Akaratos családtagra hogyan lehet hatni?
Húgomról van szó, elég makacs, és önfejű 23 éves létére, kb mint az apja, egyiknek sem tetszett hogy ha megmondják nekik mi a gond.
Most kapta meg két hete tesóm a jogsiját, de ezzel egy időben úgy érzi mintha tejúton vezetne csak egyedül, még komoly rutinja nincs, mégis különösebb idegeskedés nélkül beül és megy amerre éppen kell, vagy szeretnének elnézni.
Ez idő alatt Apám kivételével, Anyu és én is idegeskedünk mert már volt halálos autóbaleset a családban sajnos, ott is vétlen félként került ki a hozzátartozónk, persze hogy egy körültekintés nélküli esti előzésben a külföldi autó megpördült előttük és ebből lett baj(egy régi skoda-ban hol volt még komoly technika....) a horvátok persze pár töréssel megúszták.
Egyrészt az autó sem két forint, és nagyon nem esne jól ha az állandó jövés-menés baleset lenne, mondani sem kell hogy az ember utál intézkedni, magyarázkodni hogy mi volt hogy volt, akkor papírmunkával foglalkozni. Mindezt az elvakultság miatt, egy lány barát könnyen beszél az anyós ülésen hogy jól vezet, mert Ő maga nem rendelkezik jogsival, és nem is látja át a forgalmat.
Tesóm is abban a hiszemben él hogy beül, elindul, használja az indexet, és 40-50es tempóval nem érheti meglepetés.
Én motorozom és 170nél engemet is váratlanul fogadott hogy a mocskos barom szlovák autó oldala éppen hogy súrolt engem... Még én sem tudtam mit reagálni rá, k***a anyázáson kívül, hát még egy totál kezdő.
Az a 170 nem magyar utakon volt.
Lehet hogy ez a helyes módja a rutin szerzésnek, de nem kell naponta 3x mindig más helyre menni, kicsit alázatosabbnak kéne lenni, és nem lebecsülni a sorsot, örül az ember hogy elsőre levizsgázott, de rohanjon a vesztébe, mondván hogy Ő mindent tud már, azért van annyi baleset Több 10-100e km-es sofőröknél is... elég csak elbóbiskolni, vagy akármi.
Minek kellene "alázatosnak" lennie? Szerintem fogalmad sincs, mit jelent ez a szó - mert ilyen összefüggésben teljesen értelmetlen.
Emellett a húgodnak van igaza, minél többet vezet, annál több gyakorlata lesz.
Emellett minden baleset vagy majdnem baleset, amit említettél olyanokkal történt, akik nem kezdök voltak, és nem is ök hibáztak. Márcsak ezért is értelmetlen amit írsz.
Nem tudom mi a problémád. Megfelelő rutint csak úgy fog szerezni, ha beül a kocsiba és vezet. Máshogy nem lehet.
Az ezerszer rosszabb, mikor valaki nyűglődve leteszi a jogsit, aztán három évente egyszer elindul 400km-re a rokonokhoz és végig rettegi az utat. Na az ön- és közveszélyes.
Ez azért gáz, hogy magadnak kommentelsz, nagyon átlásztó.
És amúgy meg a tesódnak van igaza, ha nem vezet, nem fog megtanulni soha. Én 17 évesen raktam e a jogsit, lány létemre, azonnan odaadták a kocsit is használni és a motort is, és most 6 év után is baromi jól vezetek. A barátomnak is pont ugyanannyi ideje van meg a jogsija, ő mégis olyan mazsola még, semmi rutinja, mert alig adják neki oda a kocsit, nincs min gyakorolnia. Semmi értelme ülni otthon a jogsin.
Kapcsolódó kérdések:
Minden jog fenntartva © 2025, www.gyakorikerdesek.hu
GYIK | Szabályzat | Jogi nyilatkozat | Adatvédelem | Cookie beállítások | WebMinute Kft. | Facebook | Kapcsolat: info(kukac)gyakorikerdesek.hu
Ha kifogással szeretne élni valamely tartalommal kapcsolatban, kérjük jelezze e-mailes elérhetőségünkön!