Szerintetek mi az oka annak, ha egy szülő örül a saját gyereke kárának?

1. Irigy.

2. Vannaz a jól ismert "amíg az én házamban élsz úgy ugrálsz ahogy én fütyülök" típusú szülők. Ha az ő gyerekük valamibe bele mer vágni szabad akaratából, az ilyen szülő rendszerint sértésnek veszi és ha a gyerek kudarcot vall, győzelemnek érzi, mert jöhet az "ugyemegmondtam".

Nekem apám volt hasonló.

Nála ez emiatt volt: az apja rosszul bánt vele nagyon, emiatt ridegen bánt velünk is, nem úgy viselkedtem, ahogyan elvárta volna. És igen, apámnak mentális problémái voltak. Egy példa: egyszer majdnem megvertek gimnáziumban (egy gázosabb fiúbanda), mert kiálltam magamért.Amikor hazaértem, elmeséltem, hátha kapok valami biztatást, vagy valamit...

Az apám csak annyit mondott, rám sem nézve: Biztosan megérdemelted volna verést, mit ugrálsz.

Egyértelműen elmebetegek!

Normális embernek a gyereke boldogsága a legfontosabb dolog a világon, hiszen a boldog, kiegyensúlyozott gyerek egyben az ő szülői munkásságukat is fémjelzi.

Sok oka lehet, de szerintem a leggyakoribb lelki eredetű probléma.

Az én anyám irigységből csinálja ugyanezt, sőt, ő tudatosan próbált mindig keresztbe tenni, ha olyan dolgot próbáltam elérni, amit ő irigyelt tőlem.

Rendesen megkeserítette az életem, tíz évnyi különélés kellett hozzá, hogy összekapjam magam és rájöjjek, hogy mit miért tesz.

Ő korán lett árva. 15 évesen sikerült szülnie, majd férjhez is ment az aktuális pasihoz, hogy nagykorúsíthassa magát, beköltöztek egy örökölt lakásba. Onnantól sorban szülte a gyerekeket, nem volt egyáltalán gyerekkora, soha nem csinált mást a gyereknevelésen kívül, nem voltak hobbijai, nem értett semmihez.

Ezért lehet, hogy nekem sosem lehettek gyerekként hobbijaim, nem sportolhattam, pedig szerettem volna, majd ahogy elértem a 14 éves kort a barátaimat is elmarta mellőlem, nem találkozhattam srácokkal, nem járhattam sehova.

Kutya egy világ volt, nem sok híja, hogy nem tett teljesen tönkre, csak kicsit antiszociális lettem sajnos.

Azóta is, ha történik valami szerencsés dolog velem, vagy az elért sikereimről merek szót ejteni, hetekig nem keres, mintha főben járó bűnt követtem volna el. Pedig ezeket kivel osztaná meg az ember, ha nem a saját szülőanyjával :(

Kövezzetek meg, de az ilyen szülőket meg tudnám rugdosni. Megértem a problémájukat, anyámat is inkább sajnálom, minthogy dühös legyek rá, de premier plán figyelem, ahogy ugyanúgy tesz tönkre még 4 másik életet is, apámról nem beszélve.

Az ilyeneket kényszerkezeltetni kéne, lehet, hogy nem szó szerint közveszélyesek, de hatalmas lelki károkat okoznak a környezetükben.