Ti együtt maradnátok a férjetekkel ha ilyen lenne?

1 éve szemtanúja voltam egy esetnél. gyerekkori barátnőmet látogattam meg akinek 14 éves lánya volt akkor. Mivel vagy 20 éve nem találkoztunk így bőven volt mit megbeszélnünk. Elmesélte, hogy a férje a második, és a kislánya nem tőle van. panaszkodott a férjére, hogy előfordult, hogy őt megveri, megalázza. Kérdésemre, hogy miért tűri, a válasz az volt, hogy mert a lakás a férje tulajdona, és kidobná lányával együtt. De hozzátette, hogy amíg ő a célpont eltűri, de amint a lányát bántaná, azt nem tenné zsebre.

Sajnos valamiért pont akkor döntött a férj, hogy a leányzót is felpofozza amikor ott voltam. Az ok, hogy a kislány elejtette a poharat amiben üdítő volt. Teljesen váratlanul, voltaképpen egy jó hangulat közepén lekevert hirtelen 2 hatalmas pofont a kislánynak, közben ordított, hogy takarodjon a szobába, mert nagy koszt csinált. Én ledöbbentem, de ami utána történ még jobban. Annyira gyorsan történt, hogy reagálni sem tudtam, de a barátnőm igen. Abban a pillanatban, hogy a második pofon is lement (gyorsan egymás után a kettő) a barátnőm felkapta az első kezéhez közeli tárgyat ami egy serpenyő volt (konyhában ültünk) és akkora pofont adott azzal a férjének, hogy kiesett a konyhából, padlót fogott. A barátnőm őrjöngve ráugrott, elkezdte karmolni, tépni a haját, és kiabált, hogy ez volt az utolsó. Legközelebb eltöri a kezét. Aznap este mindketten a lánya és a barátnőm is nálam lakott. Később elmesélte, hogy még 1 hónapig laktak ott, de a férje egy szót sem szólt, kerülgették egymást. Talált egy albérletet, és elköltözött. Otthagyott mindent, de most nyugiban vannak.. Elmondta, hogy sokat számított, hogy pont ott voltam, mert megalázva érezte magát, és bátornak is egyben. Örülök, hogy lépett..

A volt férjem egy nagyon nehéz természetű, sikeres üzletember volt.

18 éves voltam, amikor megismertem, akkor még egy vidám, kedves fiatalember volt. Férjhez mentem hozzá, de ahogy teltek az évek, egyre inkább változott a viselkedése.

Engem sajnos úgy neveltek a szüleim, hogy mindent el kell, hogy tűrjek, mert én egy senki vagyok, és ha egyszer férjhez megyek, az végleges, és nincs visszaút, ha elválok, az szégyen és nem mehetek vissza.

Megszületett a gyermekünk, gyönyörű kisfiú, de a férjem, ahelyett, hogy örült volna, borzasztóan féltékeny lett a gyerekre. Nem engedte, hogy ellássam!

Egy olyan ötlettel jött elő, hogy a mindössze 4 napos újszülött kisbabát, este tegyem egy külön szobába, csukjam rá az ajtót (hogy csökkentsük a zajhatást, ha sír), és csak reggel "vegyük elő".

Ilyen, és ehhez hasonló ötletei voltak, és fenyegetett, hogy mi lesz velünk, ha nem akarok neki szót fogadni.

Megjegyzem, hogy, bár nehéz természetű ember, gyermek születése előtt nem volt ennyire hülye.

Egy luxusvillában éltünk, anyagilag mindenünk megvolt. És, bár én is előtte sokat dolgoztam, és az örökségem is benne volt a "közösben", egy bankszámlánk volt, és ez csak az ő nevén. Két cégünk volt, és ez is csak az ő nevén volt.

A szüleim arra neveltek, hogy ez így természetes, és nincs jelentősége, mivel a házastársaknál úgyis minden közös.

Nem mindegy! Mert, ha el akarsz válni, a válóper végéig mindenki azzal rendelkezik, ami a nevén van. Max. lezároltatják, de csak az ingatlant, hogy a felek ne tudják eladni.

Felmértem a helyzetet, és úgy láttam, hogy az esélyem, hogy elváljak, ügyvédet fizessek, és anyagilag túléljem azt, hogy lakást kell bérelni, és eltartsam magamat és a gyereket, egyenlő volt a nullával. A cégekből befolyó jövedelem a férjem kezébe jött, ezt ő elvette.

Az egyetlen jövedelem, ami abban a pillanatban az én nevemre érkezett, a Gyes volt, és ez apró pénz, ebből nem lehet megélni.

Beszéltem a szüleimmel, és az apám azt mondta, hogy ne is próbálkozzak elválni, és harcolni a férjem ellen, mert nincs semmi esélyem, ki fog semmizni, és mivel "életképtelen" vagyok, a gyermeket is elveszi.

Az anyai ösztöneim viszont azt súgták, hogy bármilyen áron, de meg kell védeni a gyermeket!

Beadtam a válópert!

A férjem azonnal eltüntette az összes pénzt a bankszámláról, a cégeket pedig átíratta a szülei nevére.

A gyermekünk megélhetésével zsarolt!

Nem hagytam magamat zsarolni, nem féltem a fenyegetésektől, a gyermekem volt a mindenem, és harcoltam érte!

Eladtam minden mozdítható tárgyat a házból, még az ágyakat is, és a kisbabával a padlón a matracon aludtunk. De az tény, hogy a kisbabám nem fázott és nem éhezett.

Mindenből pénzt csináltam, amiből csak tudtam.

Segítséget kértem a Gyámhatóságtól is, a fenyegetések miatt, de ott kinevettek és megaláztak!

Segítséget nem kaptam senkitől!

8 évig harcoltam, 8 évig tartott a per, és ez idő alatt több tanfolyamot is elvégeztem, több végzettséget szereztem, több munkahelyem is volt, mindig azt néztem, hol fizetnek jobban, hogy a gyermekemnek mindene meglegyen.

A volt férjem megpróbálta a gyermeket is elvenni. Nem, mintha kellett volna neki, hanem ezt bosszúból tette. Hozott a bíróságra hamis tanúkat, mindennel próbálkozott, neki ismeretsége és kapcsolatai voltak mindenhol, és rengeteg pénze.

Nekem nem volt semmim, kivéve az anyai ösztön, és az eszem, amit nem tudott tőlem elvenni. Mert, ami a fejedben van, azt nem veheti el senki.

Végül győztem.

Én, akit arra neveltek, hogy egy senki vagyok.

Soha ne adjátok fel! A gyermek a legfontosabb!

És még valami: a gyermek most 15 éves, és látni nem akarja az édesapját!

Az exem most hiába könyörög, a fia nem akar vele találkozni. Nem szereti, a hülye természete miatt.

És, hiába van rengeteg pénze, ezzel a gyermek szeretetét nem tudja megvenni.