Milyen lelki defekt lehet az, ha egy anyának a kutyák a mindenei, a saját gyerekével pedig egész életében rideg, és rosszindulatú volt?

27 éves vagyok. Az anyámmal soha nem volt jó viszonyom. Gyerekként is minden saját hibája az életemben rajtam csattant, rám vetítette ki az összes nyomorát, mindennek én ittam meg a levét. Nemhogy szeretetet nem kaptam, sokszor úgy éreztem, hogy csak gyűlölködni tud (nem csak velem szemben, hanem igazából ő bárkit csak ócsárolni tud). Rengeteget sírtam és szenvedtem miatta, megis vannak a nyomai. Szóval az a lényeg, hogy én kb púpnak éreztem magam anyám hátán mindig, viszont anyám egész életébe és a mai napig, szerintem betegesen kutyab.u.zi. Senkit nem akarok ezzel megbántani, aki állatbarát, én is csípem a kutyákat, de nálunk 4-5 kutyánál kevesebb soha nem volt, 8 volt a rekord.Mindegyik utcáról felszedett, vagy interneten bemutatott menhelyi kutya akit kínoztak és állatvédők mentettek ki. Volt hogy 100 kilométerekről elhozatott magának kutyát akit a neten látott. Természetesen a kutyáknak mindent szabad. Ágyba aludni mind az összesnek, embertányérból enni, mindenhova bejárásuk van a házba, kb szentnek vannak tekintve. Fajtájuk, mind keverék, méretük vegyes, van 40 kilós, meg 5-6 kilós is. A facebookon videókat oszt meg, meg fotókat róluk, odaírja, hogy mindennél fontosabbak, az egyik 5 éve elpusztult, a mai napig számon tartja a halála évfordulóját, kiteszi a facebookra, hogy "jaj már 5 éve itthagyta". Ugye ennyi kutya nem kevés szőrt hullajt, alap, hogy az ételbe MINDIG találtam kutyaszőrt, a ruhája , ágyneműje, egyszerűen gusztustalanul mocskos, büdös, kutyaszőrrel teli, a szagokról nem is beszélve. Én meg mindig csak egy harmadrangú valaki voltam a szemébe, akire mindent rá lehetett kenni, büntetni, könyörögnöm kellett iskolásként egy cipőért, mert a lábam esőbe, hóba tiszta víz volt és rengeteget voltam felfázva emiatt, de igazából a végtelenségig sorolhatnám, hogy én örülhettem ha vajas kenyeret kapok és kuss, a kutyáknak meg 6-7 ezer ft-os bolhairtó.... komolyan egy hétig tudnám sorolni a sérelmeimet amiket az életbe okozott nekem. Mikor dolgozni kezdtem persze elvárta, hogy minden pénzemet adjam oda, majd ő beosztja, közbe telesírta a falut, hogy ingyen eltartja a s.za.r szemét gyerekét. 27 évesen az életem romokban, mert teljesen ellehetetlenített, tartozásokat varrt a nyakamba és beteg lettem, amire az volt a válasza, hogy nem kiváncsi rám többet, hagyjam békén, felejtsem el és zsákokba szedte a cuccom, felhivta a barátomat és momdta neki, hogy költöztessen el és többet ne keressem. Soha semmi szeretetet nem kaptam, se gyerekként, se felnőttként, csak szapulást, megalázást és most amikor segítséget kértem tőle a betegségemben (mentális), ez volt a reakció, hogy takarodjak, felejtsem el, nem kiváncsi rám, menjek kórházba. Meg sem fordul a fejében, hogy ő vajon mennyit tett azért, hogy egy emberi csődtömeg lettem és kétségbeesve próbálom magam összekaparni, hogy ne valamelyik felnőtt koleszba végezzem, ha értitek mire gondolok. Csak szeretném megérteni, hogy MIÉRT ilyen ő? Hogy megértsem, elfogadjam és valamennyire fel tudjam dolgozni. Mit gondoltok?