Szülők! Mit szópnátok ha a gyermeketek patológus szeretne lenni?
Nem riadnátok meg, hogy a gyereketek ha már orvosi egyetemre ment lehetne akár olyan is aki segít az embereken, életeket ment meg pl. egy szívsebész, gyermekorvos, de ehelyett csak hullákat kasszából szét mint egy hentes. Hiába hasznos és szükséges, akkor is valami pszichológiai dolog kell, hogy legyen a választás mögött, mert teljesen normális ember ezt nem bírja csinálni egy életen át. Illetve a patológusok presztízse sem a legjobb, sokan az orvosi hivatás aljának tartják.
Minek menne ide egy tehetséges orvostanhallgató?
Én még nem vagyok szülő, de gimiben sokáig kacérkodtam a gondolattal, hogy ezt a hivatást választom. Nekem nem támogatták otthon, édesanyám azt mondta bármi lehetek csak az ne. :D
Végül jogi egyetemen "kötöttem ki", ahol az egyik szabadon választható tárgy keretében volt szerencsém közelről is megtekinteni egy boncolást. Tetszett, már ha lehet ilyet mondani... Mondjuk én gimiben is biosz-kémia szakos voltam, csak ott állati szerveket boncoltunk, meg bodies kiállításra is mentünk, szóval volt már tapasztalatom benne.
És még ha el is tekintünk a néha (fentebb is említett) életmentő "hasznáról", mint minden szakmának ennek is megvan a maga szépsége. A kórboncnok "srác" (elég fiatal volt), akinél mi voltunk, pl. az agy szép "mintázatát" dicsérte ("a biológia szépségei" :D ) Tudom, hogy az emberek nagy részének még mindig morbid, de az esetek 99%-ban nem aberrált állatok mennek patológusnak. :)
Mindent összevetve én teljes mellszélességgel mellette állnék, ha tényleg ezt szeretné, és büszke lennék, hogy ilyen értelmes, hasznos hivatást választ. :)
Ui/OFF.: Az 1. válaszolónak üzenem, hogy hullaszag sem általános, mert én például semmi fura szagot nem éreztem, pedig közvetlen a holttest mellett álltam. Szóval vagy marha jó volt a légszűrő berendezés vagy vannak immúnis emberek. ;) :D
Nem KASZABOl szét HULLÁKAT, mint egy HENTES, te szerencsétlen!
VIZSGÁL, embereket!, akik bár meghaltak, de ugyanúgy személyek, nem valami hústömeg!
Komolyan, ennyi ésszel mit csinálsz? Mellesleg a patológusok eléggé megbecsültek a szakmában, éppen azért, mert képesek ezt csinálni, továbbá olyan betegségekre is flnyt deríthetnek, amire egy belgyógyász-szakorvos sem!
A patalógus az egyik legfontosabb szakma,hivatás ami létezik. Óriási tudással kell rendelkezni és igen bírni kell mind fizikailag,mind lelkileg annak aki ezzel foglalkozik,de kérdem én egy urulógus, belgyógyász,toxikológus, nem végez úgymond undorító vizsgálatokat mint ahogy sokan itt tebben is írták. Hát dehogynem?
Én habár nem vagyok patalógus,de biológusnak tanulok és tudom mennyire fontos minden féle szövettani vizsgálat amit gyakorlatilag majdnem minden tudományterületen lehet alkalmazni.
A patalógus miért ne segyítene embereken? Lehet az ő kezében van az,hogy valakit elítélnek vagy épp felmentenek gyilkosság vádja alól, de ez csak egy eset.
Ha érdekel a téma olvasd el a Helyszínelők című könyvet, ott megtudhatod milyen fontos munka is az övék.
Egyébként ne keverd a boncmestert a patalógussal!!!!!!A leírásod alapján úgy tűnik,hogy nem tudod mi a különbség.
Kapcsolódó kérdések:
Minden jog fenntartva © 2025, www.gyakorikerdesek.hu
GYIK | Szabályzat | Jogi nyilatkozat | Adatvédelem | Cookie beállítások | WebMinute Kft. | Facebook | Kapcsolat: info(kukac)gyakorikerdesek.hu
Ha kifogással szeretne élni valamely tartalommal kapcsolatban, kérjük jelezze e-mailes elérhetőségünkön!