Ez így mennyire jogos szüleimtől, hogy nem engednek el?
Holnap este mennénk a barátommal (18/f) akivel fél éve vagyunk együtt az egyik haverjához és még rajta kívül ott lenne még 2 közös haverjuk. Szüleim pedig nem engedik meg, mivel szerintük messze van (valójában 10 percre a várostól, ahol lakunk).
Már többször is megbeszéltem velük és mindig az lett a vége, hogy messze van és ne este menjünk. Egyébként ezt az estét úgy kell érteni, hogy este 6kor megyünk és kb 3-4 órát maradunk, nem pedig arról van szó, hogy egész éjjel ott leszünk.
(17/l)
"egy ido utan ugyis az lesz, hogy megunod es eroszakkal, de valahogy ugyis el mesz. "
Csak nehogy a három fiú is megunja, és ő is erőszakkal lépjen fel... Ugyanis a közhiedelemmel ellentétben, az erőszak elkövetők nagyon sok esetben nem idegenek szoktak lenni. Ezen gondolkozz el kedves kérdező. És azon is, hogyha mégis baj lesz, mersz-e majd szólni, mersz-e majd segítséget kérni. A szüleid lehet hogy nagyon is valós veszélytől féltenek.
Na ez az, hulyen van megfogalmazva a kerdes. Mi az hogy "jogos"?
Persze hogy az, nem vagy meg 18, tehat nem mehetsz egyedul oda ahova akarsz...ez a resze jogos.
Az, hogy ezzel ki ert egyet, es ki nem, az mas lapta tartozik.
Engem is elengedtek mar 16 eves koromban is ennel sokkal messzebb (mondjuk abba a varosba szorakozni ahova kozepsuliba jartam), de 10-re haza kellett ernem, de nem arrol volt szo, hogy 3 pasival megyek hazibuliba egyeduli lanykent, es a baratnommel egyutt jartunk el, tehat nem egyedul mentem soha!
Valahol megertem azt is, aki szerint az aggodas vagy feltes van mogotte, hiszen ez a szitu azert elegge megkerdojelezheto.
Én sem engednélek három IDEGEN sráccal sehová.
A barátodat fél éve ismered, találkoztok, maximum heti 3x, ergo egyáltalán nem ismered, a fene se tudja, nem bántani akar-e.
Vagy ha a másik három igen, ő mit csinál, hogy véd meg?
Tapasztalat.
Engem is próbáltak megerőszakolni házibuliban (nem ittam, totál józan voltam, de a hülye barátnőim jó ötletnek tartottak bezárni a szobába a sráccal, aki viszont piás volt, és végül csak egy tökön rúgás mentett meg).
Aztán, amikor a szülinapos bátyja kiengedett, tök elhűlve nézte a megtépázott külsőmet meg a srác összekarmolt nyakát, hogy ő "ezt sosem gondolta volna". Na, igen...
Szóval nem, ha nincsen ott legalább még 2-3 lány.
Én sem értem a szüleid, alapból nem értem a szülőket akik korlátoznak mindent.
Lehet azért, mert mi úgy nőttünk fel a 2 tesómmal, hogy 14-15 éves korunktól eljárhattunk szórakozni, barátokkal, közös nyaralásra is ilyesmi, de sose éltünk vele vissza, mindig tudták hol vagyunk, kikkel, telefonáltunk haza rendszeresen stb.
Soha de soha semmilyen gond nem volt.
Ellenben akit 17! évesen sem engednek sehova, az kb 2 utat fog járni:
1. Hazudik, és majd a szülő ha baj van azt sem tudja hol, kikkel, merre keresse a gyerekét mert az hazudni kényszerült.
2. 18 évesen lelép otthonról, féktelen bulizásba kezd,xarik a szülőkre majd.
Nagyon "okos", aki a másodikra törekszik mondhatom...Saját szememmel láttam erre rengeteg példát, aki tiltva nevel hazudni tanít ennyi..Sajnálom az ilyen szülők gyerekeit, mindig sajnáltam az ilyen barátnőimet, sehova nem jöhettek velünk, ha jöhettek is úgy hogy hazudtak és azon izgultak hogy le ne bukjanak ilyesmi.
Szülők, akik olvassák ezt! Ne legyetek ilyenek, mert jó nem sül ki belőle!!
Lányos anya vagyok.
Ebben a felállásban, hogy ott lesz még 3 idegen fiú szintén nem engednélek el. Ráadásul egy idegen házba mennél, ahol még te sem jártál.
A barátoddal is csak 6 hónapja vagytok együtt.
Itt nem azon van a hangsúly, hogy messze lenne, hanem azon, hogy egy olyan fiú lakására mennél fel, akivel még nem találkoztál, nem voltál nála, nem ismered, ráadásul két fiú is lesz ott még, akiket nem ismersz.
Ezért nem engednek nem a távolság miatt.
Én nem tartom jogosnak... Előttem is írta valaki, hogy milyen esetleges következményei lehetnek annak, ha egy szülő nem akarja elengedni a gyerekének a kezét és szinte élete végéig burokban szeretné felnevelni. Egyrészt én úgy gondolom, hogy kb. pont ebben az életszakaszban, fiatalon, fokozatosan kell megtapasztalni a dolgokat, így ha valakit mondjuk csak 18 éves kora után vagy ne adj isten később engednek el először bulizni, szórakozni, akkor szerintem nagyobb a dolog kockázata elvégre nincsen semmilyen tapasztalata valamint ilyenkor megcsapja a szabadság szele és akkor jöhet minden, ami csak szem szájnak ingere... Az én környezetemben is azt látom, hogy a túlzott féltés, a szigor ahhoz vezet, hogy megromlik a szülő-gyerek kapcsolat, a gyerek az első adandó alkalommal lelép otthonról valamint, amit az előbb is írtam, hogy 18 éves kora után, mikor már a "saját maga ura" lesz, akkor majd mindent egyszerre bepótol....
Tényleg nem értem, hogy ezzel mi a probléma....Szóltál nekik, tudják, hogy el szeretnél menni, tudják, hogy hol leszel és kik lesznek ott veled. 10 percre leszel, vagyis, ha bármi probléma adódna, akkor rögtön oda is tudnának sietni, ha szükség lenne rá, illetve te is haza tudnál jönni. Ráadásul nem idegenekkel lennél...ezt nem is értem, hogy miért írják néhányan, hogy idegenek...6 hónapja vagytok együtt a barátoddal, ami idő alatt azért szerintem, ha nem is maximálisan, de nagyjából meg lehet ismerni a másikat, de ettől még akár korábbról is ismerhetitek egymást...de akkor ennyiből senki ne menjen, soha, sehova, csakis abban az esetben ha kizárólag a régi, gyerekkori barátai és a családja veszi körül....Valamint elég érdekes fantáziája lehet egyeseknek, akik már azon is kiakadnak, hogy a kérdező lenne az egyetlen lány...Én matek-infó osztályba jártam, ahol azért nem volt tolongás a lányok részéről ezért nekem is vannak fiú barátaim, ami szerintem egyáltalán nem baj. Én elhiszem és tudom, hogy nagyon csúnya dolgok történnek ma a "nagyvilágban", de azért szerintem az túlzás, hogy sokan egy ilyen szituációból is csak arra tudnak következtetni, hogy "na majd leitatnak, bedrogoznak, megvernek, megerőszakolnak"...
"az túlzás, hogy sokan egy ilyen szituációból is csak arra tudnak következtetni, hogy "na majd leitatnak, bedrogoznak, megvernek, megerőszakolnak"
Talán mert nem gyerekek, akik nem hajlandóak a valós veszélyeket látni. És tisztában vannak vele hogy brutálisan rosszul alakulhatnak a dolgok. És igenis gyanús ha egy csajt elcsalnak, ráadásul csak négy pasi lesz ott rajta kívül. Legyen már egy kis józan életösztön az emberben.
Kapcsolódó kérdések:
Minden jog fenntartva © 2024, www.gyakorikerdesek.hu
GYIK | Szabályzat | Jogi nyilatkozat | Adatvédelem | Cookie beállítások | WebMinute Kft. | Facebook | Kapcsolat: info(kukac)gyakorikerdesek.hu
Ha kifogással szeretne élni valamely tartalommal kapcsolatban, kérjük jelezze e-mailes elérhetőségünkön!