Az anyám teljesen megváltoztatja az önképemet, mit tegyek?
15 éves lány vagyok. Az anyukám olyan nyomást gyakorol rám, amit már nem bírok elviselni. Teljesen átlagos testalkatú vagyok, de semmi képpen sem duci. Mazsorettre járok, ami ugye nem egy hú de aktív sport, de én imádom csinálni. A testtömeg indexem is átlagos, majdnem a kicsit sovány kategóriába megy át. (180 centi vagyok és 63 kiló)
Ennek ellenére az anyukám 0-24ben üldöz azzal, hogy el fogok hízni/elhíztam. Például spagettit ettem, akkor is beszólt, hogy:"Szénhidrátot szénhidráttal?!". Vagy ha látunk egy futó embert az utcán, mindig megjegyzi, hogy neked is így kéne. Mikor még el sem kezdődött a nyár, már azt mondta, hogy mekkora seggem lesz, meg combom. Minden este bejön a szobámba és elmondja, hogy tornáznom kéne. Mikor együtt vásárolunk és én egy M méretű ruhát vinnék be próbálni, mindig azt mondja, hogy az biztos nem lesz jó vigyek be L-eset. Aztán azt vesszük meg és a suliban meg mondják nekem, hogy lóg rajtam a póló. :( Mikor anyukám vett egy 44-es nadrágot az eddigi 46-os mérete helyett, akkor azzal is felvágott, hogy már csak két méret van közöttünk. (Én 40-es nadrágokat hordok, főleg azért, mert nagyon hosszúak a lábaim, míg anyukám 165 centi körül van.) Pár napja megmutatott nekem egy cikket, amiben az volt, hogy újra divat lesz a csípő nadrág, aztán hotzá tette, hogy én ilyet fel sem tudok venni, mert hogy hogy néznék már ki benne. Mikor kerestünk barátnőmnek egy hasonló felsőt, mint ami nekem van, azt mondta, hogy adjam neki oda az enyémet, mivel nekem amúgy sem állj jól. Nekem ezek a dolgok nagyon rosszul esnek, mert én vékonynak látom/láttam magamat eddig.
Azt talán érdemes hozzá tennem, hogy az anyukám elég duci. Ne értsétek félre, ez engem egyáltalán nem zavar, én úgy szeretem őt, ahogy van, de lehet, hogy ennek is van jelentősége.
Szó nélkül szoktam hagyni a megjegyzéseit, csak néha mondom el neki, hogy ez mennyire rosszul esik nekem. Azt is mondtam, hogy rosszul érzem magam, mikor lekövérez, de nem fejezi be. :(
Szerintetek magamban keressem a hibát? Mit csináljak? Ti mit tennétek a helyemben?
Erős a gyanúm, hogy az anyukád rivalizál veled.Nem tudom hány éves de gyanítom, hogy fiatalon szült.
Én el se tudom képzelni, hogy irígy legyek a saját lányomra de sajnos láttam már ilyet a környezetemben.Sőt olyat is, hogy anyuka kishíján kikezdet a lánya fiújával.
Irígyli a fiatalságodat és a lehető legbutább módon viszonyul a helyzethez.
Én lehet, hogy egy-egy ilyen beszólásra úgy reagálnék, hogy visszafordítanám a dolgot és azt mondanám neki, hogy -pedig én büszke vagyok, hogy ilyen fiatalos anyukám van...
40/N
Ne azt mondd hogy fáj, szurkálj vissza
"látod, már csak 2 méret van közöttünk"
"20 centivel magasabb vagyok ,ez nem nagy teljesítmény"
178 centi vagyok és 64-68 kiló között ingázok, nem érzem magam kövérnek szóval nyugi, biztos nem vagy az :)
Ha nem sertodekeny, esetleg nem erdekel ha megbantodik akkors tolj neki vissza hogy például:
-tornaznod kene kislanyom!
-miert neked talan nem?
Vagy kezdd el neki monsani hogy most hogy mondja mar te is latod hogy milyen kover vagy es hogy ez annyira rossz, talan el szeretnel menni pazihologushoz vagy lehet hogy inkabb anorexias leszel meg nem dontotted el. Na ez ki fogja verni a biztositekot, es ha minden a terv szerint halad akkor lelkiismeretfurdalasa lesz es abbahagyja, sot lehet azt fogja mondani hogy milyen vekony vagy😁
Nem tudsz koliba menni?
A helyedben odahívnám a géphez és számold ki mennyi a te BMI-d,és dörgöld az orra alá."Ugye nem is vagyok elhízott?Lássuk,nálad mi a helyzet!"165 centihez 85 kg minimum túlsúlyos, úgyhogy simán dörgölheted utána az orra alá:"És te még erre fel kritizálsz?Ha ennyire fontos a kinézeted,miért vagy akkora,mint egy hízó?"
Még lehet, magába néz.
Majdnem ugyanazok a méreteink, én 180 cm vagyok és 62 kg. Ez tényleg modell alkat, nincs rajtad felesleg. 40-es nadrágot hordok én is, de vékony combjaim vannak (keskeny a csípőm és a lábaim épphogy nem érnek össze), fent S-es méretet hordok, az áll tökéletesen. Legtöbb fiúnak nagyon bejön a testalkatom, de ha csak 3 kilót lefogyok, akkor már túl vékony leszek, kissé anorexiásnak kezdek kinézni.
Szóval hagyd totál figyelmen kívül anyád nem normális állításait, itt tényleg csak azt kellene észrevenned, hogy mennyire is oltári nagy baromságokat állít, szóval értelmetlen egyáltalán felfigyelned is ezekre a beszólásokra.
21/L
Kapcsolódó kérdések:
Minden jog fenntartva © 2024, www.gyakorikerdesek.hu
GYIK | Szabályzat | Jogi nyilatkozat | Adatvédelem | Cookie beállítások | WebMinute Kft. | Facebook | Kapcsolat: info(kukac)gyakorikerdesek.hu
Ha kifogással szeretne élni valamely tartalommal kapcsolatban, kérjük jelezze e-mailes elérhetőségünkön!