Nagyon rossz ember lennék emiatt?

Én már öreg vagyok, és sokat láttam, tapasztaltam. Igaz az a mondás, hogy minden napnak megvan a maga baja, gondja. Azokat kell megoldani. A jövő gondjait majd akkor kell, amikor felmerülnek. Ma hiába döntenéd el, hogy mit és hogy csinálj, nem biztos, hogy évek múlva is úgy gondolod, vagy úgy lesz rá lehetőséged. Apukád is élhet egészségesen hosszú ideig, de lehet hosszan tartó betegsége is, vagy éppen este lefekszik és reggel nem ébred fel.

Most ne foglalkozz ezzel, csak éljetek egymás mellett szépen, szeretetben.

Egyáltalán nem tartom vagy rossz ember emiatt.

Gyermek szüléstől emiatt ne tántorodj el, majd megcsinálja az apuka akkor. Ez így normális, ha valakinek valami nem megy, segít a párja. Ennyi.

Apukád gondozását ha véglelg nem bírnád vagy épp nem menne, külső segítséget is igénybe vehetsz. (pl idősek otthona)

Szerintem ne ilyen gondolatokra pazarold a drága idöd.

Örülj apukád egészségének és tedd széppé az életét azzal hogy a sajátodat boldogan éled :)

Nekem apukám volt halálosan beteg, rákos, 15 voltam.

Megtettem mindent amit lehetett érte, de ha hányt akkor nem tudtam ott lenni, ki kellett rohanjak a szobából mert valószínűleg én is kidobtam volna a taccsot.

(végül sose lett olyan állapotban, hogy pelenkázni kelljen)

Megértette, nem haragudott.

Ami a gyereket illeti - ismerősöm mesélte, hogy neki nagyon-nagyon gyenge a gyomra (képtelen a penészes ételt eltakarítani például) és félt a gyerektől, hogy mi lesz. A baba végül nyilván produkált undorító dolgokat (végülis kisbaba) de fura módon cseppet sem zavarta.

Majd ha eljön az ideje, addigra változik a véleményem. Én fiatalabb koromban is szorultam egyszer ápolásra, egy műtét miatt. Ciki lett volna, ha a családom ezt kellemetlennek tartotta volna.

Szerintem ha egy szeretted beteg, akkor elsősorban az a fontos, hogy érte aggódsz, nem magad miatt fogsz aggódni.

Őszintén szólva, nem tudom, hogy én ezt meg tudnám-e csinálni bárkinek is. De nekem anyukám kifejezetten kérte, hogy ha ne adj isten öregkorára magatehetetlen lenne, akkor ne mi ápoljuk, hanem hívjunk nyugodtan szakembert.

Ha gyerekem lenne, én is tuti ezt mondanám neki. Ez egy külön szakma, azért vannak az ápolók, hogy megcsinálják a fizikai részét. A hozzátartozóknak meg azt, amit csak ők tudnak: vele lenni, szeretni, időt szánni rá, meghallgatni, felvidítani...stb.