Szülők! Miért egyszerűbb átkutatni a gyereketek szobáját, gépét, telefonját, mintsem leüljetek beszélni vele beszélgetni, elmondani neki az aggodalmaitokat?

Mert a bizalmat jóval korábban ki kell építeni.

Tekintve, hogy a szülő akkor nem volt rá képes, kár feltételezni hogy a gyerek kamaszkorában képes normális döntést hozni.

Kislányommal csodálatos a kapcsolatunk, mégis az volt a Facebook feltétele, hogy tudjam a jelszavát. Egyszer szúrópróba szerűen bele is néztem, és látom, hogy a kis csitri egy jóval idősebb idegen fiúval levelez. Hadd ne mondjam miket írt neki a fiú... Nem bántottam a lányomat, de szóltam neki, hogy tudok róla és hogy beszélgessünk erről. Sírt a drága, hogy ő ezt nem gondolta komolyan, meg a végén már rendesen félt a fiútól, de mivel a hátam mögött játszott felnőtteset, ezért nem mert segítséget kérni.

Na ezért kell egy szülőnek odafigyelni, ha tetszik nektek, ha nem. Voltam kamasz, jól tudom mire vagytok képesek, nekem is voltak dolgai lm, de rám sajnos senki sem figyelt, meg is lett a baj belőle.

A nevelési koncepció többnyire a karikában korhatár elvén zajlik. (ugyebár a TV-ben sem szabad leadni a teljes valóságot, és a nem teljeset is minősíteni kell nézői korosztály szerint)

A szülők nem felkészítik a gyereküket a világra és annak buktatóira (melyet ők sem feltétlenül ismernek), hanem a mikulástól a jézuskán át mindenféle baromsággal tömik a fejét. Aztán a gyerek kénytelen lesz a kortársaitól (pl.) káromkodni tanulni, mert anyuék is káromkodnak, csak előtte nem.

Mondhatni a szülők legtöbbje a világrajövetelkor részére adott "példakép" státusztól és a vele járó bizalomtól, tekintélytől önmagát fosztja meg és lesz másodkézből informálódó kívülálló. Tehát mivel az alapfelállás ez, ezért egyszerűbb kutakodni. A bökkenő csak az, hogy bármit is tudjon meg, azzal a problémával ugyanúgy nem tud mit kezdeni, mint az eddigiekkel: azelőtt is lépéshátrányban volt, és a jelenben is.

De, kérdező, ez lemaradt:

"leüljetek beszélni vele beszélgetni, elmondani neki az aggodalmaitokat?"

Ez valamelyest érettségre utal, amire úgy teheted / teheti fel a "gyerek" a koronát, ha kezdeményezi ezt, a szülő által fel nem vállalt beszélgetést.

Mert az hozzá tartozik az élethez, hogy valamikor egyenrangú felekként álltok egymás mellett (még ha ezt megintcsak nem sikerül fel- és elismerni a legtöbb szülőnek), legalábbis személyiség terén, de talán anyagilag is, így a tekintély/életkor szerinti alá/fölérendeltségi viszony értelmetlen. Meg a felnevelésnek pont az kéne legyen a célja, hogy egy önálló elmét - egy almát, ami messze tud esni a fájától - hozzon létre.

Ezzel azt akarom mondani, hogy a szülő is véges tudású, ez előbb-utóbb felszínre jut, és, ha látod, hogy kutat, mert ennyire futja, de nem mer előhozakodni, akkor ne a sértődést, meg a gyakorit válaszd, hanem kezdeményezz beszélgetést, ami akár jól is elsülhet: egy barátibb-egyenrangúbb kapcsolat felé indulásba, a "szülővagyokezértmindenttudónakkelllátszanompedigtanácstalanvagyok" helyett.