Kezdőoldal » Családi kapcsolatok » Szülő-gyermek kapcsolat » Szülők, ti szoktatok veszekedn...

Szülők, ti szoktatok veszekedni a gyereketekre egy-egy rossz jegy miatt? Diákok, ti féltek elmondani otthon, ha becsúszik valami?

Figyelt kérdés

Nem vagyok már diák, illetve de, de már egyetemista vagyok.

Olvasgattam itt kérdéseket, és tele van olyannal, hogy valaki négyes-ötös tanuló, igyekszik a képességeihez mérten a legjobban teljesíteni, de írt egy pocsék dolgozatot, és nem tudja, hogyan mondja el. Számomra ismeretlen ez a probléma, a szüleimet nem igazán érdekelték a jegyeim középsuliban, e-naplónk volt, nem is igényeltek hozzá jelszót, aláírták a bizonyítványaimat, és kész. Gondolom, ebben szerepet játszott az is, hogy mindig jó átlagom volt.

Éppen ezért érzem ezt túlzásnak, nekem is volt, hogy egyest kaptam, de ha aztán év végén lett egy ötösöm, akkor nem mindegy, hogy 4.8-ra, vagy 4.6-ra kaptam? Volt egy-két osztálytársam, akik rendesen, fizikailag rosszul voltak, mikor dolgozatot írtunk vagy feleltünk, mert jaj, mi lesz, ha csak 1-2-3 lesz. Azt hittem, hogy ezek kirívó esetek, de most láttam, mennyi ilyen van.

Nem érzitek ezt túlzásnak? Mert én de. És ezzel véletlenül se "lehordani" szeretném a nagyon szigorú szülőket, csak megérteni az álláspontjukat. Szóval várom a tapasztalatokat, véleményeket, és kérlek, írjátok meg, hogy szülők vagy diákok vagytok-e, és ha diákok, akkor hány évesek :)


2017. márc. 20. 23:03
1 2
 11/18 anonim válasza:
100%

Én a rosszabbik esetbe tartoztam, általános alsó(!) osztályban egy-egy négyesért még verést is kaptam, nem -nem egy pofont hanem olyan igazi régimódi fakanalast. Rettegtem a dolgozatoktól, annyit tanultam amennyit csak bírtam. De így nem lettek barátaim, persze jó gyerekekhez méltan én lettem az osztály strébere. Ahogy átkerültem felsőbb osztályokba, majd szakközépbe a verés elmaradt, helyette pszichikai nyomást gyakoroltak rám, hogy mennyire sz@r ember vagyok, leszek, semmit sem fogok elérni, egy nulla leszek stb. Ez 13-14 évesen a legrosszabb amit kaphat az ember, amikor a szervezete amúgy is meggajdol a változásoktól. 16 éves koromra megjött az eszem és elkezdtem trükközni a naplóval, ellenőrzővel úgy mint ahogy előttem is írták.

A gyerekemet soha nem fogom kitenni ennek, pont ezért, mert tudom mennyire sz@r.

22N

2017. márc. 21. 10:16
Hasznos számodra ez a válasz?
 12/18 A kérdező kommentje:

Jézusom, ezek nagyon durva sztorik :( Ilyenekre azért nem számítottam, mikor kiírtam a kérdést. Sajnálom, hogy ilyen gyerekkorotok volt/van. Szerintem ez egy életre elveheti a kedveteket a tanulástól, pedig igazából jó dolog tanulni, már ha van valami, amit szeretsz :)


Nem mondom, hogy szartak rám a szüleim, rengeteget foglalkoztak velem, minden nap megkérdezték, mi volt a suliban, érdekelte őket, kik a barátaim, mit szeretnék csinálni, ha végeztem a sulival, biztattak, hogy tanuljak tovább. Nem az volt, hogy nem is foglalkoztak a jegyeimmel, hanem, hogy tudták, hogy jók, meg azért elvétve láttak könyvet a kezemben :D Ami számomra nagyon fontos, hogy mikor izgultam a felvételi miatt, apukám azt mondta, szeretné, ha mennék egyetemre, boldog lenne, ha kiaknáznám a képességeimet (ő nem tanult tovább, de azóta már megbánta), de ha nem sikerül, és mondjuk eladó leszek, akkor is a lánya maradok. Hülyeségnek hangzik, de még papíron felnőttként is hatalmas löketet ad, hogy nem kell megfelelni a szülőknek, elfogadnak és szeretni fognak, bármi is lesz :)

2017. márc. 21. 10:53
 13/18 anonim ***** válasza:
17%
Igen ,szoktam veszekedni 8.osztályos fiamal ha azt látom hogy kezdi leszarni témazárokat,nem akar tanulni rájuk,pedig ha készülne akkor lehetne 4 irni belőle mert nem hülye hozá csak lusta és feledékeny telefon nyomkodása egész nap az megy .
2017. márc. 21. 18:05
Hasznos számodra ez a válasz?
 14/18 Liki István ***** válasza:
21%

A szülő érdeke az, hogy minél több jót hozzon ki a gyerekéből! Erre lesz büszke mindíg! A négyest azért nem fogadja el a sok ötös után, mert az romlás! Ráadásul a négyestől van jobb, tehát javítani kell! Ha elfogadott lenne az átlag négyes, az annyit jelent, hogy becsúszhat hármas is ugyanúgy, mint ötös! Ez a gond! A nevelésben nem a fűrészfogas döcögés az elfogadott, hanem a sima előrehaladás!

Én három kitünő iskolás lány büszke apja vagyok és mindíg sikerül megértetnem velük, hogy csak az ötös elfogadott a saját érdekükben is! Sajnálom ha valaki ezzel nem ért egyet. Én ebben a tudatban nevelem a gyerekeimet!

2017. márc. 21. 19:02
Hasznos számodra ez a válasz?
 15/18 anonim ***** válasza:

Hát én aztán tudnék sőt tudok erről írni.

30 múltam hát az én szüleim igencsak szigorúak voltak.4es 5ös tanuló voltam. általánosban inkább 4eshez voltam közelebb gimiben inkább az ötöshöz. iskolás pályafutásom alatt a 3 suliban az volt a közös hogy nagyon sok jegyünk volt átlag 2őt kaptam egy nap rengeteg doga rengeteg felelés és a nagy számok törvénye alapján a heti kb 10 jegyből 1 vagy 2 rossz volt azaz 4 esnél rosszabb. ez annyit jelentett hogy veréssel kellett számolni otthon. persze serdülőkor alatt hogy pontosítsak. bizony mikor kicsi voltam a fiúként simán elbőgtem magam a rossz osztályzat miatt mert tudtam hogy otthon lesz nemulass. persze én voltam a gáz gyerek mert bezzeg a Peti az osztály gizda-sráca röhögve fogadta a karókat is...a nagy bátor azaz mégsem mert az ő szülei olyanok voltak hogy"ja hát hülye biztos a tanár hogy nem fogja fel hogy valójában milyen sok eszed van" és a többség is inkább ezen másik véglethez tartozott. szal ha hazavittem egy rossz jegyet akkor anyám vezetékes telón leadta a drótot az apámnak majd apám visszatelefonált órákkal később hogy indul hazafelé...szal volt ez a showbiznisz szerű felvezetés hogy"készülj fel testileg-lelkileg ,mert mindjárt indul a rákendról".

persze volt hogy végül elmaradt a verés de el lett "raktározva" teszem azt ha egyszer ingerültségükben lepofoztak mert más miatt idegesek voltak akkor lerendezték azzal hogy:ez a két héttel ezelőtti környezetismeret doga eredménye miatt van egyébként. motivációval nem volt gond kiadták az ukázt:"ha 4esnél rosszabb lesz a bizonyítványban úgy megverünk hogy a mentő visz el" és amikor pici voltam ezt simán elhittem hisz ha sima 3-asért el lettem intézve (2-es ritka volt , 1-est 12 év alatt nem tudom mennyit kaptam de 1 számjegyű volt darabra)akkor miért ne lennék bizonyítványba írt rossz jegy miatt mégjobban elintézve...

serdülőkor után már nyilván nem voltak verések de ettől még kellemetlen volt pl meccset nem nézhettem mondván:"akinek 3-as lett a legutóbbi fizika dolgozata az a küszöb alatt közlekedjen ne meccset nézzen"...jó most ez a tévédolog olyan hogy sok bólogató egyetért ugyan mondván tv az egyébként is miféle tré időtöltés ...ám ezt be lehetne helyettesíteni bármilyen egyéb cselekvéssel ami nem tanulás...pl csajozni eszembe sem jutott volna...hogy nézett volna ki"bocs de szakítanunk kell hisz szüleim szerint a következő dolgozatban sem a szexpozitúrákat fogják kérdezni szal értelmetlen együtt lennünk."..amúgy olyan dobogós voltam a többi tanulóhoz képest. most így ennyi emlék jut eszembe. mostanság hüledezek ha valaki korombeli azzal jön: "de nehéz az élet hát igen elmúltak a szép gyermekévek mikor minden olyan happy volt..."mondom erre: "figyú haver én pont akkor tudtam le életem nehezebbik részét nekem a mostani életem a felüdülés"

2017. márc. 21. 19:50
Hasznos számodra ez a válasz?
 16/18 anonim ***** válasza:
Engem a szüleim pozitív megerősítéssel neveltek. Ha jó jegyet kaptam, akkor megdicsértek, büszkék voltak rám, ha rossz jegyet kaptam, mondták, hogy legközelebb javítsam ki. Amikor már összeszedtem pár hármast, azért már szóltak, hogy ideje belehúzni. Ennek a vége az lett, hogy kitűnő érettségim lett, emelteztem, nyelvvizsgát szereztem, és enyém lett az évfolyam legszebb emelt szóbeli felelete. :) Az a volt osztálytársam, akit meg az anyja terrorba tartott a tanulás miatt érettségin elhasalt... Szerintem a gyerekekben, és a kamaszokban van épp elég megfelelési kényszer a kortársaik felé, nem kell, hogy a szülő még erre rátegyen egy lapáttal.
2017. márc. 22. 22:05
Hasznos számodra ez a válasz?
 17/18 anonim ***** válasza:
39%
Te úristen mennyi idióta szadista szülő van. Hú de normális szüleim vannak.Nekem rosszabb jegyekért gimiben max. fejmosás volt.
2017. márc. 23. 23:14
Hasznos számodra ez a válasz?
 18/18 anonim ***** válasza:
63%

Én is hülyeségnek látom ezt, de sok szülő nem. Nem tudják felfogni vagy nem akarják, hogy a gyerekük nem tökéletes, és azt sem, hogy egy rossz jegy nem azt jelenti, hogy leromlik az egész átlaga és azt hiszik, csak akkor lesz a gyerek igazán okos, ha mindenre jó jegyet hoz haza.

Az én szüleim pont ilyenek voltak. Volt, hogy 2 hétig titkoltam egy jegyet, mert addig szedtem a bátorságot... egy 3as dogáról volt szó, tehát nem is arról volt szó, hogy nem tanultam volna és karó lett. Mert egy 4es dogánál is ment a fejcsóválás, 3-as vagy annál rosszabbnál meg az esetek 99%ában ment a verés, ordítás, "csalódtunk benned"-ezés. Odáig sikerült eljutnom velük 11-12.-re, hogy végre megértették, hogy én nem reál beállítottságú vagyok, mint ők, és ha fejre állok, sem fogom 5ösre csinálni a fizikát, mert nem értem, és örülhetek, ha a 4es megvan év végére.

2017. nov. 20. 12:39
Hasznos számodra ez a válasz?
1 2

Kapcsolódó kérdések:




Minden jog fenntartva © 2024, www.gyakorikerdesek.hu
GYIK | Szabályzat | Jogi nyilatkozat | Adatvédelem | Cookie beállítások | WebMinute Kft. | Facebook | Kapcsolat: info(kukac)gyakorikerdesek.hu

A weboldalon megjelenő anyagok nem minősülnek szerkesztői tartalomnak, előzetes ellenőrzésen nem esnek át, az üzemeltető véleményét nem tükrözik.
Ha kifogással szeretne élni valamely tartalommal kapcsolatban, kérjük jelezze e-mailes elérhetőségünkön!