Az anyám teljesen megváltoztatja az önképemet, mit tegyek?
15 éves lány vagyok. Az anyukám olyan nyomást gyakorol rám, amit már nem bírok elviselni. Teljesen átlagos testalkatú vagyok, de semmi képpen sem duci. Mazsorettre járok, ami ugye nem egy hú de aktív sport, de én imádom csinálni. A testtömeg indexem is átlagos, majdnem a kicsit sovány kategóriába megy át. (180 centi vagyok és 63 kiló)
Ennek ellenére az anyukám 0-24ben üldöz azzal, hogy el fogok hízni/elhíztam. Például spagettit ettem, akkor is beszólt, hogy:"Szénhidrátot szénhidráttal?!". Vagy ha látunk egy futó embert az utcán, mindig megjegyzi, hogy neked is így kéne. Mikor még el sem kezdődött a nyár, már azt mondta, hogy mekkora seggem lesz, meg combom. Minden este bejön a szobámba és elmondja, hogy tornáznom kéne. Mikor együtt vásárolunk és én egy M méretű ruhát vinnék be próbálni, mindig azt mondja, hogy az biztos nem lesz jó vigyek be L-eset. Aztán azt vesszük meg és a suliban meg mondják nekem, hogy lóg rajtam a póló. :( Mikor anyukám vett egy 44-es nadrágot az eddigi 46-os mérete helyett, akkor azzal is felvágott, hogy már csak két méret van közöttünk. (Én 40-es nadrágokat hordok, főleg azért, mert nagyon hosszúak a lábaim, míg anyukám 165 centi körül van.) Pár napja megmutatott nekem egy cikket, amiben az volt, hogy újra divat lesz a csípő nadrág, aztán hotzá tette, hogy én ilyet fel sem tudok venni, mert hogy hogy néznék már ki benne. Mikor kerestünk barátnőmnek egy hasonló felsőt, mint ami nekem van, azt mondta, hogy adjam neki oda az enyémet, mivel nekem amúgy sem állj jól. Nekem ezek a dolgok nagyon rosszul esnek, mert én vékonynak látom/láttam magamat eddig.
Azt talán érdemes hozzá tennem, hogy az anyukám elég duci. Ne értsétek félre, ez engem egyáltalán nem zavar, én úgy szeretem őt, ahogy van, de lehet, hogy ennek is van jelentősége.
Szó nélkül szoktam hagyni a megjegyzéseit, csak néha mondom el neki, hogy ez mennyire rosszul esik nekem. Azt is mondtam, hogy rosszul érzem magam, mikor lekövérez, de nem fejezi be. :(
Szerintetek magamban keressem a hibát? Mit csináljak? Ti mit tennétek a helyemben?
Fuh, egyik barátnőmnek csinálja ezt az anyja.
Folyamatosan ekézi a külsejét, pedig szép lány. Elérte, hogy a lány gyűlölje magát, és más szép lányokat kb.
És az ő anyja frusztrált, ezt vetíti ki rá. Szóval nálatok is ez lehet a szitu, csak azt nem értem, ha már szülök egy gyereket, mi a fenéért akarnám megrohasztani a lelkét, elásni az önbizalmát???
Próbáld meg kizárni ezeket a megjegyzéseit, mást nem tudsz tenni.
Nem ismerem igazán anyukádat, sem téged, de erősen gyanakszom arra, hogy anyukád tudtában van annak, hogy milyen az ő testalkata, és milyen a tied.
Szerintem próbálja elhitetni magával, hogy más is duci (,megjegyzem, te nem vagy az) rajta kívül, ezzel próbálja nyugtatni magát.
Köszönöm a válaszokat! Az a baj, hűgy hiába mondom neki, hogy hagyja abba, mert fáj, nem igazán érdekli. Egyetlen egyszer kért bocsánatot egy ilyen eset után, de pár napra rá megint elkezdte.
Egyébként én úgy gondolom, hogy mégha tényleg teltebb is lennék, akkor sem kéne eltűrnöm, hogy minden nap végighallgasam ezt mind.
Ráadásul a barátnőim előtt is csinálja.
Kapcsolódó kérdések:
Minden jog fenntartva © 2024, www.gyakorikerdesek.hu
GYIK | Szabályzat | Jogi nyilatkozat | Adatvédelem | Cookie beállítások | WebMinute Kft. | Facebook | Kapcsolat: info(kukac)gyakorikerdesek.hu
Ha kifogással szeretne élni valamely tartalommal kapcsolatban, kérjük jelezze e-mailes elérhetőségünkön!