Milyen családi oka van annak, ha a gyerek a késöbbirkben nem tudja megvédeni magát az iskolában a piszkálódó társaitól?

Ha valakit teljes lelki terrorban tartanak és minden pillanatban az orra alá dörgölik születése óta, hogy semmire sem jó, nem ér semmit, csak a büntetést érdemli, akkor jó eséllyel az iskolában is bántani fogják.

A másik véglet az, amikor még a lágy szellőtől is megóvják a gyereket és képtelen önállóan működni.

Pl. anyuci mindig megvédi. Bemegy a suliba, számonkér más gyerekeket. A gyerekben rögzül, hogy egyedül nem megy semmire. 9 éves lányom exbarátnöje ilyen. Ezek előtt 2 út van:

1: Áldozat lesz örökre, terror az osztálytársaktól, majd egy agresszív férjtől egy életen át

2: Egy gonosz féreg lesz, aki a személyes konfliktusait nem tudja kezelni, ezért másokat von be, pl. ellene fordítja a többi gyereket, eléri, hogy kiközösítsék a másikat.

Nem véletlenül ex a barátnő. Egy alattomos, sunyi kilencéves libától jobb mielőbb megszabadulni. Remélem, ugyanúgy verni fogja öt is a pasija, mint az anyját az apja!

Bocs, jólesett kiírnom magamból.

én a nagyanyám bullshitjei miatt voltam szerencsétlen

állandóan sulykolta belém kiskoromban hogy nem szabad visszaütni, inkább szaladjak el, ha csúfolnak ne szóljak vissza, szóljak a tanárnak stb...

az eredmény az lett hogy még jobban piszkáltak

Pont mint a hetesnél

Mindig azt mondta anyám hogy menjek el, szóljak a tanárnak,hagyjam öket

Erre még jobban piszkáltak

Sose tanította meg hogyan védjem meg magam, ezért a mai napig nem tudom megvédeni magam rendesen

Engem is piszkáltak általánosban és azért nem tudtam magam megvédeni, mert

-a tanárnak hiába szóltam, még engem cseszett le, hogy miért árulkodok

-itthon amikor elmondtam, hogy csúfolnak, anyám azt mondta, én tehetek róla, mert ronda vagyok, meg hülye is, meg szerencsétlen, meg stb.

-ha vissza mertem szólni valakinek, aznap délután már anyám tudott róla, mert felhívta az adott gyerek anyja, hogy én OK NÉLKÜL beszólogatok a kis mucikájának és anyám úgy fogadott, mikor hazamentem, hogy az ajtóban orrbavert és a hajamnál fogva rángatott be a házba, amiért szégyent hoztam rá

-amikor FIÚK kezdtek el ütögetni az iskolában, meg csófoltak, amiért olvastam a padban, és az egyiküket fel mertem pofozni, amikor belémrúgott, még nagyobbat kaptam itthon.

Szóval ha nem védtem meg magam, az volt a baj, ha igen, akkor meg azért kaptam ki..Így kell egy egy cseppnyi önbizalommal sem rendelkező, magát mindenkinél értéktelenebbnek tartó lelki roncsot nevelni ^^

19/L

Nem biztos, hogy minden esetben családi oka van, de nálunk pl. az volt.

Én megszoktam, hogy nekem sosem lehet igazam, még akkor is, ha tényleg igazam van. Mert:

- öcsémmel kivételeztek, és úgy rá bízták gyakran, hogy én csak 1 évvel voltam idősebb, és mindig engem vettek elő, ha vmi baromságot csinált (én meg nyilván nem tudtam fizikailag leállítani)

- apám eléggé elborult agyú, és nem képes felfogni, ha nem neki van igaza. anyám is tudta, hogy sokszor nincs neki igaza, de mivel "jáj, ő nem bírja a veszekedést a házban", rákényszerített minket, hogy akkor is kérjünk tőle bocsánatot, ha nekünk volt igazunk, ha meg nem kértem, akkor mind a két részről megvertek...

és ha "felemeltem a hangom" vagy akár csak ellenkeztem, megvertek

Nekem az volt az egyetlen szerencsém, hogy túl sokszor nem b...tattak suliban, mert mindkét helyen tűrhető osztályt fogtam ki, de azért volt részem benne sajnos (duci voltam, jó tanuló, asztmás, szóval volt rá alapjuk)... ill. sosem tudtam megvédeni a saját érdekeimet (főleg ha az ütközött az "osztály" érdekeivel... pl. egy időben rendszeresen kuncsorogtak az osztályban minden töridoga előtt, hogy csúsztassuk el őket, mert b.tak rá tanulni, én meg szóltam még szünetben, hogy ez nem igazságos, mert én speciel mindig időben tanulok rá... erre megkaptam, hogy paraszt vagyok a közösséggel szemben, és nem mertem visszaszólni, vagy szólni bárkinek is utána... ill. barátságokban volt egy csomó olyan, hogy sok parasztságot lenyeltem, mert nem mertem értük szólni)

Bennem meg megvolt ez, hogy egy vadidegennel szemben hogy lehet igazam, ha a családommal szemben, akik állítólag szeretnek, nem? Ill. mindig bennem volt, hogy "hátha megvernek" vagy leordítanak... 28 éves vagyok, nagy erővel sikerült viszonylag egészségesnek lennem, de pl. mind a mai napig, ha vki "morcos" képpel jön felém gyorsan, automatikus félrehúzódom, mert az első reakcióm az, hogy tuti, hogy meg akar ütni, mert eszembe jutnak a gyerekkori élmények.