Nagynéném nagyon akaratos és félek hogy baj lesz. Mit tegyek?
A lényeg az, hogy feleségemmel nagy anyagi zűrbe kerültünk, lakás nélkül maradtunk 2 gyermekünkkel. Most állunk úgy, hogy látjuk a halvány fényt az alagút végén.
Nagynéném felajánlotta, hogy költözhetünk a telkére, élhetünk ahogy akarunk, csak a rezsit fizessük.
Az a helyzet, hogy még egy éve sem vagyunk itt, de lassan belerokkanok az állandó idegességbe.
Kissé lepukkant a ház és szerettük volna egy picit lakhatóbbá/szebbé/kényelmesebbé tenni.
Az egyik ilyen pl. hogy szerettük volna az erkélyt lejárólapozni, amint ezt megtudta, hatalmas patáliát csapott, hogy nem kell az nekünk, mért nem jó ahogy van...jó a sima beton is. Nekünk jobb lett volna a járólap, de inkább hagytuk a fenébe és pvc-t borítottunk rá, hogy azért nézzen ki valahogy.
Vagy pl. a nagykapu. Jelenleg lakattal lehet bezárni, szerettük volna kicserélni az egész kaput, hogy amikor éjjel hazajövök ne kelljen először a kiskapun bejönni és úgy belülről kinyitni.... azt mondta hogy nem, mert jó az a kapu ahogy van.
Kb. egy szöget sem verhetek be anélkül, hogy ne hallgatnánk a félórás előadását.
Egyrészt szeretem és tisztelem a nénémet, hatalmas segítséget adott nekünk ezzel (de messze van még az alagút vége), de kezdem feladni. Nagyon erőszakos és akaratos ember.
Viszont a feleségem és a gyermekek miatt nem adhatom fel. Rá vagyunk kényszerülve és kész.
Szeretnék szót érteni vele, de nem tudom hogyan. Ötletek?
Nem tudom, hogy érted azt, hogy dereng a fény az alagút végén, de egyetértek 3-sal abban, hogy ilyen helyzetben az ember rakjon félre minden fillért, amit csak tud. Megértem, hogy szépítenétek a környezetet, de ez nem az a szituáció...
Ha mindenáron változtatni akartok (pl. a kapu esetében), akkor semmiképp se úgy add elő, hogy ez NEKED mért lenne jó. Fel lehet vetni az ötletet, akár úgy, hogy szívesen segítenél neki abban, hogy nagyobb biztonságban érezze magát, pl. kevés pénzből meg lehetne csinálni a kaput jobban záródóra (most hirtelen ez jutott eszembe, bármi más jó, ami NEKI fontos.) Nem szabad erőltetni, csak felajánlani.
Lehet, hogy a nagynéni mást fontosabbnak tart mint te, neki jó a lakat a kapun, beton a teraszon, a kevéske pénzeteket a saját jövőtökre, ill. gyerekekre kellene fordítani.
A nagynénéd felújítás elleni hozzáállása lehet egy elbirtoklástól való félelem is.
Lehet, felmerült benne, hogy majd az elköltözésetek után az ingatlanon végzett felújítási költségeket rajta be akarjátok hajtani.
1. Ha a nagynénéd befogadott, akkor örüljetek, hogy van hol lakni.
2. Az ö háza, ti ne akarjatok alakítgani rajta, nektek semmi közötök aház kinézetéhez.
3. Gyüjtsetek össze annyi pénzt, amennyit csak tudtok, és a lehetö leghamarébb költözzetek el.
4. Az teljesen jogos a nagynéni részéröl, hogy ö dönti el, mi lesz a házon alakítva. Ez nem eröszakosság meg akaratosság, hanem normális viselkedés.
Kapcsolódó kérdések:
Minden jog fenntartva © 2025, www.gyakorikerdesek.hu
GYIK | Szabályzat | Jogi nyilatkozat | Adatvédelem | Cookie beállítások | WebMinute Kft. | Facebook | Kapcsolat: info(kukac)gyakorikerdesek.hu
Ha kifogással szeretne élni valamely tartalommal kapcsolatban, kérjük jelezze e-mailes elérhetőségünkön!