Miért veszi egy gyerek a fejébe, hogy örökbefogadták?

Szerintem nekem is akkor, kiskamaszkoromban kezdődött, pláne szerintem miután megtudtam apukámtól, hogy anyukám még három napig aludt a császár után (akkoriban ez ugye még így ment...), tehát aludt, amikor kivettek belőle, aztán akkor még persze az apás szülés sem volt divatban, elvittek a többi gyerek közé, azt meg ki tudja bizonyítani, hogy azt a gyereket vitték vissza neki, akit ki is vettek belőle...? (Kérdezem ezt még most, bő harminc évvel is utána...)

Persze lehet ezt viccesen is felfogni, meg a szülőkkel erről beszélve bele lehet ám lendületesen taposni az ő lelkükbe ezzel a gyanúmmal, de tényleg azt gondolom, hogy honnan lehet eldönteni, hogy milyen tulajdonság örökölt, és milyen tulajdonság tanult, az meg, hogy kire hasonlítok szerintem szintén relatív (anyukám állítja, h amint meglátott, apukám nagynénjét látta bennem, de minden csecsemő egyforma, kb., bármelyikbe bele lehet látni bárkit...), szerintem azt látjuk meg másban, pláne egy kisbabában, akit meg akarunk látni.

Egyértelmű, hogy elég viharos gyerek- és kamaszkorom volt, szóval ahhoz sem kell pszichológusi doktorátus, hogy valahol kívánság is van/volt ebben a hipotézisben, de most már elég távolságra az eseményektől, mind fizikailag, mind időben tényleg foglalkoztat a kérdés, hogy miért olyan biztos, hogy nem...?

Aztán persze miután utoljára erről beszéltem anyukámmal ő még kb. viccesen kérdezte is, hogy elmenjünk-e génvizsgálatra, mire mondtam, hogy nem kell, különben sem változtatna semmit, de azért érdekel, hogy ez így miért kell nekem ennyire, ez a kétség... (tán pont ez a lényeg az egészből, hogy és ha elmennénk génvizsgálatra, és netán kiderülne akár az, hogy tutira ők a szüleim, akár, hogy nem, akkor miért nem akarnám...? Talán meg jobban tetszik ez a biztos bizonytalanság? :) Furaság ám... :D )