Hogy tudnám rábeszélni a szüleim hogy engedjenek el a barátnőmhöz aludni vagy hogy ne kelljen túl korán hazajöjjek? (többi lent)
A szüleim szinte sose engednek el sehova. Ha pedig elengednek akkor is sötétedés előtt érjek haza. Igen tudom hogy aggódnak. Most lett egy barátnőm és volt már hogy későn értem haza tőle (fél 10). Teljesen megbízható vagyok cigitől piától teljesen távol állok nem is járnék el semmilyen buliba csak a barátnőmhöz szeretnék menni. Nem értem hogy miért nem lehet bennem megbízni...
A lényeg az hogy szeretnék leülni velük erről beszélgetni és ötletem sincs hogy mit mondjak nekik amitől elengednek engem valahova.
16/F
16 éves, emberek, nem 12...! Bírom, amikor gyk-n egy kamasz tanácsot merészel kérni, a válaszok 90%-a arról szól, hogy sulykoljátok belé, hogy még csak gyerek... láthatóan ezzel a kérdezőnk is tisztában van, hiszen ez a problémája, hogy a szülei nem engedik el.
Én 16 évesen vesztettem el a szüzességem, ahogy sok osztálytársam/barátnőm is 16-17 körül, és szerencsére nem kellett azt hallgatnunk, hogy meeeeeennyire gyerekek vagyunk, ne játsszuk már a felnőttet, stb... anyám hozzámvágott egy csomag kotont, elmondta, hogy a fiú enélkül akarja majd betenni, de azt eszembe se jusson engedni, mert akkor terhes leszek, és a jövőm búcsúztatása közben még "agyon is ver". Megvolt a felvilágosítás, irány-surány. A lényeg, hogy ez a 90-es években volt, és a kutya nem szólt meg minket azért, mert szexelni merészeltünk, csak okosan csináljuk. Totál természetes volt, már akkor is. Nem tudom, hogy ez 2017-re miért nem az, és azt sem értem, miért kell itt folyamatosan alázni a kamaszokat, amikor a koruknak megfelelően vágynak dolgokra, ill. már csak általánosságban is nagyobb szabadságra. Ez a kor erről szól.
Kérdező, előszöris elhiszem, hogy elsősorban nem a szex miatt akarsz ott aludni (azt amúgyis megoldanátok, ha akarnátok), de attól még nagy valószínűséggel az lesz belőle. Ez ilyen dolog, ez az ottalvás. Én azt mondom, várnod kellene még ezzel, leginkább azért, mert friss kapcsolatról van szó... szerintem sincs még itt az ideje. Ha azt írod, h 14 éves korotok óta együtt vagytok, az megint más.... Elhiszem, hogy hiányzik, és jó lenne vele elaludni, mellette ébredni, stb., de a kapcsolatotok még nem tart ott, hogy ez olyan fontos és szükséges legyen. Legyél türelmes. :)
Később, mittudomén pár hónap, akár fél év múlva - amikorra a szüleid és az ő szülei is látják, hogy komolyan gondoljátok, + ők is többet látják a lányzót (az ő szülei meg téged), jobban megismerik, stb., akkor már érdemesebb lesz felhozni a témát. Tudják ők nagyon jól, hogy ez elkerülhetetlen, és majd igenis egymásnál fogtok aludni, de ennek még nincs itt az ideje.
Ha aktuális lesz a dolog, én annyit tennék, hogy amikor mindketten ott vannak, elmondanám, hogy szeretnék x-nél aludni. Ha teljes elutasítás a válasz, szépen nyugodtan megkérdezném, hogy miért. Nem bíznak benned? Miért nem? A szex miatt aggódnak? Miért? Veszel óvszert, odafigyelsz, okosan csinálod. A lány szülei miatt? Beszélsz velük. Stb-stb. A lényeg, hogy ne hagyd kitérni őket "mert én azt mondtam" és hasonló válaszokkal...
Én is 16 voltam, amikor összejöttem az első barátommal (nem is volt több, 4 éve együtt vagyunk). 3 hónap járás után éreztük azt, hogy jó lenne együtt aludni. A szexre még nem álltunk készen, de szerettünk volna egymás karjaiban elaludni. Az anyukája megengedte, hogy náluk aludjunk, de barátom lelkére kötötte, hogy legyen nála gumi (én ekkor nem voltam jelen, barátom mesélte). Hiába mentegetőzött, hogy nem lesz semmi, végül vett, így meg lett engedve az alvás. Az én részemről pedig: leültem őszintén beszélgetni a szüleimmel. Tudták, hogy fel vagyok világosítva rendesen, és mindig bíztak bennem, így fél óra beszélgetés után beleegyeztek. És tényleg nem volt szex, csak egy kis petting. Nagyon jó volt. Rá 2 hétre szexeltünk először, aztán néhány hétvégén egyszer-egyszer a másiknál aludtunk. Egy év után nagyjából minden héten volt minimum egy közös alvás. Mondjuk az is hozzátartozik a történethez, hogy egy hónap járás után bemutattuk a másikat a szülőknek, és többször is voltunk a másik családjánál, tehát nem idegenhez mentem aludni, és a szüleim is nagyjából megismerték őt, bíztak benne.
20N
Figyelj, én is 16 voltam, amikor bejelentettem, hogy átutazok 3 országon, hogy találkozzak a barátommal, akit eddig még életemben nem láttam. 1 hónapon keresztül nála voltam. De bennem a szüleim megbíznak, tudták, hogy én nem az a típus vagyok, aki éjjel részegen egy klubb mögött 3 férfival csináltatja fel magát. Amit jól is gondolnak, mert bár 1 hónapon keresztül együtt voltunk, nem szexeltünk.
Mellékesen mondom, hogy nekem ez nem csak egy futó kaland volt, még most is, több év után együtt élünk.
Minden a bizalomról szól itt. Mindenki egy eséllyel indul, ha te ezt már eljátszottad, akkor annyi, azt már vissza nem kapod. Nem ismerünk téged, sem a hátteredet. Milyen ember vagy? Ha anyának 30szor kell rádszóllnia, hogy "Józsika, kérlek takarítsd már ki a szobádat", vagy evés után "ha már elmosogatni nem tudsz, akkor legalább tedd az edényeket a mosogatóba". Vagy ha a szülők későn délután utánad érnek haza, te meg kimész a konyhába és azért puffogsz mert nincs kaja a hűtőben. Kis apróságok, amik sokat tesznek a szülők szemében. Hazaérsz suliból és összecsapsz valamit, hogy mire a szülők hazaérnek meleg étel várja őket az asztalon. Szó nélkül kitakarítasz, elintézed a bevásárlást. Hidd el, ha a szülő látja rajtad, hogy te tényleg egy értelmes, jól nevelt ember vagy, akkor nem is fognak akarni nagyon korlátozni, mert megbíznak benned és a döntéseidben. De amikor már ki kell hisztizni egy ilyen dolgot, akkor ott már rég minden elveszett.
Jézusom, 16 éves, ilyenkor kell megismerkedni ezekkel!
Valószínüleg attól félnek, hogy lefeküdtük.
Egy városba éltek? Milyen messze van?
Akik kiakadtak, azoknak üzenem: Kertváros, a város másik felébe élő barátnőmhöz mentünk egy osztálytársammal ottaludni, 10 évesen, fél kilenckor.
Tanács a kérdezőnek, így tudnád rábeszélni a szüleidet, és a barátnőd az ő szüleit:
Aludj náluk a nappaliban, a kanapén. Kész. Nem a lány ágyában, egyedül a nappaliban. Így mindenki tudni fogja, hogy nem szexelni mész oda.
23-as
A sztoridon jót nevettem. Először azt írod, még nem álltatok készen a szexre 3 hónap után, de hirtelen két héttel később már készen álltatok. :D Fassa. XD
Kapcsolódó kérdések:
Minden jog fenntartva © 2024, www.gyakorikerdesek.hu
GYIK | Szabályzat | Jogi nyilatkozat | Adatvédelem | Cookie beállítások | WebMinute Kft. | Facebook | Kapcsolat: info(kukac)gyakorikerdesek.hu
Ha kifogással szeretne élni valamely tartalommal kapcsolatban, kérjük jelezze e-mailes elérhetőségünkön!