A szüleim miért vannak ezen ennyire kiadkadva?

Kb. a harmadik szó után éreztem, hogy a végtelenségig unszimpatikus vagy; a végére érve pedig legszívesebben beledöngölnélek a földbe.

Ritka idegesítő ember lehetsz.

1. Az írásod alapján öntelt vagy.

2. "Egyik legmenőb lány"

Ez esetben képzelem, milyen a baráti köröd, és persze a fent említett önteltség.

3. "Kitünő tanuló"

Az írásod, és a tanárok iránti viselkedésedből ezt nem hiszem.

4. "Finoman megmondom, hogy mit, hogy kellene csinálni"

A valóéletben biztosan utálnálak. Parancsolgatós kis görény lehetsz, aki kivágja a hisztit, ha valami nem úgy van, ahogy ő akarja.

5. Értelmes osztály lehet a tiéd. Attól még, hogy nem kedveled, tisztelettel tartozol iránta.

6. Telefonozni az órán csak akkor lehetne, ha a tanár megengedni.

7. A szobádban vagy mindig, nem jelenti, hogy tanulsz. Szerintem jobban örülnének, ha nem a gép előtt ülnél. Kimennél a szabadba, a barátaiddal, szereznél hobbit.

8. Nem tudom, hogy számodra én még korodbéli vagyok, de én speciel nem vagyok ilyen.

9. Nem kicsit, nagyon pimasz vagy.

16/L

"De szerintem minden korombeli ilyen"

Szerencsere nem ilyen. A lanyom pont ennyi idos mint te, es elegge szomoru lennek ha ilyen lenne.

A gyereknevelést nem kamasz korban kell elkezdeni!

Néhány szülő ilyenkor eszmél fel: "Jé itt van egy kölök, akivel nem értjük egymást." :-(

Már kisgyerekkorban meg kell találni a közös hangot a gyerekkel. Ezt pedig mindig a életkornak megfelelően tovább kell vinni. A szülő nem haver, de barát még lehet.

Sok felnőtt, kisiskolás korban elengedi a csemetéje kezét, majd fokozatosan leszokik a beszélgetésről, közös programokról, azaz a családi életről. Később pedig tehetetlenül nézi, miként lett olyan a fiatal, amilyen.

Akit nem terelgetnek az hajlamos letérni a normálisnak tartott, átlagos emberek útjáról. Ki így, ki úgy. Nem kell mindig extremitásokban gondolkodni. Már az is elég, ha nem tudja önmagát kívülről szemlélni a fiatal. Ahogy Pinokkió esetében a lelkiismeretet szimbolizáló tücsökre, úgy a gyerekeknek, kamaszoknak nagyon fontos lenne a szülők véleménye, segítsége az életútjukon.

Valóban irritáló az a személy akit a kérdező leírt. De én kétlem, hogy önmagát írta volna körbe. Talán a testvérét, egy barátját, osztálytársát írta le. Ha mégis önmagát, akkor elég jól tisztában van önképével. Ebben az esetben jól tudja, mi baj van vele, csak meg kéne lépnie a változás első lépéseit.

A "tanárszívatás" nem túl jó ötlet! Még abban az esetben sem, ha valóban rossz ember. Evvel a viselkedéssel nem értek el célt, viszont bajt hozhat a fejetekre. Mindig gondold meg, mit nyersz vagy vesztesz egy-egy élethelyzetben. Sajnos vannak olyan pillanatok, amikor nem nyerhet az ember, mindenképp alulmarad. Munkahelyen főnökkel szemben, intézkedő rendőrrel szemben, vizsgálódó adóellenőrrel szemben, tanárral, iskolaigazgatóval szemben... Sorolhatnám naphosszat.

Amennyiben személyesen neked van problémád tanárral, úgy két ember segítségére számíthatsz: apukád, anyukád. Ők azok, akik érdemi lépést tudnak tenni annak érdekében, hogy megfelelő iskolába járj, vagy a tanárod normálisan viszonyuljon hozzád.

Begubózás a szobádba, egész napos telefon nyomkodás.

Itt nem veled van a baj, hanem a mai világgal. A számtalan elektronikai eszköz, ami segíti és egyben megkeseríti életünket bonyolult, nehézkes téma. A szülők nem ebben az elektorszmogos világba nőttek fel, nem tudják kezelni a problémát. Az iskolákban szintén nem segít senki eligazodni a fiataloknak.

Meg kéne tanulni a mai embereknek a modern élet szabályait, akkor kialakulna egy újfajta e-kultúra.

A négy fal közötti élet társulva az internettel az egyik legrosszabb, amit egy kamasz tehet! Semmi probléma nincs evvel, ha heti egy-egy alkalomról, egy-egy órácskáról van szó. De a mindennapos digitális magány igenis rossz dolog!

A gyerekeknek és a kamaszoknak fokozottabban szükségük van, illetve lenne a szociális kapcsolatokra. A valós emberi érintkezésekre. Az iskola nem helyettesíti a barátokkal töltött szabadidőt, hiszen annál mindig ott lebeg a kötelező jelleg. Ráadásul nem csak a választott barátokkal van a fiatal, hanem egyéb iskolások társasságában.

Már kis korban hozzá kell szoktatni a gyereket ahhoz a lehetőséghez, hogy iskola utáni program keretében találkozhasson barátaival. Sportoljon, vagy csak a játszótérre járjon, később moziba, sétálni, "csavarogni".