Saját sikertelenségéből adódóan ilyen pesszimista az anyám?

Anyukám iszonyú pesszimistán áll hozzá mindenhez, ami az én örömömet is sokszor letöri. Készülök egy országos versenyre (középiskolás vagyok), ahová előadással, prezentációval kell készülni és említettem anyukámnak, milyen összetett a dolog és hogy mennyi forrásnak kell majd utánanéznem, mire az volt a válasza, hogy minek szenvedek ezzel ennyit, amikor lehet, hogy nem is fogják annyira méltányolni, mint amennyire hiszem és akkor elcsesztem rá egy csomó energiát meg időt. Mondtam, hogy lehet, de akkor ott lesz a tudat, hogy én megtettem mindent és nem utólag gondolkozom azon, hogy ha ezt meg ezt még megcsináltam volna, akkor lehet nyertem volna. És csak húzogatta a vállát, hogy jól van, akkor csináljam ahogy akarom. Igazából bármibe kezdek bele, szinte mindenre az az első reakciója, hogy tudom-e hogy ez milyen nehéz és hogy fogom én azt megcsinálni. Meg hogy minek teszem ki magam ilyen megmérettetéseknek, ha ennyire izgulós típus vagyok (mindig borzasztóan lámpalázam van minden egyes szereplés előtt). Igazából a saját dolgaival kapcsolatban is pont ennyire negatív a gondolkodása. A munkahelyén minimálbért keres és mindig panaszkodik, hogy mennyire nincs pénzünk, de sosem próbál új munkahelyet találni (mondván, hogy úgyse veszik fel sehova), csak hajtogatja, hogy mennyire hülye ebben az országban mindenki, hogy a 40-50 éveseknek nem biztosítanak ingyenes számítógép használati tanfolyamot meg angol nyelvtanfolyamot. Mondtam neki, hogy ez a 21. század és az emberek nagy többsége nem tanfolyamon tanulta meg kezelni a számítógépet, hanem leült elé és kitapasztalta, de ő magától sosem fog neki, merthogy mi lesz ha elront rajta valamit. Azt is mondtam, hogy angoltanulásra is millió módszer van az interneten, nyelvkönyekből legalább az alapokat simán meg lehet tanulni, de egyszerűen mindenre van valami kifogása. Szerintetek a saját sikertelenségéből adódóan ilyen pesszimista? Sokáig úgy éreztem, hogy csak engem néz hülyének meg ennyire nem bízik bennem, hogy meg tudok bármit is csinálni (itthon se enged szinte semmit, mert úgyse tudom hogy kell csinálni pl. házimunkákat, de nem tanítaná meg). Valószínűleg ezekből adódóan vagyok én is bizonytalan nagyon sok mindenben, amit a tanáraim nem nagyon értenek, mert az eredményeim jók, csak mindig halálra stresszelem magam miattuk, meg hogy mi lesz ha valami nem sikerül és nagyon szeretnék már kitörni ebből. Hogyan lehetséges, ha itthon mindig ezt a negatív szemléletet kell hallgatnom?