Lehet vagy érdemes egy ilyen emberre hatni?

Anyám 50 év körüli, háromszor volt stroke-ja, az első 35 évesen. Több gyógyszert szed, de idővel mindig visszajön neki. Sajnos genetikai hajlam van rá a családban. Az egyik fele szokott lebénulni, illetve a beszéd nem megy neki, utána van, hogy hetekig.

Az utóbbi időben többször mondja, szinte már fenyegetésnek érzem tőle, hogy megint érzi az enyhébb fajta tüneteit, néha elgyengül az egyik végtagja...stb. Hetek óta mondom neki, hogy menjen el orvoshoz, de csak a vállát vonogatja, hogy "egyszer valamiben meg kell halni", meg hogy úgysem tudnak vele mit csinálni. Dehogynem, háromszor megmentették az életét, de a kezelést mégis félvállról veszi. Már nem tudok vele mit kezdeni, szinte érzelmi zsarolásnak érzem, hogy állandóan felhozza, hogy érzi, hogy baj van, de mégsem csinál semmit. Isten ments, hogy a trehánysága miatt mondjuk lebénuljon, nem tudnánk mit kezdeni vele, mi a párommal még csak most kezdtük a saját életünket, teljesen le vagyunk égve, hazakköltözni nem tudnánk, a testvérem meg bár otthon él, de züllött, megbízhatatlan, akire semmit nem lehet bízni, nemhogy egy rokkant embert. Apám meg már lassan magát sem tudja ellátni, nagy a korkülönbség köztük.

Ti mit gondoltok erről? Milyen dolog az, hogy egy szülő ezzel ijesztegeti a gyerekét, sajnáltatja magát, de közben meg nem tesz semmit? Tényleg sajnáljam érte? Amúgy soha nem próbált meg tenni semmit a stroke ellen, amíg én tudva a hajlamról sporotolok, sokat iszom, egészségesen étkezem, addig ő semmin nem változtatott soha, nem mozog semmit, alig iszik (ami ugye sűríti a vért)...stb. Tényleg utána meg elvárhatják, hogy ápoljam, a családban egyedüli arra alkalmas emberként? Mert ha így folytatja, előbb-utóbb vagy meghal és apámat hagyja rám, vagy ő bénul le, és akkor azzal teszik tönkre az én életem is.