Ti mit tennétek ilyen helyzetben?
El sem jutottunk volna eddig, mert a harmadik mocskolódás után ott hagyom őket, mig észbe nem kapnak.
27 vagy, szakadj le a szüleidröl ésés éld a pároddal közös életedet.
És amíg ezt ide kiirtad, már megnézhetted vna hogy a lakásod sohasem lesz a párodé, mert különvagyon :)
Én részben a szüleidet is megértem, hiszen mint látszik, elég gyenge akaratú, befolyásolható vagy, nem tudsz mit kezdeni az érzelmi zsarolással. Mivel a lakás árának 90%-át ők adták, joggal aggódnak, hogy rossz kezekbe kerülhet a vagyonuk, ha esetleg a másik oldalon is bezsarolnak valamivel. Már most azt mondod, segíteni kellene a párod szüleit, pedig nyilvánvalóan érdemtelenek rá, ha alkohol problémák miatt lesznek anyagi gondjaik.
Jó ötlet a házassági szerződés, de ez sem tökéletes megoldás, hiszen ettől még saját akaratodból később hozhatsz hibás döntést (én sajnos hoztam, el is úszott a külön vagyonom).
Ha fontos a jó viszony a szüleiddel, keressetek egy olyan megoldást, ami mindenkinek megnyugtató, de azt az utat is választhatod, hogy visszaadod nekik a lakást, visszakéred a beletett részedet és kezdtek a pároddal szinte 0-áról.
Ha ennyire befolyásolható, csendes, jólelkű természet vagy, akkor van némi alapja annak, hogy féltenek, még ha rosszul is esik neked. Hiába különvagyon a lakás, ha eladod és közösen vesztek belőle valamit hitellel, aztán neadj'isten elúszik, a büdös életben nem szeded ki a párodból a pénzedet. A párod szüleiért ő tartozik felelősséggel, nem te, te a sajátjaidért vagy felelős. É elhiszem, hogy rendes, tisztességes ember a leendő férjed, de az élet hosszú, a házasságok meg többségükben nem tartanak ki végig, sajnos. A szüleid nem a saját vagyonukat féltik, hanem téged, elindítottak, segítettek, szeretnének téged akkor is anyagi biztonságban tudni, ha ők már nem élnek. Őszintén szólva hasonló szituban én is aggódnék, az biztos, hogy a saját nevére nem vennék lakást a gyereknek, ha ilyen zűrös hátterű párt választana magának. Tőlem illetékmentesen örököl, addigra meg remélhetőleg kinövi az ifjúkori naivitását.:-)
A te helyzetedben minimum egy házassági szerződést írnék, esetleg adnék haszonélvezeti jogot a szülőknek a lakásra.
Kedves kérdező!
Első olvasásra igazat adtam neked. De másodikra már nem. Lehet hogy túlzás amit apád csinál de elárulnád hogy mi a bánatnak tartozol felelőséggel a még nem férjed szülei felé? Ha a férjed lesz akkor sem. Nem kell őket támogatni. Fiatalok vagytok és most kezditek az életet az a dolgotok hogy magatoknak mindent megteremtsetek nem az hogy egy részeges alkesz miatt te felelősséget vállalj és segítsd. Le fogja sz.arni és csak lehúz. Majd ha elmegy elvonóra és mutat valamit akkor esetleg de ne hogy már a fiatal pár segítse a szülőt. És ezt nem arra értem ha valakinek a szülője kórházba kerül. Nem kell segíteni senkit csak magatokat. És apád tudja hogy mennyire naiv és könnyen befolyásolható vagy, már most segítenél egy részeges mosléknak aki nem akar dolgozni. Te megváltoztatni nem tudod. Szép dolog a szerelem és szeretem a párom de a családja az én szememban akkor tisztelendő ha arra érdemes. Ha az anyja nem érdemes a tiszteletre csak azért nem fogom szeretni és tisztelni mert az anyja. Érdemelje ki. És ez rám és másokra is igaz a családban. Ki kell érdemelni. Bízd magad apádra mert sajnos igaza lesz. Nem számít ha az ő nevén lesz a lakás. Engedd át neki. Ezzel egyrészt megnyugszanak a szüleid. A párod totális ütőkártyát kap mondván nincs lakásod így nem lehet duma a szülő részéről hogy a valami miatt kellesz neki. Aztán az idők folyamán a férjed bizonyíthatja hogy mennyire szeret téged. És ha ez így van akkor a szüleid is látni fogják ha szorgalmas és nem olyan mint a családja. Azt tanácsolom hogy esküvőt a ti pénzetekből tartsatok ne engedd a szüleidet beszállni mert akkor jön a következő probléma. Ha apád látni fogja hogy jó ember a párod akkor majd megnyugszik csak ez idő.
Kérdező, nehogy engedj a szüleidnek bármiben is, mert akkor soha nem fogod tudni leállítani a "csak jót akarásukat", és egyszer csak azon kapod magad, hogy lesz egy életed, amihez semmi közöd, mert nem rólad szól, hanem a szüleid elvárásairól. A legtutibb út a biztos neurózisba.
Azért tisztán kell látni, hogy itt a szülők azok, akik a lakással zsarolni próbálják a Kérdezőt és éket verni a kapcsolatába, és a szülők azok, akik nem engedik a saját útját járni a saját értékrendje szerint.
"Azért tisztán kell látni, hogy itt a szülők azok, akik a lakással zsarolni próbálják a Kérdezőt és éket verni a kapcsolatába, és a szülők azok, akik nem engedik a saját útját járni a saját értékrendje szerint."
No persze. 5-10 év múlva, ha itt rinyál, hogy az anyós velük lakik és teljesen elrontotta a gyereket, az alkoholista após örökké zaklatja őket, a férje nem áll ki mellette, most mit csináljon, akkor is légy vele ilyen megértő.
Kapcsolódó kérdések:
Minden jog fenntartva © 2025, www.gyakorikerdesek.hu
GYIK | Szabályzat | Jogi nyilatkozat | Adatvédelem | Cookie beállítások | WebMinute Kft. | Facebook | Kapcsolat: info(kukac)gyakorikerdesek.hu
Ha kifogással szeretne élni valamely tartalommal kapcsolatban, kérjük jelezze e-mailes elérhetőségünkön!