Kezdőoldal » Családi kapcsolatok » Szülő-gyermek kapcsolat » Ti felháborodnátok ezt látva?

Ti felháborodnátok ezt látva?

Figyelt kérdés

Nemrég tudtam meg, találtunk egy papírt véletlenszerűen, hogy a szüleim engem és a testvéremet is kizártak az örökségükből. Teljesen ok nélkül, jó a kapcsolatunk (vagyis jó volt eddig), sosem szolgáltam rá semmilyen érdemtelenségre.

Külön 1-1 végrendeletben, egy már 4(!) éves papíron le van írva, hogy egyikünk sem kaphat semmit, bármelyikük meghal, csak a másikuk örököl. Nem értem, mi értelme volt ennek a végrendelkezésnek, hisz ha az egyikük meghal, a másikuk úgyis haszonélvezeti jogot kap mindenre a másik után, így még ha olyan gonoszok lennénk, sem tudnánk kitenni őket sehonnan, de amúgy sem tennénk ez sohasem.

Az igazság az, hogy gyerekként nagyon rosszul bántak velünk, folyamatos lelki terrorban tartottak minket. Én 23 évesen el tudtam költözni onnan, nem sokkal diploma után, de a testvérem még otthon van a gyerekével, vele is sakkban tartják (egyedülálló, dolgozó szülő, nincs más ki segítsen neki). Én is pánikroham szerű tünetekkel már voltam szakembernél, sikerült túltennem magam rajta, de kiderült, hogy a problémáim és a szorongásom 90%-át a rossz gyerekkorom okozza. A testvérem is sokáig pánikbeteg volt, magától elmúlt neki, de a mai napig ok nélküli dührohamai vannak (mondjuk ő még mindig kapja a lelki terrort, így nem tudom, mennyire ok nélküli).

Én mindezek ellenére mindig próbáltam túltenni magam a dolgokon. Apám egy hímsoviniszta, a mai napig folyton aláz engem, nincs beszélgetésünk, amiben ne szúrna oda nekem. Én mindig inkább nyelek, csak jó maradjon a viszony. Tettek ellenem egy csomó dolgot, bántottak, mégis mindig jópofit vágtam mindenhez, hogy ne mérgesedjen el a viszony. Még most is, mikor már messze élek tőlük és saját életem van, saját lakással. Mégis ezt kapom. Nem kell az ő pénzük, megélünk a párommal nélkülük is. De akkor is szíven szúrt, hogy ilyen képesek leírni, hogy a gyerekeik semmilyen körülmények közt nem örökölnek utánuk.

Az örökséggel a jogi gond az, hogy van egy olyan féltestvérünk, aki megtagadta apánkat, nem köszön sem neki, sem nekünk, a nevén kívül semmit nem tudunk, pedig 5 km-re tőlünk nőtt fel, de sosem érdekeltük. És ha anyám hal meg előbb, apámra száll minden, így mindennek az 1/3-át viszi, ami nem kevés. Tehát az örökségünk 1/3-átosszuk meg egy olyan emberrel, akihez közünk nem volt sosem, aki ok nélkül, haragból nem köszön a testvéreinek. Aztán jön tartani a markát.

Plusz az egészben, hogy pár éve hallottam, hogy a féltestvérünket ki akarják zárni, de mikor rákérdeztem, mi lett az ügyből, azt hazudták, hogy nem lehet kizárni gyereket, mert ahhoz komolyabb indok kell annél, hogy megtagadta az apját. Ezek szerint minket zártak ki akkor és a képembe hazudtak. Sőt képesek voltak évekig hazudni és a szemünkbe nézni ezek ellenére.

Anyám az utóbbi időben sokat betegeskedik, szóltam neki, hogy menjen időben orvoshoz, nem érdekli. Azt mondja, ha kórházba kerül, úgyis közel lakok hozzá, majd én ráérek minden nap bemenni hozzá. Ezek után?! Többéves hazugság és örökségből kizárás után? Más inkább vállalkozási részesedéseket, meg lakást ad a gyerekeinek, hogy könnyebb legyen az életük, minket meg még abból is kitúrnak, ami jog szerint jutna nekünk.

Külföldre akartunk a párommal költözni, mert jobb karrierlehetőségeket látunk ott, de mindig bűntudatom volt, hogy itthagyom a családot, milyen gonosz vagyok, hát ezek után elillant minden bűntudat.

Szerintetek jogosak az érzéseim?


2017. jún. 26. 14:35
1 2 3
 21/24 anonim ***** válasza:
91%
Én a helyedben megkérdezném a szüleimet ahelyett, hogy itt gyakorizol! Sokkal egyenesebb és célravezetőbb lenne.
2017. jún. 26. 15:54
Hasznos számodra ez a válasz?
 22/24 anonim ***** válasza:
93%
Na még egyszer : nem lehet csak úgy ki zárni a gyereket az oroksegbol, ahhoz komoly, valós indok kell. " A Kati az apjanal akart lakni amikor válni akartunk" és a "Szerintem a Kati nem is az én lamyom" nem ilyen Ha ilyen nincs, akkor jár az örökség, mindegy mit ír a végrendelet.
2017. jún. 26. 17:11
Hasznos számodra ez a válasz?
 23/24 A kérdező kommentje:
Rendben, ezek szerint a jog megvéd, ha már egyszer a saját szüleim tesznek a fejemre. De jó. Valahogy a csalódottság mégis megmaradt, mintha átverve érezném magam.
2017. jún. 26. 17:14
 24/24 anonim ***** válasza:
83%
Úgy látszik, csak az örökség miatt vágtál jó pofát mindenhez, amint megtudtad, hogy kizártak, máris átverve, kihasználva érzed magad, meg vagy sértődve, és elmondod őket minden mocsoknak, hirtelen felhozol 4 évvel ezelőtti dolgokat, hirtelen érdekelni kezdett a féltestvér sorsa is. De végülis nem tehetsz róla, ilyen pénzéhes mentalitást örököltél.
2017. jún. 27. 14:52
Hasznos számodra ez a válasz?
1 2 3

Kapcsolódó kérdések:




Minden jog fenntartva © 2025, www.gyakorikerdesek.hu
GYIK | Szabályzat | Jogi nyilatkozat | Adatvédelem | Cookie beállítások | WebMinute Kft. | Facebook | Kapcsolat: info(kukac)gyakorikerdesek.hu

A weboldalon megjelenő anyagok nem minősülnek szerkesztői tartalomnak, előzetes ellenőrzésen nem esnek át, az üzemeltető véleményét nem tükrözik.
Ha kifogással szeretne élni valamely tartalommal kapcsolatban, kérjük jelezze e-mailes elérhetőségünkön!