35/53 anonim ***** válasza:
69%

Hű-ha


A legrosszabb időben akarja Anyukátok elmondani neki, szerintem a karrierje is tönkre fog menni, és az iskolában is bukdácsolni fog. Azt se értem, hogy miért kell a szerencsétlen gyereket sarokbaszorítani? Miért kell, hogy azonnal ott legyen az új nő (anyuka) is meg mindenki a családból, vagy ez az idióta ötlet, hogy négyen elmennek nyaralni. Én baromi dühös lennék öcséd helyében. Ott fog állni körülötte 3 felnőtt, akik egész eddig átverték és most csapatostul letámadják ezzel a hírrel. Anyukád nem érzi a súlyát ennek a dolognak? Arról van szó, hogy nem Ő az Anyja, nem valami viccről. Ha mindenképp el akarja neki mondani, akkor próbáld meg elmagyarázni neki, hogy KETTESBEN, nyugodt környezetben tegye, úgy, hogy BIZTOSÍTJA őt a szeretetéről, mondja el, hogy neki is milyen nehéz volt ezt a döntést meghoznia (mármint, hogy Apukátok hűtlenségét így kezelte, mert ez tényleg nagy dolog) és, hogy a mai napig úgy gondol öcsétekre, mintha az övé lenne. De közös nyaralás, és színdarab, szegény testvéretek..

2017. aug. 10. 11:52
Hasznos számodra ez a válasz?
 36/53 anonim ***** válasza:
85%
Ez az új anyukával nyaralás tényleg gáz. Kettesben, vagyis hármasban az apával kellene elmondani, még ti se legyetek ott, többi gyerek. Jó hogy nem egy stadionnyi ember előtt akarja Anyukátok megmondani neki, ráirányított kamerákkal.
2017. aug. 10. 12:10
Hasznos számodra ez a válasz?
 37/53 anonim ***** válasza:
82%
Nektek nem tűnt fel, hogy nem terhes anyátok? Vagy kicsik voltatok?
2017. aug. 10. 12:39
Hasznos számodra ez a válasz?
 38/53 anonim ***** válasza:
52%
Hogy sikerült ezt a fantasztikusan idióta időpontot kivalasztania anyadnak l
2017. aug. 10. 12:41
Hasznos számodra ez a válasz?
 39/53 A kérdező kommentje:
Kicsik voltunk, 4 éven belül szült anyánk háromszor és ez időben jött még öcsénk. Mondjuk a húgom és az öcsém között alig 9 hónap van és mind a ketten 2002-ben születtek, februárban és novemberben.
2017. aug. 10. 13:00
 40/53 anonim ***** válasza:
48%

"Anya nagyon tudatos és okos is"

Meselj meg kerlek:D Igaza van a 14esnek, ne sulikezdes elott mondjatok el neki, es hadd dontse mar el a gyerek, hogy meg akarja e ismerni e az anyjat.. Legjobbkor akarja elmondani bakker

2017. aug. 10. 13:01
Hasznos számodra ez a válasz?
1 2 3 4 5 6

Kapcsolódó kérdések:




Minden jog fenntartva © 2024, www.gyakorikerdesek.hu
GYIK | Szabályzat | Jogi nyilatkozat | Adatvédelem | Cookie beállítások | WebMinute Kft. | Facebook | Kapcsolat: info(kukac)gyakorikerdesek.hu

A weboldalon megjelenő anyagok nem minősülnek szerkesztői tartalomnak, előzetes ellenőrzésen nem esnek át, az üzemeltető véleményét nem tükrözik.
Ha kifogással szeretne élni valamely tartalommal kapcsolatban, kérjük jelezze e-mailes elérhetőségünkön!