Miért ilyenek anyukám rokonai apukámmal?
Anyukám családja sosem szerette igazán apukámat.Számomra kicsit olyanok,hogy ha van rajta kalap az a baj, ha nincs az.
Apukám jól keres, sikeres üzletember, de nagyon zárkózott, kevés barátja van, a munkájának és a családnak élt mindig is.Nagyon jó apa, mindent megtesz értünk, és nagyon határozott, erős jellem, talán az anyai ági család emiatt a zárkózottság miatt nem ismeri eléggé, és talán a sikerei miatt van bennük egy kis irigység is.
Apukámat sosem érdekelte mások véleménye, vagy legalábbis sosem mutatta ki, de úgy általában az érzelmeit sem szokta, egyedül a nevetni szokott hangosan, illetve az olvasható le az arcáról tökéletesen ha valami nem tetszik neki.
A nővérem lassan 4 éve, hogy meghalt egy autó balesetben 18 évesen.
Ők ketten nagyon közel álltak egymáshoz apukámmal, mindig nagyon jól megvoltak.A nővérem egy valóban szép,okos értelmes lány volt, és nem csak azért mondom mert a nővérem volt, hanem valóban így volt.
Az egész családot nagyon megviselte a halála, sok minden megváltozott.
Egyedül apukám nem sírt, őt még soha senki sem látta sírni.Viszont megvoltak a jelei annak,hogy őt is megviselte.Általában itthonról dolgozik, van egy dolgozószobája, rendszeresen zárta az ajtót a nővérem halála után hónapokig. (régebben sosem zárkózott be)
A temetésen is ő volt az egyetlen aki nem sírt.Viszont végtelen szomorúság volt olvasható az arcáról, és megpuszilta a koporsót, aminek azért van jelentőssége mert a nővérem mindig azért "küzdött",hogy apukám megpuszilja, mivel tőle távol állnak az ilyen fajta érzelmi dolgok, mindig zavarba jött tőle, és kibúvókat keresett a pusziszkodás alól.
Anyukám rokonai viszont rögtön megtalálták ezzel, és fel voltak háborodva,hogy milyen dolog az,hogy még sírni sem tud a saját gyereke temetésén, meg hogy milyen apuka,hogy meg sem viseli.
Személy szerint ezt folyamatosan hallgatom, ha anyukám rokonainál vagyok, és hiába próbálom védeni apukámat, nem akarják megérteni.
Nekem jó a viszonyom velük is, nem szeretnék elfordulni tőlük, de nekem fáj,hogy bántják apukámat, és ezt el is mondtam nekik, de mégis mindig utalgatnak, vagy odaszúrnak valamit.
Engem egyedül az zavar,hogy apukám beszélni nem akar a nővérem haláláról, meg úgy a nővéremről is viszonylag keveset beszél.Hallgatja amit mi mondunk, de csak nagyon ritkán szól hozzá, vagy egészíti ki a történeteinket a saját emlékei szerint, néha mosolyog is ha olyan dolgot mesélünk róla.A halálával kapcsolatban csak egyszer annyit mondott,hogy ezen soha nem fogja túltenni magát, de az életnek mennie kell tovább.
Valamint csináltam a nővéremről egy emlékvideót, amit apukám sokáig nem volt hajlandó megnézni, aztán az egyik nap meghallottam a szobájából azt a zenét ami a videó alatt megy, és láttam,hogy azt nézi.
Nagyon jól esett, főleg,hogy szinte havonta hallom a zenét, amikor nézi a videót.
Tudom,hogy nekem sem kéne foglalkoznom mások véleményével, de én tudom,hogy apukámat is mennyire megviselte, és hogy tudom,hogy neki is ugyan úgy fáj mint bármelyik családtagnak, de mégis úgy állítják be, mint egy érzelemmentes rossz embert...pedig csak teljesen máshogy mutatja ki az érzelmeit, és ő ilyen, én mindig is ilyennek ismertem, és már rájöttem arra is,hogyha nem ezt csinálná, akkor nem is az én apukám lenne, és az lenne a furcsa, és félelmetes ha ő sírna, vagy ha ő összeomlana.
Annyit kell mondania rokonoknak, hogy mindenki másképp gyászol, másképp éli meg ezt, ne legyenek már ilyen ordenáré primitívek és tartsák tiszteletben.
Apukád nem az a fajta ember, aki ki tudja/akarja mutatni az érzéseit, de ettől függetlenül biztos nem szeret titeket. Van ilyen ember is, ezzel nincs semmi baj. Őt ilyennek kell szeretni és elfogadni. Ehhez persze kéne egy minimális intelligencia, ami sajnos a rokonoknak nincs meg, úgy tűnik.
És részvétem.
A legtöbb, amit tehetsz, hogy a rokonoknak megmondod, hogy álljanak le ezzek, és inkább a saját dolgukkal foglalkozzanak.
Eredménye ugyan nem valószínü, hogy lesz, de apukádnak jól fog esni, hogy kiállsz mellette.
Köszönöm a válaszokat!
Abban biztos vagyok,hogy szeret minket, mivel a kedvenc színünktől át, a kedvenc ételeinket, és a születésünk pillanatát percre pontosan tudja fejből.
Mindent megjegyez, mindig naprakész, egy névnapot nem felejt el, ha rólunk van szó.
Bárki bármit mond, szerintem csodálatos Édesapátok van!
Bárcsak nekem is ilyen lett volna.
Ne foglalkozz azzal, hogy mit mondanak róla mások, az a lényeg, hogy Te, Ti tudjátok, hogy szeret titeket.
Sosem fogja feldolgozni, se ő, sem pedig anyukád azt, hogy elveszítették a lányukat. Mindenki máshogyan gyászol, a rokonaidnak semmi köze hozzá.
Részvétem a nővéred miatt!
Köszönöm!
Magam is úgy gondolom,hogy apukám csodálatos ember, bár ezt sajnos csak kevesen tudhatják a zárkózottsága miatt, és sokan rossz néven veszik a távolságtartó viselkedését.Viszont tudom,hogy ő az akire én mindig számíthatok az életben, mert ha hajnali 1kor hívnám a világ bármely pontjáról,hogy jöjjön értem, azonnal indulna szó nélkül.Ő az aki a szinte több mindent tud rólam mint anyukám, csak a figyelmessége miatt.
Nekem az fáj,hogy ezt senki más nem látja, és emiatt gondolnak róla rosszakat, főleg a közeli családtagok, akik szintén fontosak nekem.
Amikor pedig a nővéremmel kapcsolatosan bántják, az tényleg különösen nehéz nekem is, és leginkább azért mert szerintem neki is az, és bármennyire is mutatja, biztos vagyok benne,hogy ez már olyan dolog amit ő sem tud félretenni, és ezzel fájdalmat okoznak neki.
Viszont sosem mondják a szemében, de innét-onnét már visszahallotta, úgyhogy nagyon is tud róla.
Ő meg csak úgy védi meg magát, ha szemtől szembe elé állnak, és megmondják neki, mert biztos lenne mondanivalója erről, nem az a típus aki hagyja magát, viszont nem megy "pletykák után".(akkor sem ha tudja,hogy az igaz)
Anyukád rokonai taplók. Mindenki másképp gyászol. Aki nem bírja kimutatni az érzelmeket, annak még nehezebb. Az a mondás jutott eszembe róla, hogy "a víz ott a legmélyebb, ahol a legcsendesebb".
Szeresd nagyon apukádat, rendes embernek tűnik.
Kapcsolódó kérdések:
Minden jog fenntartva © 2024, www.gyakorikerdesek.hu
GYIK | Szabályzat | Jogi nyilatkozat | Adatvédelem | Cookie beállítások | WebMinute Kft. | Facebook | Kapcsolat: info(kukac)gyakorikerdesek.hu
Ha kifogással szeretne élni valamely tartalommal kapcsolatban, kérjük jelezze e-mailes elérhetőségünkön!