Ez csak szerintem kínos?
Ugyanezt akartam írni, mint a kilences.
Már most nem tetszene nekem, ha a lányom lennél, hogy egy fiú akar téged ugráltatni, hogy találkozzon veled. Minimum egyszer, leginkább az első alkalommal a pofavizit illendő. Szeretném látni, hogy ki az, aki udvarol annak, akit kihordtam, megszültem, felneveltem és az életemet adnám érte.
Szerintem ennek a fiúnak sem a szándékai, sem a jelleme nem komoly.
Egyébként kb ennyi idősen ugyanezen átmentem én is (bár a szülők nem korlátoztak). Zalában laktam akkor, egy-két alkalommal a fővárosba utaztam randizni. Mindegyik ilyen esetnél az lett a vége, hogy csak egy gyors numerát vártak az egésztől.
Leszűrve a tapasztalatokat, később én mondtam, hogy akkor Nagykanizsa vagy Zalaegerszeg, ha tényleg érdeklem. Aki valóban lejött odáig, azzal komolyabb is lett a kapcsolat. Amikor szakítottunk, nem a távolság volt az oka, hanem egyéb, ami akkor is szakítóok lett volna, ha egy településen élünk. (Eltérő életcélok, egyszerűen nem jöttünk ki hosszútávon, kihűlt a kapcsolat)
A szüleid tudják, amit te még nem :)
Én is mentem Pestre randizni 20 évesen. Nem korlátoztak, nem tiltottak, nem szóltak semmit. Én örültem volna, ha elmondják, hogy ne menjek!
Ahogy már írták, nem a komoly kapcsolatok szoktak így kezdődni. Igenis vegye a fáradtságot a fiú, hogy első alkalommal ő megy hozzád.
Nem Pesti vagy. Ez max.egy távkapcsolat lesz,amibe belekezdeni sincs értelme.
18 évesen jogilag mindenki felnőtt,de agyilag szinte senki. Ne akard már ilyen görcsösen,hogy téged felnőttként kezeljenek....
Első randira azért tegye már meg azt a gesztust, hogy nem magához ugraszt, hanem leutazik ő hozzád, és elhív ott egy cukrászdába, moziba, ami van. Vanami kávézó csak van felétek is!
Nem tudom, miért félsz hazavinni, minek vinnél bárkit is első alkalommal haza?
Kapcsolódó kérdések:
Minden jog fenntartva © 2025, www.gyakorikerdesek.hu
GYIK | Szabályzat | Jogi nyilatkozat | Adatvédelem | Cookie beállítások | WebMinute Kft. | Facebook | Kapcsolat: info(kukac)gyakorikerdesek.hu
Ha kifogással szeretne élni valamely tartalommal kapcsolatban, kérjük jelezze e-mailes elérhetőségünkön!